Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.
Ülésnapok - 1884-227
234 227- országos ülés Április 13. IS8G. hogy elítéljem vagy róla kezemet levegyem és ne védjem a méltatlan vádak ellen, nem találok. (Élénk helyeslés jőbbfclöl.) Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jóhbfelöl.) Herman Ottó: T. képviselőház! (Halljuk!) A mennyiben barátaim szívességéből a t. ministerelnök ur válaszáról tudomásom van, mindenekelőtt mély sajnálatomat kell kifejeznem a felett, a mit a t. ministerelnök ur az esküdtszéki tárgyalás és ítélet tekintetében mondott. Én, t. képviselőház, az esküdtszéki intézményt egy igen fontos intézménynek tartom és az esküdtek szava alapján hozott ítélettel akként elbánni komoly ügyben, mint a t. minister ur elbánt, csakugyan államférfiúi cselekedetnek nem tarthatom, (ügy van! a szélső baloldalon.) Én, t. képviselőház, azt mondom, hogy a t. ministerelnök ur rossz forrásból merítette adatait és iiiformatiójáí. A népszó azt mondja, hogy a szentnek is maga felé hajlik a keze. A t. ministerelnök ur vizsgálatának anyagát azoknál kereste, a kik ellen a megyének egy tekintélyes része vádakkal lép fel. Ha a t. ministerelnök ur azt mondja, hogy Máramarosmegyében már a század elején is folyt az erdőpusztítás, hát én meg azt mondom, hogy ez nemcsak mármarosmegyei baj, hanem lehet mondani, általános nemzeti baj, a mely mindenütt előfordult és volt. Épen azért én nem is arra fektettem a súlyt, t. ház, hogy Máramaros megyében az erdők irtatnak, hanem arra — és ezt constatálta az esküdtszék is — hogy sequester alatt álló, birói zár alá vett erdőket az alispán irtatott ki, a ki a közvagyonnak valóságos hivatott ellenőre kell hogy legyen és irtatott ki, mint közbirtokossági elnök, tehát kettős minőségben, hogy ő meghozatta a közbirtokosokkal az illető törvénybe ütköző határozatot és mint alispán jóváhagyta. T. ház! Ez az ügy igen nehéz azok számára, kik azt közelebbről nem ismerik. Legyen nekem megengedve, hogy én egy classicus esetet állítsak a t. ház elé, melyből ki fog tűnni az, hogy épen erre az egy személyre, az alispánra hárul az egész felelősség a világos törvénysértésért. Russopolyana község a földbirtokosokkal úgynevezett osztozkodási pert folytatott, mely pernek oly megegyezés lett az eredménye, hogy a község fizet a birtokosságnak gondolom 80 ezer forintot, úgynevezett remanentiát és azért kapja a község a kovaszniczai erdőt, mely akkor teljes épségében fennállott. Ez Mihálka László alispán közbirtokossági elnöksége alá tartozott. A biróság az erdőt zár alá helyezte, hogy a községnek legyen miből a remanentiát fizetni. Ma a remanentiának egyetlen egy fillére sincs fizetve és a birói zár alatt levő erdőnek ma egyetlen egy szálfája sem létezik. Ez nem e század elején, nem 1820-ban történt, hanem valósággal Mihálka László közbirtokossági elnöksége és megyei alispánsága idejében. A mit a t. ministerelnök ur Borsára és Vissóra nézve mondott, az teljességgel nem állhat meg. A t. ministerelnök ur classicus forrása sokkal közelebb esik, mint Máramarosmegye. A forrás itt van a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium erdészeti osztályában. Miért nem fordnlt a t. ministerelnök ur Bedő Albert országos főerdőmesterhez, a ki saját szemeivel látta, hogy a sequestrum alatt levő erdőben ezrével hevernek a kivágott fák. És mit jelent az, hogy a ministerium épen azért, mert törvényellenesen irtatott az erdő, 17,000 forint pénzbirsággal sújtotta ezt a közbirtokosságot. És ha a t.ministerelnök ur válaszában mondja, hogy azokban a községekben volt szegénység, de azután volt jövedelem is? Hát én erre csak azt mondom, hogy azon 17,000 forint birságnak a fele le van fizetve, a másik fele künn áll s miután az erdők eltűntek, a községnek más vagyona nincs, hát reá fognak zúdulni a végrehajtások és ebben leli a „nagygazdaság" kifejezését. A kassai esküdtszéknek ítélete nem volt az az ítélet, a hol az esküdtek a bűnt ugyan megállapítják, de a bűntelenséget mégis kimondják, mert nem Mihálka László volt a vádlott, hanem Mihálka László emelte a vádat és nem kapott az esküdtszéktől elégtételt, mert az esküdtszék kimondta azt, hogy az illető Hollósy István nem rágalmazott. így tehát a vádló alispán a vádlottak padjára került. így elbánni, t. ház, az esküdtszéki ítélettel, ily súlyos helyzetben, erre én azt mondom, hogy a mint ma Máramarosmegyében a közhangulatot ismerem, a t. ministerelnök ur válasza alkalmas arra, hogy olajat öntsön a lappangó tűzre és Máramarosra nehéz napok következzenek be. És ki ennek az oka'? A t. ministerelnök ur, a ki gondoskodik arról, hogy a maga hivatalnokait mindenképen megvédelmezze erőhatalmával, csak hogy megtarthassa befolyását, (Ugy van! a szélső baloldalon) mert hát a t. ministerelnök ur mondja, hogy szigorúan szokott eljárni és elbánni. Én állítom, t. ház, hogy az én interpellatióm Máramarosmegyében nagy mozgalmat keltett. Én állítom és be fogom bizonyítani, hogy ott ma valóságos ukáz-állapot van, hogy ott a gyülekezési jog teljesen fel van függesztve, hogy ott a népgyűlés tarthatása oly rendeletekkel találkozik, a melyek a törvényes gyakorlatba homlokegyenest beleütköznek. És elvégre, hogy ha nem volna igaz az, a melynek alapján a sajtóbiróság ítélt, vájjon honnan táplálkozhatnék ez a mozgalom? T. ház! Az én interpellatióm alapján összeállottak a polgárok nemcsak egyedül Máramaros-Szigeten, hanem összesereglettek az egész megyéből, hogy Szigeten népgyűlést tartsanak. Kezem közt van az okmány arra nézve, hogy a népgyüléssel szemben ott miket követtek el. A népgyűlést