Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-211

211 orscigos ilés Márezins 21. 1886 269 kornak is dicsőségére válnék, minden esetre túlhaladja a most tárgyalás alatt levő szakaszt, mely a felelősség teljes kizárásával coneipiálja a főispánt. Ezen 1435. évi V. törvényczikk körülirja, hogy a bárók, azaz országzászlósok, birák és minden királyi hivatalt és tisztséget viselők, igy a főispánok is, ha az ő hatalmi körüknek alárendeltek ellen szándékosan vagy rosszakaratból sérelmet, elnyomást vagy kárt követnek el, ilyen esetben a nemesek bírósága előtt kell a panaszt megindítani s előírja az egész tárgyalási módot, hogy miként keressenek ily esetekben kárpótlást. Ez a Zsigmond király idejében volt főispánokkal szemben a közönségnek valódi biztosítéka. Hol lehet ezt megtalálni az itt concipiált főispánnal ? Azt mondják, hogy az ilyen királyi főispánoktól, amilyenek igy körülírva és egyszersmind jogi biztosítékokkal ellátva voltak, tulaj donkép a királyi tekintély hanyatlásának idejében szerezte meg a megye az önkormányzati kört. Hát hivatkozom a nagy Mátyás idejéből való törvényre, mely 1486ban alkottatott; ez a törvény kimondja, hogy ő Felsége nevezze ki a főispánokat minden megyében, de az egyháznagyok és zászlósok hozzájárulásával és akaratával; előiratik egyszersmind, hogy alkalmas és megfelelő egyéniségek legyenek, valamint előiratnak egyéb qualificatiók is. Tehát annak a nagy Mátyásnak idejében, a kiről pedig nem lehet azt mondani, hogy a királyi tekintély alatta hanyatlott volna, ime ilyenek voltak a főispánok. Később még szigorúbb körülírásokat találunk a főispánok részére. Az 1536. évi XXXVI. törvényczikk már körülirja, hogy a főispánok, a kik a megyék ellen járnak el, a megye kívánságára elmozdítandók; kimondatik, hogy nem egyszerűen, hanem rendes eljárás útján, mindkét fél meghallgatásával és helyükbe olyanok neveztessenek ki, a kiket megyéjük ajánl és kivan. Ezen törvény későbi> ismételtetik. Végre az 1723. törvény, az egy egész szervezetét adja a főispánnak; kimondja igenis, hogy az admínistratiónak gondja az övé s ezért bizonyos felelősséget ró rája; de kimondja azt is, hogy kötelességeiket a törvény értelmében gyakorolják, ad nekik jogot arra, hogy ők candidáljanak, de a későbbi szakasz megmondja, hogy a választás az egész megye közakaratával történjék csak, ezen candidatio tehát nem önkényszerű. De hát, t. ház, azt fogják mondani, hogy hiszen mindezeket a javaslattevő kormány is kívánja, óhajtja fentartani és a t. kormány is azt akarja, hogy a főispánok a törvény értelmében gyakorolják jogaikat; csakhogy midőn mindezeket szóval akarja, megfeledkezik arról, a mi a biztosítékot képezi a garantiáról. A garantiát a t. kormány önmagába helyezi, az ő akaratába, azután pedig a t. háx többségébe. Az új főispán hivatalnok, a hivatalnok attribútumai és biztosítékai nélkül. A törvény rendelkezési és intézkedési jogot ad. a nélkül, hogy ezen rendelkezésekkel és intézkedésekkel szemben garantiákat nyújtana és a jogrend védelmét megállapítaná, {ügy van! a szélső baloldalon.) Az önkormányzati szerkezetből kiszakíttatik a főispán a nélkül, hogy hatáskörrel ellátva szervesen illesztetnék be az intézménybe. Az itteni főispán egy önálló hivatalnok a hivatal garantiái és biztosítékai nélkül, (ügy van! a szélső baloldalon) teljes önkényszerü keze és motora a kormánynak, (Ugy van] a szélső baloldalon) a ki azután saját biztosítékául a képviselőházi többséget jelöli meg. (ügy van! a szélső baloldalon.) Igy állván a dolog, t. ház, azt lehet kérdezni, miért kellett az 1870 évi XLII. törvényczikkben körülírt főispánt lényegéből kiforgatni és ezen alakjában előterjeszteni? En tudom azt, hogy az 1848-iki változások és alakulások bizonyos kívánalmakat foglalnak magukban az önkormányzat régi szervezetével szemben de hogy a kormány felügyeleti jogára nézve többet kellene adni, mint a mit a felügyeleti jog hoz magával és a mit a szükség elháríthatlanul ir elő, hogy a főispánt nem felügyelő, hanem intézkedési és rendelkezési közeggé kellene tenni még szemben az 1870: XLII. törvényczikkben előirt főispánnal is, ez irányában indokolást nem találok. 1870-től már körülbelül másfél tized folyt le, at. kormánynak bő tapasztalatai voltak és lehettek az elmúlt időben és — legalább tudomásom szerint — nem forogtak fenn oly esetek, melyek a kormány javaslatát ily alakban indokolnák. A kormánynak lehetnek tapasztalatai, melyek fiókjában vannak, de midőn ezen tapasztalatok ily titokszerűek, akkor teljes joggal mondhatjuk, hogy egyszersmind gyanúsak is. A t. előadó ur azon intézkedési jogot, melyet a törvényjavaslat az 1870-iki törvénynyel szemben ir elő, védelmezni igyekszik és miután sem a magyar közjogban, sem az újabb institutiókban erre alkalmas kifejezést nem talált, kényszerülve volt Francziaországba menni és onnan hozni azt, melylyel körülirja a mi főispánunk rendelkezési hatáskörét. Én egyszerűen ugy fogom fel, hogy a főispánnak e szerint jog adatik, ugy magyar formában fejezve ki, a directivára, a közigazgatás irányítására. Épen ez az, a mit mi nem helyeslünk. A főispán, ki az administratio egészével, mint hivatalnok nem foglalkozik, kinek nincs módja, alkalma a legj obb akarat mellett is az administratio tömkelegébe beférkőzni, annak szálait ismerni, a jogrendnek széjjeloszlott szervezetét és a jogviszonyokategészében s részeiben folytonosságban tartani, hogy ezen főispán miként legyen képes arra, hogy az administratiót bizonyos irányban irányíthassa, hogy az jobbra vagy balra vezettessék,