Képviselőházi napló, 1884. XI. kötet • 1886. márczius 30–május 7.

Ülésnapok - 1884-224

\ p,8 224. orsjágos ülés április 9. ISSfi* talati szempontot sem, hogy sok esetben ily tiszteletbeli állások mögött bizonyos leplezett anyagi érdekek is szoktak jelentkezni. Ezek pedig nagyon veszélyesek a közügyekre. Azon indokolásból, melylyel Schmidt Gyula t. barátom módosítványát bevezette, eszembe jut azon ismert kis történet a jószágigazgatóról és az újonnan kinevezett püspökről. A püspök levonásokat eszközölt a jószágigazgató fizetéséből és azután megütközéssel vette tudomásul ennek azon megjegyzését, hogy ő e fizetésből megélni nem tud és igy állását elhagyni kénytelen. Hogyan? monda a püspök, hiszen ugyanezen fizetésért már eddig is többen ajánlkoztak! Én megengedem, monda a jószágigazgató, lesznek, a kik ingyen is szívesen vállalkoznak, de én elődjét is becsülettel szolgáltam és becsülettel akarom az urat is szolgálni. És ebből az következik, hogy ha tisztességes munkát akarunk, tisztességes fizetést is kell adnunk. Nem mondom, hogy egyáltalában lejárt a tiszteleti állások ideje, de a mi főleg a rendőrkapitányok functióit illeti, azok már legkevésbé sem sorolhatók tiszteleti állásokkal összekötött functiók közé. Többnyire apró-cseprő bajokkal kell foglalkoznia, a melyek naponkint, majd minden órában előfordulnak és a melyek az ember teljes idejét és egész munkásságát veszik igénybe. Meg kell tehát az illetőnek azon fizetést is adni, melyet a munkásságért megérdemel és nem lehet közömbös sem az illető városra, sem a kormányra nézve, hogy majd oly egyénnel töltetik-e be ez az állás, a kire nézve mindegy, ma vagy holnap bocsáttatik-e el, vagy pedig olyan által, a ki e hivatalt életczéljának tekinti. Épen ezért, t. ház, a mily ürömmel járulok hozzá azon intézkedéshez, a mely a rendőrkapitányok kinevezésére vonatkozik, mert abból rendészeti ügyeink általános javulását várom, ép oly kevéssé járulhatnék oly rendelkezéshez, mely nem ruházza fel ez állást azon anyagi feltételekkel, melyek szükségesek egy tisztviselő tisztességes megélhetéséhez. És, t. ház, a min mindenek fölött csudálkoznomkell, az azon sietség, melylyel Sághy Gyula t. barátom Schmidt Gyula t. képviselő ur e módosítványához hozzájárult. Hiszen a törvényhatóságokról szóló törvényjavaslat általános tárgyalása alkalmával épen a túloldalról hallottuk kifejteni, igen különféle formákban, de ugyanegy következtetéssel azt, hogy e javaslat tendentiája nem egyéb, mint a kormány, kiválólag pedig a belügyminister hatalmának túlterjeszkedése. Akkor azután hozzájárulni ily javaslathoz, mely a belügyministernek jogot ad a legkényesebb ügyek eldöntésére, a fizetés magasságának megállapítására, minden esetre legalább különös. Mert megállapítani azt, hogy egy község valamely fizetésre köteleztessék: erre a törvényhozásnak kétségkívül joga van. De azután e jognak legnevezetesebb részét ép a belügyminister kezébe letenni, ez oly hatalom, melyet magának a belügyminister «em arrogäl. Ep oly kevéssé járulhatok, t. ház, azon fejtegetésekhez, melyeket Sághy t. képviselőtársam részéről a jegyzői állás tekintetében hallottunk. Nem akarom a jegyzői állapotok ezen élénk ecseteléséhez ama gondolatot fűzni, mintha abban a t. képviselő urak részéről valami recompensationalis politika volna, recompensatio azokért, miket a törvényhatósági vita alkalmával épen a túloldalról hallottunk. Nekem gyanúsítani egyáltalán nem szándékom. A túloldalon több igen t. képviselő ur a törvényhatósági vita alkalmával a községi jegyzőket ki akarta rekeszteni a megyei bizottsági tagságból. Már most ugyanakkor a községi jegyzői tekintélyről és önállóságról beszélni és erre vonatkozólag a fizetés fölemelését és a fizetés pontos kiszolgáltatásának biztosítékait keresni, ez legalább is inconsequens dolog. Én macára a fizetések kérdésére most kitérjeszkedni nem akarok, erről módosítványómban fogok megemlékezni; azonban egyet föl kell említenem és ez az, hogy az országban lévő községi és körjegyzőknek tendentiája, melyet ők hírlapokban és a képviselőház elé hozott kérvényükben körülményesen kifejtettek, tulaj donképen nem is a fizetés körül forog és a fizetés ezen kérvényezésben nem is fődolog. Az, a mit a községi és körjegyzők, kik az ő hivatásuk fontosságát érzik és átértik, leginkább kivannak és nézetem szerint, joguk is van kívánni, azon garantiában rejlik, melyet ők állásuk erkölcsi tekintélyére nézve meglelni óhajtanának, azaz, hogy az, a ki a községi életnek főfactora, a ki az állami administratiónak oly nevezetes részese, ne legyen azon nagy felelősséggel aránytalanul háttérbe szorítva, a mi bizonyosan bekövetkezett volna, ha őket a törvényhatósági bizottsági tagságból kiszorítani hagyjuk. Én megengedem, hogy erről most már nem is lehet részletesebben beszélni. Azonban kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy ezen törvényjavaslatban benne vannak ezen garantiák és nevezetesen, hogy egyebet ne említsek, a jegyzői állás betöltésének módozataira vonatkozólag tervbe vett változtatás olyan, hogy az értelmiségre, a képzettségre sokkal nagyobb tekintet helyeztetik, mint eddig, ha a jegyzők erkölcsi tekintélyét csakugyan emelni akarjuk, akkor azon niveaut, szinvonalat kell emelni, mely a jegyzői állással jár és minden irányzat, mely erre törekszik, legyen az az irányzat akár a jegyzői állás betöltésének módozatai, akár a minősítésben kifejezve, nemcsak az államnak czélja, hanem czélja azon müveit jegyzői karnak, mely épen ebben keresi a garantiát az 8 függetlenségére és önállóságára.