Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-201
201. országos ülés niárezins 11. 1886. G9 idézni. Én vizözönt előidézni nem akarok: azért nem szavazom meg a törvényjavaslatot, hanem szavazatommal járulok Bartha Miklós t. barátom határozati javaslatához. (Élénk helyeslés a széhö baloldalon.) Zay Adolf: T. ház! (Halljuk! Zaj.) Nyitott ajtót törne be, a ki a jelenlegi közigazgatási állapotok hiányait és tarthatatlanságát ki akarná fejteni. A nem igen sikerült conceptióját az 1870: XLII. municipális törvénynek mégis a belügyminister ur formájában változhatlanul megtartotta, de eltöltötte a maga önkényének szellemével. És ezen két tényezőnek közreműködéséből eredett az, a mit neveznünk kell magyar közigazgatásnak. Főj ellenie ennek az, hogy a közigazgatás egyrészről nem birja, sőt talán nem is akarja kellőleg teljesíteni az állami teendőket, másrészről pedig visszaszorítja az önkormányzati erők érvényesítését; sőt ezen érvényesítést csaknem lehetetlenné teszi. Ez különben a jelenlegi szervezet mellett és a közigazgatásra nehézkedő kormány befolyás mellett máskép nem is gondolható. Vegyük csak, hogy egy önkormányzati testület 5- 600 főből áll. Ily nagyszámú testület komoly tanácskozásra, a kötelesség komoly felfogására és teljesítésére már magában is képtelen. Ott, a hol a felelősség és közreműködés annyi fő közt megoszlik, egy sem veszi komolyan a maga részét; ott, a hol a mindennapi többségtől függ a testületnek szelleme és iránya, ott megbízható szilárd jellemmel biró testületről, fix irányról szólni nem lehet. De t. ház, lehetetlen is komolyan venni a mi megyei képviselő-testületeink tanácskozását, már azért is, mert azoknak napirendje áll rendszerint néhány száz apró kis tárgyból, melyek nagyobbrészt tisztán administrativ, hogy ne mondjam, kezelési természettel birnak. Ez kifárasztja a megj 7 ei közönséget s rendesen az történik, hogy miután néhány tárgyból hosszadalmas vita keletkezett, a nagy közönség megunja a további tanácskozmányt és néma resignatióval hallgatja, hogy a főjegyző felolvassa a tárgysorozatot, felolvassa az állandó bizottmány indítványait, hogy a főispán ezen indítványokat elfogadottaknak jelenti ki s ha néhány negyed, vagy néhány órán át ezen felolvasások és határozati kijelentéseknek tanúja volt, már megunja e tevékenységet és visszavonulva, átengedik a tért a zöld asztalnak. És azután, délután, vagy a legközelebbi napon a zöld asztal, vagyis a tisztikar végzi az ügyeket. Olyan szerkezet és praxis mellett nem lehet szó az autonómia gyakorlásáról. De t. ház, tehet-e több munkakedvet, több önfeláldozást | követelni a megyei képviselőtől egy olyan rendszer mellett, a hol a tapasztalás megmutatja, hogy ugy a legfontosabb, mint a legapróbb megyei ügyekben, sőt a tisztán megyei házi dolgokban is a megyei képviselő testületet csak votum consultativum illeti, de minden a döntés a ministeriumnál van. Miért fáradna, lelkesedne egy intézményért, a melyre nézve a jog a papiron megvan, de valóban egyetlen egy joga sincs. Á megye eddig talán nem egész joggal, de tényleg a tisztviselő-választást tartotta az autonómia legbecsesebb részének. Mi lett a tisztviselőválasztásból? Tudjuk, hogy a candidationális jog jelenlegi gyakorlása mellett tulaj donképen nem választás, hanem kinevezés, sőt a kinevezésnek leggyűlöletesebb, mert legillegitimebb módja azon kinevezés, melyért senki sem felelős ; az a kinevezés, melyben a kormány akarata dönt, a nélkül, hogy a kormány elvállalná az erkölcsi és politikai felelősséget a kijelölésért. Az a megyei tisztikar, a mely az olyan kinevezések által, vagy mondjuk, a kijelölési mód azon gyakorlata mellett olyan választás alapján hivatalba jön, az tudja, hogy 6 évről 6 évre függ kijelöltetése a főispán kegyétől, tudja, hogy tisztviselő-pragmatica által óva nincs, tudja, hogy ki van szolgáltatva teljesen a kormánynak és az azt képviselő főispán jóakaratának, kegyének. Hogyan fejlődhetnék a hivatalnoknak ezen precair állása mellett a tisztviselői karban a kötelességérzet, a kötelességek teljesítése iránti ragaszkodás, hogyan fejlődhetnék a tisztviselői karban önérzet, hogyan fejlődhetnék az autonómia iránti tisztelet, ha tudja, hogy naponként a főispán által felelősségre vonható, felfüggeszthető, hogy fegyelmi úton minden jogi biztosíték nélkül elbocsátható. T. ház! Betetőzi ezen rendszert a főispán azon állása, a mely a jelenlegi praxis által meg van honosítva. A főispánnak adatott részint a régi törvény által, részint az újabb gyakorlat által egy tág terjedelmű discretionális hatalmi kör, a melyet kiterjeszthet kénye-kedve szerint, de a melynek nem felel meg semmi hatáskör, semmi kötelességkör, semmi felelősség, parancsolhat mindenben, de nem köteles tenni semmit, őrködik minden felett, de nem akar közreműködni a mindennapi munkában. Azon megyék, melyekben ezen szellem uralkodik s a ministerium közt tátong jelenleg is egy nagy ür. A ministerium ott fent működvén, semmi esetre sem lehet kellőkép tájékozva, sem a személyek, sem a viszonyok iránt, nem ismerheti a közigazgatásnak concret tárgyát, de mégis bele kivan elegyedni minden egyes ügynek elintézésébe — holott a ministerium feladata esak az ügy legfőbb vezetése — hogy mindig éreztesse a kormányzatokkal, hogy ott van a kormány is, éreztesse a megyékkel, hogy a megyénél nincs elhatározás, hogy a végelhatározás ott van a ministernél.
