Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-200
48 2D0. országos ülés márezins 10. 1SS6. zetünk nagy munkájának újjáteremtésére kell felhasználnunk, az nem kereshet compronrissumokat két egyesíthetetlen irány közt, hanem annak választania kell és meg kell indulnia egy úton; de tudatosan kell megindulnia, (ügy van! balfelől) meg kell mondania, mit akar nagy vonásokban az az utolsó alkotásokig, azután megkérdezni a házat, megkérdezni a nemzetet, akar-e hozzá csatlakozni. {Helyeslés a hál- és szélső baloldalon.) Mert ez évek, hosszú évek munkája és mi őszinteséggel tartozunk a nemzetnek, őszinteséggel tartozunk egymásnak. (Ügy van! balfelöl.) Ezért, t. képviselőház, az ily eompromissuni csak elnapolás, az ily compromissumot azon sötét árnyék kiséri, hogy a compromissum eredményeképen benyújtott törvényjavaslat nem elintézése a kérdésnek, ez egy interregnum, mely interregnum megelőzi az elhatározást vagy a már meglevő elhatározásnak kötelező alakban való kinyilvánítását. Már most, t. ház, két irány jelentkezik előttünk. Az egyik irány, a melyhez ezen oldalról túlnyomóan tartoztunk és tartozunk, a melyre nézve én, a ki őszintén osztom ezt és a ki minden alkalommal tártaiéktalan őszinteséggel képviseltem azt ebben a házban, örömömet nem hallgathatom el és ez abban áll, hogy tudom, hogy bár (a jobboldalra mutat) mindig voltak ennek az iránynak hívei; de soha sem tapasztaltam azt, hogy az oly határozottan, oly nyiltan, oly eltökélten jelentkezett volna, mint a jelen törvényjavaslat megvitatásánál. És, uraim, ez nagy előmenetel; de óhajtanám azon t. képviselőtársaimtól — elkezdve a közigaz gatási bizottság t. elnökétől, egészen a tegnap beszélt t. képviselőtársamig — hogy az ő meggyőződésük tettekben eredményes meggyőződés volna és hogy azt a befolyást és állást, melyet elfoglalnak a túlparton, az ily irányú reformmunkálat leghatározottabb előmozdítására fordítanák. Mert ideje már t. ház, hogy kijöjjünk az általánosságok köréből; ideje már, t. ház, hogy ne általános formulákkal akarjunk itt reformok irányát hirdetgetni. Álljunk szembe tiszta, határozott nézetekkel és próbáljuk megnyerni a nemzetet s a mire a nemzet magát elhatározza, ám valósítsuk meg azt az irányt. Heify Ignácz t. képviselőtársam, a kinek ma az ezen oldalról hirdetett irányra nézve tett felszólalásával foglalkozni akarok, egy téves kiinduló pontot jelölt meg és ez az, mintha itt a múlt napokban történt felszólalások valami új programmot hirdetnének. Ha t. képviselőtársam azzal a figyelemmel és éles észszeí, melyet az itt elmondott beszédek bonczolásánál tanúsított, vizsgálta volna 1880 óta ezen oldalról a legünnepélyesebb alakban történt nyilatkozatokat, tudta volna, hogy azok, a mik a múlt napokban mondattak, lényeges pontjaikban és eonceptióikban régen megállapított irányt, régen határozottan, ép oly részletesen megjelölt irányt hirdettettek igen számosak részéről, a kik itt ülnek, (ügy van! balfelöl.) Tehát nincs itt valami új dologról, még kevésbé arról szó, hogy itt az új dolgok megédesített alakban adassanak be a nemzetnek. Hogy nincs erről szó, t. ház, ennek bebizonyítására én nem akarok szavakhoz ragaszkodni. Szavakra keveset adok, jelszavakra még kevesebbet; de legkevesebbet országunk és nemzetünk helyzetében arra a vádre, ha azt mondják, hogy centrálisaim akarunk. Kezdem egy bevalláson, azon, a min tegnap Tibád Antal t. képviselőtársam kezdte, hogy igenis centrálisai) unk, (Helyeslés jobb- és balfelől) de meg is mondom, hogy miben és azután bátor vagyok hozzátenni, hogy miben pedig (Halljuk!) nem összpontosítani, de az önkormányzatot újra szervezni és pedig határozott s kétségtelen hatáskörben és pedig olyan formákban, melyeket betölteni a jelen elemek képesek. Ha az a követelés, hogy ebben az államban, mely magyar államnak a közigazgatási teendőknek zömét egy, az állam által kinevezett, szakszerűleg feladatára képzett és a kellő biztosítékokkal ellátott hivatali szervezet vegye át, ha az centralisatio, a min!; egy bizonyos értelemben elismerem, hogy az, akkor igen, centrálisaim akarunk. De nem az a kérdés : akarunk-e centrálisaim, vagy nem; mert a eentraiisatio magában véve sem nem jó, sem nem rossz. Attól függ, milyen állapottal szemben, miért és minő okokból centralisálunk ? S most én a t. ház engedelmével, daczára, hogy félek, hogy ismétlésekbe esem, röviden elmondom, miért akarunk centrálisaim ; és mikor egy irányban centralisáltunk, más irányban annál nagyobb nyugalommal decentrálni akarunk és ezt is megmondom miért. (Halljuk. 1 ) Hát, t. ház, a mai kor — meg fogják engedni — attól a kortól, melyben azon törvényhatósági rendszer keletkezett, melynek a múltban való érdemeit és dicsőségét elismerjük, melynek emlékei iránt igaz történeti kegyelettel ragaszkodunk — a mai kortól nagyban különbözik. Talán csak el fogják ismerni, hogy egyeseknek és államoknak kikerülhetetlen természetű ! vastörvénye az, hogy nekik alkalmazkodniok kell, ha fenn akarnak állani, azon viszonyokhoz, melyek közt létezni és működni akarnak; mert, uraim, ezen korszak a vlszonlagos erő korszaka. Ezen ország közé vau ékelve nagy centralisált államoknak, melyek régen centralisálták magukat; és gondolják-e, hogy ha körülöttünk minden halad, ha körülöttünk minden állam erősíti magát, mi visszamaradhatunk? Hiszen, a régi magyar közjogban az volt megírva, hogy az ösz-
