Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-200

2i)§. országos Ülés asárerias 10. 18S6. bä a szellemben és abban az irányban működjék. Ha , ennek nem tud megfelelni, nem nyugdíjazzák, hanem rendelkezés alá jön, de megmarad az államszolgálatban, valamivel kisebb fizetést kap, mint a valósággal működő, de kötelességei és jogai, mint hivatalnoknak megmaradnak. Képviseleti kormányban ily állás több is van, a nélkül, hogy parlamentáris állás volna, ilyenek az osztály főnökök a ministeriumokban, ezek állása is bizalmi, de még sincs azonosítva a pártkormánynyal, mint a parlamenti államtitkáré. A mily finomnak látszik, ép oly fontos ez a különbség, fontos külösen abban a tekintetben, hogy elkerülhető legyen az, a mi esak a közigazgatás megrontására vezet, ha a főispánt már állása oda tolja, hogy minél nagyobb mérvben pártközeggé váljék. A hatalom is, melylyel fel van ruházva, túlságos, kinevezési jogának nagy része helyesebben a minister kezébe volna átadandó, egyenes intézkedési joga pedig, mint talán a részleteknél alkalmam lesz kimutatni, részben felesleges és káros, részben jobban körülírandó. Vegyük vizsgálat alá az új hivatalt, mit a javaslat felállít, a főispáni titkár állása ugy van concipiálva, hogy az a ministeriumban fogalmazó (Halljuk! Halljuk!) vagy segédfogalmazó.Ez épen nem szerencsés eszme. (Halljuk!) Minél nagyobb a főispán jogköre, annál fontosabb lesz ez az állás is, különösen nyer fontosságban, ha meggondoljuk, hogy afőispánnaknemkell szakhivatalnoknak lenni. A legnagyobb szükség van tehát oldala mellett egy oly szakhivatalnokra, ki ismeri a szolgálatot a törvényhatóságban, ismeri gyakorlatból a központban, ki bir a kellő tapasztalással. Ennek már állására nézve is magasabbnak kell lenni, minősítvényének szintén másneműnek. Ezért ezt elhibázott conceptiónak tartom. De hát, t. ház, ugy látom, hiába ereszkedem bele ezekbe a részletekbe, pedig a törvényjavaslat érdeme ilyenek körül forog. (Halljuk! Halljuk!) Ezért még esak két pontra szorítkozom, két reformra, melyet folytonosan sürgettünk és a melyek irányában a kormány nem ugyan visszautasító, de mondhatnám bizalmatlankodó állást foglal el. Az egyik a közigazgatási bíráskodás; a másik a szolgálati pragmatica. T. képviselőtársamnak Helfynek igaza van, hogy a közigazgatási bíráskodásnak biztosító hatályát túlbecsülni nem szabad, a közigazgatási bíráskodás nem arra való, hogy a kormány önkénye ellen absolut biztosítékot képezzen, különösen nem abban az irányban, a hol a közigazgatási hatalmat discretio szerint kell gyakorolni, a hol az érdekek érvényesítésében és megóvásában áll, a hol tehát, a közigazgatási hatalom feltételeit és alkalmazásának mértékét jogilag szabatosítani nem lehet. De itt sohasem állíttatott az: hogy ezzel a kormány önkénykedését féken tartani vagy kizárni lehet. De viszont nem értem azt sem, hogy mi az oka annak a habozásnak, a mit ez intézmény megvalósításával szemben a t. pénzügyminister ur tanúsít. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) A t. pénzügyminister ur oda nyilatkozott, hogy miért nincs megtalálva az a módozat, a mely szerint egy hatályos közigazgatási bíráskodás jogi biztosítéka egyesíthető lenne. Én pedig azt hiszem, t. ház, hogy ez nem csak meg van találva, hanem rég tapasztalásból ismeretes. Hát, t. ház, ugyan mire vonatkozik az a közigazgatási bíráskodás ? Három nemére az ügyeknek: azokra az ügyekre,ahol közigazgatási és közjogi viszonyok terén egyéni jogosítványok vannak. Ez képezi legnagyobb részét az ügyeknek, a második részt sokkal kisebb mértékben képezik azok az ügyek, a melyekben a jogi rend, a nélkül, hogy egyéni jog sértetett volna meg, megvédendő, tehát az önkormányzati testületek jogköre, hatásköre és az, hogy végzései a törvényt és a rendeletet nem sértik. És van még egy harmadik neme az ügyeknek, a mire ez vonatkozik: tudniillik vonatkozik arra, hogy vájjon az a törvényes közjogi rend, a mely fel van állítva s a melynek védelme populáris actio alá van helyezve, mint példának okáért a választásoknak törvényes rendje, megtartassák. A zömét, t. ház, a közigazgatási bíráskodás tárgyainak képezi az ügyek első neme. Én nem látom át, hogy miben gátolná ez a közigazgatás rendes menetét. Nem vagyok képes átlátni azt sem,miben zavarná az az ügyek másik két cathegoriája. Tovább menni, mint e három neme az ügyeknek, nem is szükséges. Kezdetnek nagyon is elég, a többit lehet bizni a fejlődésre, ha az intézménynyel megismerkedünk, ha az megszilárdul. És ne feledjük el, hogy a közigazgatási bíróság határozatai soha sem vonatkoznak egy rendelet érvényére, hanem mindig csak egyes esetekre. Én tehát megvallom, hogy a habozást igazoltnak nem találom. A második a szolgálati pragmatica. Én azért emlékezem meg erről, t. ház, mert én nagyon szükségesnek tartom, hogy az általános elvek köréből kilépjünk. Én nagyon szükségesnek tartom, hogy megmutassuk azt, hogy az a rendszer, a melyet kívánunk, minden biztosítékával bir egy hatályos közigazgatásnak. A t. minister ur azon a nézeten van, hogy egy oly szolgálati pragmatica, mely a fegyelmi hatalmat egy független bíróságra bízza, a felelősséggel és egy hatályos hivatali szervezettel össze nem egyeztethető. Erre nézve csak részben osztozom véleményében. Minden fegyelmi hatalomtól megfosztani az államkormányt, az senkinek sem jut eszébe. Még akkor sem, ha egy megszilárdult hagyományokkal biró, jól kiképzett hivatalnoki karral bírnánk. Apróbb fegyelmi büntetések alkalmazá-