Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-208
198 208. országos ülés márczius 1Q. 3886. fedni, csakhogy nekem nem kell az ily felcziezomázott alakjában sem, mert az ellentétben áll a haladás princípiumaival, (ügy van! a szélső oalfelől.) Ez okon csatlakozom Lázár Ádám képviselőtársam által beadott módosításhoz, sőt ahhoz egy azzal összeegyeztethető ármódosítást adok be, a mely arra vonatkozik, hogy ezen 22. §. egész 2-ik kikezdése függőben hagyassék, illetőleg! a 80-ik í § al — melylyel szerves összefüggésben van — kapcsolatosan tárgyaltassék, a mennyiben itt egy nagy elvi kérdésnek már előre prejudicáltatnék, a menynyiben csak a 81. §-nál döntetik el, hogy számos megyei tisztviselő — kiknek e szakasz bizottsági tagsági jogot ad — ezután is választatni, avagy egyszerűen a főispán által fognak-e kineveztetni ? A mely utóbbiesetben nem lennék hajlandó a bizottsági tagságra a jogosultságot megadni. Ajánlom következő módosításomat elfogadásra (olvassa) : „Ezen szakasz 2-ik bekezdése szoros összefüggésben lévén a törvényjavaslat 51. és 81. §-ával, ez most függőben hagyatik, illetőleg az 51. és 81. §-szal együttesen fog tárgy altatni. c (Helyeslés szélső ba felől.) TÖrs Kálmán: T. ház! A most lefolyt napok, de különösen a tegnapi nap folyamán kiderült, hogy még a háznak többsége előtt sem közönyös az, hogy a Magyarországot érdeklő nagy kérdésekben Kossuth Lajos miként gondolkozik. És én valóban hálával tartozom a t. ministerelnök urnak, hogy alkalmat nyújtott nékem e kérdésben arra, hogy a legclassicusabb tanura hivatkozhassak, mert minden ember saját véleményének legigazabb tolmácsa. És én kérem a t. házat, hogy méltóztassék megengedni, hogy néhány igen rövid idézetet terjeszthessek a t. ház elé Kossuth Lajos szavaiból. (Halljuk! Halljuk!) Kossuth Lajos, midőn Angliában kikötött, megismerkedett egy államtutlóssal, a kiről azt jelenti, hogy: „Nem is volt soha idegen, ki Magyarország alkotmányát, törvényeit, intézményeit s alkotmányos történelmét oly behatólag tanulmányozta s oly alaposan ismerte volna,, mint ő. Ettől a következőket halottá. „Minél nagyobb gonddal kutatta a polgári szabadság alapfeltételeit ugy saját hazája, mint más nemzetek történelmében s minél többet kutatott, annál tisztábban állott előtte azon kétségtelen igazság — melyről lelkem egész hevével meg vagyok én is győződve — ezt már Kossuth Laj os mondja — hogy a mely nemzet szabad akar lenni, annak a centrálisaimtól óvakodni kell. Centralisatió és szabadság, ellentétes fogalmak. Egyik kizárja a másikat. Erről a világtörténelem minden időben, minden körülmények közt, minden kormányforma mellett tanúságot teszen. Valódi szabadság csak az önkormányzati elvnek az állam minden intézvényein következetesen keresztülvitele mellett lehetséges. Pedig a szabadság nem csak kincs, mely önmagában is minden világi jót felülmúló érték| kel bir, hanem oly tenyésztő hatály is, mely egyedül képes az emberi természet nemesebb tehetségeit széles körben kifejleszteni. Az intézvények visszahatnak az ösztönökre. Csak az önkormányzati elv napmelegében teremhet amaz „öncsinálta emberek" — selfmade men — dicsőséges csoportja, kiknek életpályáján el-elcsudálkozik a megszokottság sarában támolygók serege; csak az önkormányzati elv hatása alatt fejlődhetik ki nemzeti jelemmé az önállásnak igyekezetre nógató ösztöne, a vállalkozási s az önerőre támaszkodó, előretörő tevékenység, mely ugy a szellemi, mint az anyagi előhaladás útján csudákat mivel." „Tilmoun Smith tudósnak barátságát, melylyel megtisztelt — úgymond Kossuth — jó részben annak köszönhetem, hogy midőn Kis-Azsiából jövet partra szállottam s a megyei hatóság ünnepélyes üdvözléssel tisztelt meg: én válaszomban — és ez egyszersmind válasz a ministerelnök ur azon megjegyzésére is, hogy Kossuth a parlamentaris rendszer ellensége volt s hogy ő ellenségből vált később barátjává—magamat a municipalis önkormányzat hívének vallottam s megemlítettem azt, hogy mi, kik Magyarországon parlamentaris rendszer behozatalában munkások voltunk, mint a megyei autonómiában birt önkormányzati rendszer betetőzésének tekintettük elannyira, hogy ugyanazon törvényekben, melyekkel a parlamentaris kormányzatot behoztuk, a megyei szerkezet — municipalis — önkormányzatot hazánk alkotmányossága védbástyáinak nyilatkoztattuk s a municipiumoknak addigi törvényes hatóságát teljes épségben fentartandónak határoztuk". Itt következik egy megjegyzés, a mely azt hiszem, e vita keretébe nagyon beleillik: „Ki nem mondhatom, mennyire fáj lelkemnek látni — irja Kossuth — minő pusztítást vitt s folyvást viszen véghez a mai Magyarországban a centralisationalis irány a törvényhatósági önkormányzaton. Tönkre van téve. A semmi által nem pótolható kincsnek ma-holnap még emlékezete is kivész a nemzetből. És miért vész ki ? Miért szokja meg a magyar nemzet a hatalomnak „minden lében kanalazó" gyámuralgását ? Azért, mert belebeszélték a kiskorúságba azon otromba sophismával, hogy a municipalis önkormányzat a parlamentaris rendszerrel össze nem fér. Ha ez igy volna, akkor a parlamentaris rendszer nem áldás, hanem átok; nem előhaladás, hanem hátralépés volna az alkotmányos életben. De nem igaz, a mit mondanak. A szomorá tünemény kulcsa másutt van. A magyar nemzet lemondott állami függetlenségéről! s a függés nem tíír önkormányzatot. „Módszervanazőrültségben", mint Polonius mondja Hamletről". Ezt kívántam, t. ház, a történeti igazság érdekében felolvasni. [Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra többé senki sincsen fel-
