Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-226

2SS. tniátM Hét április 12. HM. f lg hasonló sors érte az ezen padokról történt többi felszólalásokat és beadott módosításokat is, a mennyiben a t. többség által azok egész következetesen szintén leszavaztattak: illetőleg elvettettek. Ezen akkor, valamint a jelen törvény tárgyalásánál szerzett tapasztalataink arra indíthatnának bennünket — az ellenzék padjain ülőket — hogy belátva azt, miszerint úgyis hasztalan minden buzgalmunk és törekvésünk — melyet a nép jogai és szabadsága védelmére kifeitünk, ne kárhoztassuk magunkat továbbra is a viznek rostával mérésére, sőt legyünk immár néma szemlélője a népjog összezsugorítására, az egyedül üdvözítő központi hatalom túlterjeszkedésére irányzott munkálatnak. (IíelyesUs

f a szélső baloldalon) Ámde, ha ennek daczára mi mégis felszólalunk, méltóztassék azt, t. ház, egyedül annak tulajdonítani, mert mi a megyéknek, a községeknek és az ezekben lakó polgároknak jogát és szabadságát, minden kérdésen túl, sokkal fontosabbnak tartjuk, mintsem, hogy ezért minden lehetőt elkövetni kötelességünknek ne tartanánk, {Helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, mi azt jól tudjuk és érezzük, hogy mi — bizonyos tekintetben — hasonlók vagyunk azon védőügyvédekhez, kik a bűntények elkövetői védelmére rendeltetnek. Ezek is, tudják bár, hogy a betűhöz ragaszkodó biró sem érveléseikre, sem esdekléseikre hallgatni nem fog, még sem szűnnek meg védettjeik érdekében minden lehetőt elkövetni, nem szűnnek meg, ha csak enyhítésére is a büntetésnek minden mentséget előhozni, sőt nem szűnnek meg még akkor is, (Halljuk!) midőn a halálos ítélet kihirdettetik, midőn Kozarek hóhéri keze a megfojtó zsineget már elkészíti, az utolsó órában, még a kegyelem ajtaján is zörgetni és esedezni. Csak hogy a különbség ő közöttük és mi közöttünk az, hogy mig ők a nagy bűnösöket, a gonosztevőket s igy a társadalomnak ellenségeit védik, mi az ártatlan polgárok jogait és szabadságát védelmezzük, kik a társadalmat és igy az államot alkotják, fáradsággal szerzett filléreikkel fentartják (Ugy van! a szélső baloldalon) s midőn a szükség ugy hozza magával, szemben vészszel és halállal •— vérük hullásával is — megoltalmazzák. És csudálatos azért, t. ház, hogy valahol csak a megyéknek, a községeknek és az azokban lakozó polgárok jogai csorbittatnak, mindig az állam érdeke hozatik és tolatik — mentségül — előtérbe. Mintha bizony az államot alkotó és fentartó polgároknak joga, szabadsága s ebből kifolyólag a közügyek iránti érdeklődése az állam érdekével ellentétbe állana. Holott az én felfogásom és meggyőződésem szerint épen a honpolgárok jogai | fejlesztésében, a népnek a közügyek iránti érdeklődésének ápolásában áll és növekedik a hazának hatalma, ereje és biztos fenntaradása. (Tetszés a szélső baloldalon.) Nincs jogom, t. ház, most már a törvényjavaslat részletes tárgyalásánál, mindazon sérelmeket felsorolni, melyek e törvényjavaslat csaknem minden szakaszában, a községek szabadságát, önállóságát ésja polgárok jogait sújtják — és kíméletlenül csorbítják — mert tudom, hogy azoknak elszámlálása csakis az általános vitánál volt volna lehetséges. De különben szükség sincs arra, mert az ellenzék tagjai által mindazon sérelmek felmutatva lettek. Azért én, t. ház, most csak a törvényjavaslatnak épen tárgyalás alá került szakaszának 5-ik bekezdésével foglalkozom. (Halljuk!) Tudom, t. ház, azt, hogy az itt lévő intézkedés nem új, mert az az 1876-ik évi törvényből vétetett át. Ámde, ha új törvény codificáltatik, itt van helyén az, hogy a mi rossz volt, az jóvá tétessék, a mi helytelen volt, kiigazittassék. Már pedig azon rendelkezés, mely ezen 5. pontban foglaltatik, oly méltatlanság és igazságtalanság, a milyet kigondolni is mesterség és mely az 1848-iki törvényben kimondott jogegyenlőségnek, a XVI-ik törvényczikkben kifejezett azon magasztos elvnek — hogy ki-ki erejének mértékéhez képest járuljon a közteher viseléséhez — valóságos vakmerő arczulcsapása. (Igaz! a szélső báloldalon.) Hát micsoda igazság az, hogy épen a legtehetősebb birtokosok, a nagy puszták urai, felerészben járuljanak a község terheihez, mint különben őket illetné? Hogy igy azután a róluk levett terhet is ő helyettük mások viseljék. Hát micsoda méltányosság van abban, a mi egy következő — a 155. §-ban van kifejezve, hogy a pusztai birtokosok a községben lévő utaknak, hidaknak és egyéb közlekedési eszközöknek készítéséhez és fentartásához semmivel járulni ne tartozzanak ? Hiszen, t. ház, ismerek oly pusztákat, melyeknek temérdek mennyiségű termését a vasúti indóházhoz sem lehet elszállítani, csak egyedül azon községen keresztül, melyhez különben is tartoznak. Hát itt Ő nékiek ugy kell temérdek szállító szekereikkel az utakat vágatni, a hidakat rongálni, hogy azok készítéséhez és fentartásához ne járuljanak? hanem hogy azokat csak a kisebb birtokosok és a községben sárból épült viskók lakói, a szegény emberek csináltassák és tartsák fel. De előre is tudom, hogy az hozatik fel ellenembe, hogy sokkal több hasznát veszik az elöljáróknak a községekben bentlakók, mint a puszták tulajdonosai, már csak a távolság különböző volta miatt is. S8*