Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-211

211. országos ttlóa mámiis 23. 1886. 271 szüntetését, a mely megengedte a bíráknak az ajándékok elfogadását, csakis az utolsó rendi országgyűlésen tették a királyi propositiók közzé, ha nem csalódom, az akkori országbíró Mailáth kívánságára. Ezen nincs mit fenakadni, mert minden kornak meg van a maga szokása, szelleme. Az 1435 : IV. törvényczikk a jószágo'c erőszakos lefoglalóira rendeli, hogy „comites et judices; nobilium in sédem judiciariam partibus litem convocatis, plenam et indilatam requirant veritatem" ; végrehajtásra azután szükség esetében a dominus capitaneus, sőt még a locumtenens regius is igénybe volt véve. Úgyszintén „comes una eum universitate nobilium", intézkedett a sommás visszahelyezésről. Egy más intézkedés a kereskedők és utasok letartóztatóit a comes parochianusra bizza, mindig vagy a comes és vicecomesre. Ily intézkedések vannak Albert király alatt, Posthumus László alatt, Szilágyi Mihály alatt és végre, kire hivatkozni méltóztatott, Mátyás király alatt. Tudjuk, hogy Mátyás királvnak örökké fenmarad neve a hálás utókornál. 0 volt Mátyás az igazságos! Mivel érdemelte ki e nevet? Azzal még nem, hogy a Duna jegén kiáltották őt ki királynak, hanem igenis azzal, hogy vaskézzel szolgáltatott igazságot szegénynek, gazdagnak egyaránt és különösen azért, mert az elnyomott szegény népet meg tudta védeni, oltalmazni a hatalmaskod!) olygarchák ellenében. {Ugy van! jobbfelöl.) És midőn önök a magyar centralisatiót, mint kormányrendszert báró Eötvös Jó séftől datálják, csalódnak, mert a magyar centralisták elődei sokkal régibb időkbe nyúlnak vissza, Corvinus Mátyás, Mátyás király az igazságos volt az igazán első magyar centralista. Volt is rend és igazság kormányzása ;üatt. Maga keresztül-kasul járta az országot, meggyőződött az ország állapotáról, szükségeiről és rövid utón végzett. A főispánok nem voltak akkor puszta dignitariusok, mint a minőknek még most is hallottuk itt-ott emlegettetni a régi jobb idők visszakivánása mellett, hogy talán jó volna, ha most is azok lennének. Nem voltak akkor merő dignitariusok, hanem a mi kimaradt a jelen törvényjavaslat eredeti szövegéből, valóságos bizalmi férfiai voltak a királynak. És a király valamint maga személyesen szerzett meggyőződést az ország állapotáról, ugy szétküldte vagy kiszemelte az ő bizalmi férfiait, a főispánokat minden egyes megyébe, a mely főispánok pedig viszont körülnézve a megyékben, kiszemelték maguknak az alispánokat és egyéb tisztviselőket, csak mellékesen teszik hozzá azután a későbbi törvények, hogy „eligit,non tamen ahsque consensu universitatis nobilium". Azaz: a nemesség hozzájárulásával. Már most, hogy ha méltóztatnak ezt a rendszert összehasonlítani a maival, midőn a főispánok | candidationalis joga is szabatosan körül van irva és bizonyos korlátok közzé szorítva: ugy lehetetlen elfogulatlanul bárkinek is a régi és új eljárás közötti nagy különbséget nem constatálni. A jobbágyok szabad költözködéséről igen sok törvényczikk van Mátyás királytól, a ki különben — mint tudjuk — sem nagyon sok országgyűlést nem tartott, sem aránylag igen sok törvénynyel nem szaporította a Corpus jurist. Nem ugy volt az ő utódánál Ulászlónál, a kinek emlékezete Dobzse László név alatt maradt fenn. 0 már, az igaz, nem volt centralista, hanem nagyon erős municipalista volt. 0 nála annyira deeentralisálva volt az összes admínistratio, ugy az igazságszolgáltatás, mint a honvédelmi rendszer, mint minden egyéb dolog, hogy teljes dissolutióra vezetett. Önök tudják, mi lett a vége. „Nem zeti nagylétünk nagy temetője Mohács!" Teljes anarchia állott be s hogy még a honvédelem sem volt eoncentrálva, az, fájdalom, históriai tény. Mi tudjuk, mi volt az oka, hogy a koronás fejedelem II. Lajos és a hős Tomori elmentek a csatatérre, vérrel áztatták a szomorú mohácsi gyásztért, ez alatt az olygarchák egyik leghatalmasabbika, Zápolya félrevonulva hadseregével, biztonságban várta a jó szerencsét várta, hogy fejére hulljon a korona, mely a Csele patakjában iszapba esett. Következett az osztrák korszak. Ekkor a főispáni intézmény Magyarországon a legnépszerűbb intézmények közé tartozott, Kedvelt és féltett nemzeti intézmény volt, tudniillik akkor kezdett már divatba jönni, hogy itt-ott — főleg a határszéli megyékben, Pozsony és Sopron megyékben megtörtént. —hogy idegenek csúsztattattak be hivatalokba. Az ellen mindig tiltakoztak az országgyűlésen összegyűlt rendek és követelték a főispáni hatalom épségben tartását. Tanúskodnak arról az I. Ferdinánd alatt 1550-ben hozott XXVI.,1552: XXVII.és XXXVIII. törvényczikkek s több mások. Ki volt kötve az is, hogy a főispán megyebeli birtokos legyen, hogy esküt teg

; en — juramentum praestent — és ha állítja, hogy az esküt már ő Felsége kezébe letette I volna, erről hozzon bizonyítványt. Az 1550: XIX. törvényczikk kikötötte és ez többször ismételtetett. E törvényczikk a közmunkára nézve ugy intézkedik — mert hát akkor még nem volt közmunkaminister — hogy bírságot szabjanak ki azokra,kik a közmunkát nem teljesítik. Előfordult ismét az is, hogy bírságot szabtak azokra, kik vonakodtak az alispáni és más hivatalok elvállalásától, a mi a közszellem hanyatlására, vagy tán az akkor uralkodott elszegényedésre mutat, a mi többi közt egyik indokául szolgált annak is, hogy Apponyi Albert t. képviselőtársunk csak a napokban itt a házban panaszt emelt az ellen, hogy a közszellem hanyatlik és már oly kevesen vannak nálunk, kik az ingyenes vagy kevés haszonnal járó hivatalokra vállalkoznak és