Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-201
201. országos ülés Márezins 11. 1886. gg Ha széttekintünk az országban, vájjon na- j gyobb megelégedést találunk-e most, mint ezelőtt? Ellenkezőleg, ma sokkal elégedetlenebb, sokkal desperaltabb a nép. És ha mindezeket és még számtalan mást elgondolt a t. ministerelnök ur, azt kellett magában kérdeznie : vájjon biztos-e az én állásom, vájjon nem jut e majd eszébe a népnek is, hogy ezek felett gondolkozzék és azon boros kancsót, melylyel a többséget megszerezzük, nem fogja-e ellökni magától? Ezt pedig méltán föltehette a t. ministerelnök ur, mert ez csak természetes lenne azon polgároktól, kik alkotmányos jogaikat 1848-ban majdnem ingyen kapták — a mi példátlan dolog; — természetes lenne tőlük, ha a hosszas tapasztalat arra indítaná őket, hogy polgárjogaikat nemesebben, öntudatosabban és lelkiismeretesebben gyakorolják. De latba vethette a ministerelnök ur azt is, hogy eddig is egyes kortesvezérek mily nagy áldozatába kerültek a közös kasszának; hogy a polgárok egy jó perczben meg fogják fogadni, hogy kötelességeiket ezentúl a hazához híven teljesítik és hogy azon kortesvezér urak most, a midőn 5 évre van kiterjesztve a választási cyclus, nem fogják behúzni markukat, sőt mindkét markukat ki fogják nyújtani és nagyobb kortespénzt követelni, mint eddig. (Derültség a szélsőbalon.) Hogy mindezeken a bajokon segítsen, kellett a ministerelnök urnak egy mindenható eszköz, melylyel a kiadásokat is mérsékelni és azon polgárokat, a kik lelkiismeretesen szavaznának, megfélemlíteni tudja. Ezéit volt szükség a jelen törvényjavaslatra és ezzel a főispáni hatalom kiterjesztésére. S ezért én ezt a törvényjavaslatot mint losszat, mint veszélyeset általánosságban sem fogadom el, hanem pártolom Bartha Miklós t. képviselőtársam határozati javaslatát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Török Zoltán: T. ház! (Halljuk!) Hogy a vita ezen előrehaladott stádiumában szólási jogommal élni óhajtok, annak oka nem abban keresendő, mintha igénytelen egyéni nézeteim nyilvánítását az eszmék tisztázására szükségesnek tartanám, hanem keresendő abban, hogy különösen a kinevezési rendszer elkerülhetetlen volta mellett felhozottakkal szemben óhajtom nézeteimet elmondani. Nem tagadhatom t. ház, hogy bizonyos elő- i szeretettel viseltetem a vármegyék autonómiája iránt. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Ez előszeretet alapja, lehet, hogy abban rejlik, hogy a vármegyéknek létjogát azok százados multjok igazolta; lehet hogy abban rejlik, hogy én a municipalis testületeket egyáltalán az alkotmányos élet éber és örökké figyelő őseinek óhajtom tekinteni; de lehet, hogy végre abban is rejlik, hogy épen a municipalis élet, hol minden ember, illetőleg az embereknek legnagyobb része érvényesítheti befolyását az állami ügyekre is közvetve, közvetlenül pedig saját belügyeinek elintézésére. De bár, mondom, előszeretettel viseltetem a vármegyei önkormányzat iránt, már akkor, midőn a t. ház kegyességéből a közigazgatási bizottságba beválasztatni szerencsés voltam, feltettem magamban, hogy minden rokon- és ellenszenvet elűzök magamtól, hogy tárgyilagos ítéletet mondhassak azon javaslat fölött, a mely beterjesztetett. (Halljnk!) Ma t. ház, azt hiszem, hogy talán túlkövetelés volna tőlem, ha t. képviselőtársaim figyelmét igénybe venném arra, hogy részletes bírálatot mondjak s ennélfogva egyenesen áttérek tárgyamra és ez az, hogy vájjon a kinevezési rendszer nálunk, mint ilyen,, elkerülhetetlenül szükséges-e, vagy nem. Az én felfogásom t. ház az, hogy maga a közigazgatás pusztán csak eszköz. Eszköz állami czélok elérhetésére, eszköz a polgárok békés együtt élhetésének biztosítására és a polgárok egyéni, illetőleg személyi és vagyoni biztonságuknak előmozdítására. S maga a betöltési módozat, a választási vagy kinevezési rendszer, ez nem egyéb, mint az eszköznek ilyen vagy amolyan irányban való igénybe vétele. Ezt azért bocsátottam előre. t. ház, hogy kimutassam azt, hogy az én szemeim előtt pusztán a czél lebeg s az annak elérésére, annak megközelítésére szolgáló eszközök ilyen vagyamolyan irányban való felhasználásánál csak egy lebeg szemem előtt, tudniillik az, hogy a czél biztosabban, könnyebben, egyenesebb utón, gyorsabban, melyik módon érhető el. Gondolom, hogy mondtam annyit ezzel, hogy azon pillanatban, a midőn előttem tisztában lesz az, hogy a czél elérésére nézve a kinevezési rendszer előnyösebb, kell, hogy híve legyek a kinevezési rendszernek. Grünwald Béla igen t. képviselőtársam, mint első szónok vetette fel a kérdést és én már akkor — nem voltam szerencsés jelen lehetni, de a beszédet nagy figyelemmel és ismételten átolvastam— és akkor ezen beszédből, valamint az utána következett beszédek egész sorozatából ki igyekeztem szedni az argumentumokat arra nézve, hogy magam ellenében alkossak magamnak fegyvert, alkossak magamnak elég tömött okokat arra nézve, hogy magamat capacitálhassam a kinevezési rendszer mellett. Hát megvallom t. ház, hogy az nekem nem sikerült és meg fogom mondani azt is, hogy miért. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! En arra nézve, hogy valamely tisztviselő hivatását miképen töltheti be, vizsgálnunk kell annak képesítését, szorgalmát, hazafiságát, buzgóságát és önállóságát. Az első t. ház, a hazafiság és hazaszeretet. Megvallom, restellem bevallani, hogy még kétkedni is lehet a hazafiságban és hazaszeretetben. De ha olyan beszédeket hallunk, mint a melyhez volt
