Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-199

19'J. or^ziigcs iilís márczins 9. 1886. 19 község az ő különféle localis praetensióival, melyek a legjobb törekvésű községi jegyző tevékenységére csak zsibbasztólag hatnak. Másodsorban foglalkoznék ez ügyekkel a szolgabíró. De miután ennek is — tekintettel erre és tekintettel arra is — sem ideje, sem kedve nincs e paragraphusos és rnbrikás, azon felül folytonos munkásságot és pontosságát igénylő teendőkkel bíbelődni, a legjobb esetben segédje vagy kegyelemből tartott Írnokára bizza ezen katonai ügyek elintézését. A szolgabirótól azután az alispán elé kerülnek az ekként gondozott ügyek. Az alispánok pedig a megyei administratio mellett főleg és igen sokszor politikával is foglalkoznak s igy absolute nincs ideje, hogy ezen katonai ügyekkel foglalkozzék s rábízza azokat a megyei jegyzők egyikére. Itt már több szakértelemmel és munkássággal találkozunk, de mit ér mindez előny, ha a megyei jegyző oly munkaanyagot kap, mely megbízhatatlanul felületesen és hiányosan van összeállítva, mit ér ez előny, ha a megyei viszonyokhoz való függőségénél fogva kénytelen a mulasztásokat leplezni és a hiányokat elnézni ? Ezután épen nem találjuk a tanácskozási jegyzőkönyvekben annak nyomát, hogy a municipiumok gondos tanácskozás tárgyává tennék az állam véderejének szabatos és pontos végrehajtását. Ilyen azon apparátus, mely az állam véderejének előállítása, nyilvántartása és mozgósítása körül viszi a vezérszerepet, pedig ezen alapszik hadkiegészítésünk s a mozgósítás sikerenagy részben. Hogy ez felügyeletet, gondos ellenőrzést és helyes irányítást követel, azt hiszem, azt bizonyítani felesleges, mert a honvédéi miministerium, daczára fokozott munkaerejének, daczára a részletekig terjedő intézkedéseinek, képtelen arra, hogy rendeleteinek szabatos, pontos végrehajtását ellenőrizze,'a hiányokat orvosolja s elhárítsa az akadályokat, melyek a megyei rendszerben gyökereznek ; arról pedig, hogy a honvédelmi minister a vármegyéknél szakszerüleg képviselve legyen, egyáltalán gondoskodva nincsen. Ezt czélom előmozdítani s erre a legjobb alkalom a közigazgatás most tervezett reformja. Ezen közigazgatási reform • javaslatot egy szakaszszal kellene csak megtoldani és kimondani azt, hogy jövőben minden alispáni hivatal mellett szakelőadó alkalmaztassák, kit a honvédelmi minister nevez ki s a ki egyedül a katonai ügyek ellenőrzése és felügyeletéről köteles legyen gondoskodni. Se nem új ez intézkedés, se nem olyan, mely a municipalis keretbe beilleszthető ne volna. Ott van a közigazgatási bizottság, annak útján a kormány hét szakbeli képviselője által folyik be a vármegye közigazgatásába s az állami közigazgatás végrehajtásának ellenőrzésébe. Felvethetném még azon kérdést is, hogy oly vármegyékbe, hol a megyei tisztviselők különböző nemzetiségű elemekből alakulnak, megvárható-e a védtörvény szabatos végrehajtása, mert végre is azt elvitatni nem lehet, hogy ezen nagyfontosságú állami teendők szabatos, gyors és eredményes keresztülvitele első sorban a szolgabíró és a jegyzők jóakarata, ügybuzgósága és szakértelmétől függ. Megemlíteni kívánom még, hogy a népfelkelési törvény életbeléptetése polgártársainktól a legnagyobb véráldozatot fogja követelni és igy nemcsak jogos és méltányos, de igazságos is, hogy a katonai ügyek elintézése a vármegyéknél szakszerüleg képviselve legyen és a kormány ne legyen kényszerülve utólag egy közigazgatási póttörvényjavaslatot benyújtani, hogy ezen bajon segítve legyen. T. ház! Hiszem és reménylem, hogy a ministerelnök ur, mint belügyminister, ki ezen szakbeli teendők s hiányoknak alapos ismerője lévén, felelősségének teljes tudatában érvényesíteni fogja mindazon követeléseket, melyek a megyék közigazgatásának reformjánál katonai szempontból kiváló figyelemre jogosultak. Teheti ezt annyival inkább, mert az általam jelzett intézkedés az államnak valami különös megterheltetésével nem járna s az előadott viszonyok s körülmények közt egyedül alkalmas az állam ebbeli jogosult igényeinek kielégítésére. Egyebekben a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául s pártolom a Bartha Miklós barátom által benyújtott határozati javaslatot. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lesskó István : T. ház! Szokás az 184^-iki törvények behozatala után azon metaphorával élni, hogy a nép is az úgynevezett alkotmány sánczaiba bevétetett. Azon idő óta, a hogy én ezen sánezokban az alkotmány gyakorlatain tényező vagyok, azt tapasztalom, hogy az új védők egy része pressio miatt passivitással, más része járatlansággal, a harmadik pedig létért való küzdelmei miatt közömbösséggel viseltetik az iránt, mit megvédeni kötelessége volna. Ha tehát komoly óhajtásunk még egy ezredévet ezen tényezők mellett megünnepelni, igyekeznünk kell, hogy ezen védők hazafias valláserkölcsi szellemben neveltessenek s oly törvényekkel igazgattassanak, melyek egyrészt a létért való küzdelmet enyhíteni, másrészt pedig a 48-iki törvények magasztos jelszavának, intentióinak s czéljainak megfelelni képesek legyenek. De t. uraim, kérdem, hová jutottunk a szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos eszméivel? azok csak nagy szavaknak bizonyultak be, de gyakorlatilag meg nem valósultak és az emberiséget közelebb nem hozták a boldogsághoz. Sőt mondhatni, hogy a politika eme jelszavaival ellenkező eredményekhez jutott mim reményiette. Vagy megvalósult-e akár a politikában, akár a társadalmi élet nyilvánulásaiban az a hirdetett egyenlőség? igaz, az állam ezernemü 3*