Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-213
213. országos ülés márczius 26. 188S. 3SS nem volt. Nekem természetesen nem lehet feladatom a t. képviselő ur eljárását bírálni, vagy pedig indokainak tisztaságát és komolyságát vizsgálat tárgyává tenni, mert élihez csakugyan nincsen jogom. Nem is akarom ez esetre alkalmazni azt, a mit az idősb Fitt mondott, gondolom akkor, midőn Walpoole korában igen sok ily természetű disloeatío történt: hogy ennek —• úgymond — physiologicus oka van, mert az ellenzék árnyékban és hűvösben ül, a túloldalon pedig melegen süt a ministeri dicsőség napja. Jobb tehát ott melegedni, mint itt fázni. (Mozgás a jobboldalon.) Én, t. ház, ezt alkalmazni nem akarom és ha idéztem, csak azért idéztem, mert ezen eszme mintegy természetes átmenetet képez arra, a mit a t. ministerelnök urnak válaszolni kívánok, a ki ezen kérdés kapcsában azt mondotta, hogy az egészen egy dolog, hogy ha az ember kormánypártiból ellenzékivé lesz, vagy ha az ember ellenzékiből lesz kormánypárti. Hát, t. ház, azt megengedem, hogy egy dolog a meggyőződés komolyságát és a szándék tisztaságát illetőleg, mert e tekintetben különbségeket statuálni nem akarok. De nem egy dolog a feladatnak, a munkának terhét illetőleg, mely azután az illetőkre háramol, mert mig mi itt az ellenzéken nehéz állásban hálátlan sysiphusi munkát teljesítünk, ott az ember czélzatait játszva éri el. Természetesen politikai czélzatokat értek és nem személyieket. Midőn tehát, a feladatokra, a munka terhére nézve óriási különbség van, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy abban, ha az emberek átmennek u kormánypártra és a dolog könnyebb végét fogják, nem találunk oly áldozatkészséget, oly önmegtagadást, mint ha az ellenkező történik. (Ugy van! balfélől.) Már pedig, t. ház, az ily chassé-croisée tetszetős színben csak akkor tíínik fel, ha az önmegtagadás, az áldozatkészség jellegével bir, mint például Peel Róbertnél, Anglia egyik legnemesebb parlamenti alakjánál történt. Ezek után, t. ház, Zichy Antal t. képviselőtársam beszédére kívánok megjegyzést tenni, melyet megvallom, nagy élvezettel hallgattam. Csak annyiban volt egy kis f dissonantia, hogy én e beszéd alatt megijedtem. 0 ugyanis azt mondta, hogy a mi megyei rendszerünk oly kitűnő intézmény, hogy azt be fogják hozni Angliába is. Már azt gondoltam, hogy az angol kormányelnök és a t. ministerelnök ur közt megállapodás is jött létre, hogy a mi főispánjainkat átfogják vinni Angliába, hogy ott e rendszert betanítsák és Irlandot boldogítsák. (Derültség balról.) Azonban, t. ház, meg vagyok nyugtatva, nem veszítjük el őket és áldásthozó működésüket továbbra is folytathatják. Mert Beniczky Ferencz t. barátom beszédjéből megtanultam, hogy ezek a mi főispánjaink tulajdon képen a világ legrägalmazottabb emberei. Hisz ezek nem zsarnokok, hanem nagyon patriarchialisak, ä kik az egész megyét, inclusive az ellenzéket szeretettel ölelik fel. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Zichy Antal t. képviselőtársam azután közjogi fejtegetésekbe bocsátkozott és igen találó vonással ecsetelte közjogi fejlődésünket abhan az irányban, hogy Magyarországon mindig igen erős érzék volt egy erőteljes államszervezet iránt, egyszersmind érzék is volt arra, hogy az állammik a hatalom attribútuma t megadja. De t. ház, egy más elv is drága volt e nemzet előtt s ez a szabadság elve, (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) mely két elv közti correlatiót t. barátom gróf Apponyi a minap oly szépen és hatásosan fejtegette. Ha tehát t. barátom, Zichy Antal oly nagyon buzgólkodik, hogy ezen törvényjavaslatban a hatalom attribútumai megszereztessenek, akkor neki buzgólkodnia kell azon is, egyensúly szempontjából, hogy a szabadság attribútumai is megszereztessenek — ezt pedig, különösen jeles előadásában nélkülöztem. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon ) És én nem hiszem, t. ház, hogy Deák Ferencz a kire ő hivatkozott, a kinek szellemének mindig itt kellene köztünk honolni — mert vannak nagy szellemek, kik a parlamentben örökké jelen vannak -— én nem hiszem, mondom, hogy Deák Ferencz az ő eljárását és nézeteit aláirta és helyeselte volna. A t. képviselő úrral együtt Láng Lajos képviselő ur is közjogi fejtegetésekbe bocsátkozott a fölött, hogy Mátyás király idejében a főispánok nak milyen nagy hatalmuk volt, miből ugy látszik azt következteti, hogy tehát azért most is hasonló hatalommal kell őket felruházni. De hiszen azon főispánok Mátyás király korában még sem korteskedtek (Zajoi helyeslés a bal- és szélső baloldalon) s ebből azután a képviselő urak logicájával az következik, hogy most sem kellene nekik korteskedni. (Igaz/ Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) De, t. ház, t. barátaimnak, hogy ugy mondjam sarkalatos tévedésük nem itt van, hanem ott van, hogy nem distinguálnak a közt, hogy Mátyás király a középkorban élt, mi pedig az újkorban vagyunk. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Már pedig a középkorban természetes volt azon személyes hatalom, mert a középkorban má-; hatalmat nem ösmertek, de az újkor tisztultabb felfogása a hatalmat az intézményekben, a szervezetben fekteti le s azt jurisdictionárius jelleggel ruházza fel, mert épen ebben rejlik a felelősség garantiája. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A főispáni hivatalnak azért analogonját nem fogja találni senki a mai európai államokban, 41*
