Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-212

318 212. országos ülés raárerfus 24. 1886. mert az államérdekek eszméjével játékot űzni senkinek sem szabad. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ha mindent a gyanúsítás terére akarunk vinni, mindenütt viszszaélést keresni, ott is, a hol az nem lehető, akkor természetesen mindent meg lehet támadni, de a ki az állam érdekeit mindenek fölé helyezi, az ezt meg nem támadhatja. (Ugy van! jobbfelöl.) T. ház ! Először még Ugron Gábor t. kép­viselő urnak, azután gróf Apponyi Albert képviselő urnak beszédére egy egy észrevételt kívánok tenni. (Halljuk!) Ugron Gábor t. képviselő ur azt mondta szokott tárgyilagos és kíméletes modorá­ban, (Derültség) hogy ha ezen hatalom megteremte­tik, meglehet, hogy ma Tisza Kálmán fog a hata­lom ágyára lepihenni, de nem lehet tudni, néhány nap múlva nem jön-e utána — gondolom — Récsey vagy kit említett — sőt ha a ministerelnök igy fejlődik, nem marad-e ő akkor is benne. Hogy absolnt hatalmat ez nem teremt, ezt az általános vitánál és azóta is elmondták sokan. Ha­nem a t. képviselő urat egyre figyelmeztetem és ez az, hogy a történelem tapasztalatai szerint, ha csakugyan bekövetkeztek nehéz, szomorú idők, melyek absolutismust hoztak létre, azoknak nagy többsége, a kik az absolutismust szolgálták, nem azokból került ki, a kik mérsékletes és az állam­hatalomnak a szabadsággal párosítását keresték, hanem azok közül, a kik ezeket már akkor túl­hatalmaskodási vágygyal vádolták, később a ren­det megzavarták és azután, mikor az absolutismus megjött, annak ágyába lefeküdtek. (Igaz! Ugy van ! jobbfelől.) Ez az egyik. A másik — és itt már sokkal, hogy ugy mondjam kedélyesebb lehetek, a követ­kező : gróf Apponyi Albert t. képviselő ur, elpana­szolván, hogy az ő pártjukat mennyire gyengé­nek, felbomló félben levőnek nézik, azt mondta, hogy: mi egészségesek vagyunk, mi igy fogunk maradni, mi ugyan azt fogjuk tenni. Ehhez én csak azt kívánom, hogy az Isten ezen egészségüket so­káig tartsa meg. (Élénk derültség és éljenzés jobb­felől. Mozgás a baloldalon.) Elnök: (Nagy zaj. Halljuk!) Az idő már nagyon előrehadi Holnap ünnep lévén ülés nem tartatik. A holnapután délelőtt 10 órakor tartandó ülés tárgya lesz a ma félbeszakasztott részletes tárgyalás folytatása, még pedig, minthogy a vita már be van zárva. (Zaj.) Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Nincs még bezárva! Hosszan­tartó zaj!) Miután gróf Apponyi Albert bevégezte beszédét, a jegyző urakat felszólítottam: van-e valaki felirva s miután senki sem volt, a vitát be­zártam. (Felkiáltások a balloldalon: Nem hallottuk! Felkiáltások a jobboldalon: Miért zajongtak ? Mi hal­lottuk ! Kérdjék meg az ellenzéki jegyzőt! Hosszas nyugtalanság. Számos képviselő ott hagyja helyét és a terem közepére gyülekszik.) Gr. Apponyi Albert: A tanácskozás rend­jéhez kívánok szólani. (Nagy zaj. Halljuk! Hall­juk!) Egy szóval sem vonom kétségbe, hogy az elnök ur a vita bezárását kimondotta. (Felkiáltások jobbfelől: Nem is szabad kétségbevonni!) De bocsá­natot kérek, hivatkozom többekre s azt hiszem, el fogják hinni, hogy itt az ellenzéki padokon nem hallották. (Felkiáltások a jobboldalon: Kérdjék meg az ellenzéki jegyzőket! Fekiáltások balfelöl : Az nem határoz, hü csak ők hallották!) Azt hiszem t. ház, hogy annak, hogy a vita be van zárva, ugy kell kimondatnia, hogy a ház minden tagja hall­hassa. (Félkiáltások jobbfelől: De ha mindig zajong­nak!) Miután akkor, mikor az elnök ur a vita be­zárását kimondani méltóztatott, azt lehetetlen volt itt hallani, én pedig ugy tudom, hogy képviselő­társaim közül még vannak, a kik szólni kivannak és a kik akkor magukat okvetlenül jelentették volna, ha hallják az elnöki nyilatkozatot. Én a ház méltányosságára hivatkozom arra, melyet, ezt elismerem, a többség mindig tanúsított a kisebb­séggel szemben, méltóztassanak az elnöki kijelen­tést, mely hallható nem volt, nem történtnek tekin­teni. (Felkiáltások a jobboldalon: Azt nem lehet! Nagy zaj.) Ugron Ákos: Nézetem szerint, ha az elnök ur be is zárta a vitát, azt nem helyesen tette. (Zajos ellenmondás jobbfelől.) Bocsánatot kérek, nem akarok semmi észrevételt tenni az elnök el­járására vonatkozólag, hanem mikor Apponyi képviselő ur beszédét befejezte, már két óra el­múlt, a házszabályok szerint pedig, ha két óra elmúlt, az ülésnek tovább tartania nem lehet; de a ministerelnök ur kívánságának engedett a ház s meghallgatta, de a vitát nem lehetett volna bezárni. (Zajos ellenmondás.) Nem hiszem, hogy midőn constatálva van, hogy a ház nagy része nem hallotta, a vita berekesztése mégis kimondottnak legyen tekinthető. (Ellenmondás jóbbfelSl. Nagy zaj.) Tisza Kálmán ministerelnök: Mindenek előtt meg kell jegyeznem, (Halljuk! Halljuk!) hogy akkor állottam fel és azon constatált tény alapján kértem szót, hogy a vita bezáratott. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez az, a mit con­statálni köteles vagyok; kötelességem annyival inkább, mert ez magyarázatául szolgál annak is, hogy az én szólani kívánásom nem lehetett oka annak a zajnak, a mely miatt a képviselő urak azt mondják, hogy a vita bezárását nem hallották. De én ugy tudom, hogy ellenzéki jegyző urak is vannak, azoknak mindenesetre kellett volna hallani, vagy kellett volna tudni, ha még valaki szólni kivan. (Ugy van! jobbfelöl.) Ezeket mind consta­tálni kötelességem, hogy mihelyt egyszer a jegyzők jelentik, hogy senki szólásra felirva nincs és nem jelentkezik senki, a vita bezárása helyén van, sőt azt be kell zárni. Ez az általános, rendes eljárás. Ezt kérem, mint szükségest constatálni.

Next

/
Thumbnails
Contents