Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.
Ülésnapok - 1884-207
192 207. országos ülés márcziiu 18. 1886. nemcsak a haza hü gyermekei, hanem igen sok tekintetben, a haza irányában semmit sem tevő egyének által elfoglalható tárgyra alapított aristoeratiát. {Helyeslés a szélső haloldalon.) Én tehát kötelességemnek tartom ma is oly elevenen és oly meleg meggyőződéssel ajánlani a t. képviselőháznak a Lázár Ádám képviselőtársam indítványán;ik e részbeni elfogadását; mert meg vagyok győződve róla, miként meg voltam akkor is, 1870 ben, mikor megalkottatott ez a törvény, hogy nem a magyar állam érdekében volt szükség a legtöbb adófizetőket bevonni oda a megyék bizottsági és törvényhatósági tagságába, hanem ebben igen igazat mondott Pulszky t. képviselő ur. (Halljuk!) Igenis, meg kellett állapítani, mert az 1867-iki kiegyezés a még akkor el nem csigázott, a most már 14—15 éven át fokról-fokra mindig a reactio és mindig a haza jelleme, történelme és régi önállása, függetlensége, traditiója ellenében elfogadott jogállapot fentartása igenis kötelességévé tette a Deák-pártnak, biztosítani az 1867-ben elfogadott közjogi állapotot, mert ha ilyen megszorításokhoz fordul, mint a minő volt az, hogy a bizottsági tagság a megyékben a pénz aristocratiára lett fektetve, akkor lehetetlen lett volna nekik leküzdeni és elfojtani azon nemzeti érzést mely visszakövetelte Magyarországnak az 1848-iki törvényekben lefektetett és megállapított állami függetlenségét, (TJgy van! TJgy van! a szélső haloldalon.) Ez volt az egyetlen ok és mert most is nagy részkén ez, ebben támaszt nyer igenis nem a magyar állam, hanem az osztrák állam gyarmatává tett magyar állam (Ugy van! TJgy van! a szélső hal oldalon) s azért én részemről a törvényjavaslat ezen szakaszát el nem fogadhatnám, hanem Lázár Ádám barátom indítványát pártolom. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Zichy Antal: T. képviselőház! {Halljuk!) A túlsó oldalról egyenes provocatio intéztetett erre felé, liogy tessék azt megczáfolni, tessék erre felelni, a mit tudniillik Helfy Ignácz t. képviselő ur előadott a politikai eonsequentiáni nézve, mert ez a théma adott alkalmat fejtegetésekre. (Igen!) Méltóztassék nekem erre nézve egy pár megjegyzést megengedni. (Halljuk! Halljuk!) Helfy t. barátom, midőn Kossuth Lajos nagy hazánkfiának múltját fölemlítvén, politikai következetességét akarta demonstrálni, egy olyan distinctiót tett, a mely minden esetre szokatlan és nézetem szerintnémikelyreigazítástkiván.fIMj»k!) 0 tudniillik distinguálta nemcsak a municipalistákat, ellentétben a centralistákkal, hanem distinguálta a centralisatiót és a parlamentarismust. Ha nem akarunk a szavakkal játszani, mi a parlamentarismust, legalább modern értékben, mindig ugy értjük, hogy az együtt jár a ministeri felelősséggel, a ministeri kormányzattal. Igaz, hogy szélesebb értelemben külön választani is lehet, mert parlamentarismusunk utóvégre a régi táblabiró-világban is volt Magyarországon és Magyarország — hála istennek - nem tartozik amaz újdonsült alkotmányos nemzetek sorába, melyeknek octroyálnak egy alkotmányt, a hol az utczai kravaliok csinálnak revolutiókat és epochalis változtatásokat; a hol kimegy a nép az utczára és, mint Bécsben is történt, azt kiáltja: „Wir wollen Pressfreiheit und wollen Censur!" (Élénk derültség és tetszés.) Ilyen különös dolog, mikor valaki ministeriumot akar felelős kormányzattal és nem akarja a centralisatiónak ezt a fokát, a mely lehetővé teszi ezt a felelősséget az által, hogy dispositionális hatalommal ruházza fel a kormányt. (Ugy van/ jobhfelöl.) Már most áttérek arra a thémára, a melyre méltóztatott egyenesen provocálni e szavakkal: tessék ezt megezáfolni. (Halljuk/) Hát a régi kor nagy emberei, köztük első sorban Kossuth, minő értelemben volt a centralisták ellen és minő értelemben volt mégis parlamentarieta ? Igenis concedálom, hogy ilyen volt, ha a parlamentarismusnak nem modern, hanem régi értelmét veszszük. Mert az akkori nagy agitatióban, a melyre méltóztatnak bizonyosan sokan visszaemlékezni, de tán még többen személyesen nem emlékezhetnek vissza az akkori administratori rendszer elleni nagy mozgalomra, hát mi volt a kifogása ez ellen az akkori oppositio nagy zömének? Az volt, hogy az akkori magyar cancellár: Apponyi, többséget igyekezett magának szerezni a megyékben az administratorok útján, a kiket akkor szintén ugy, de több joggal neveztek a kormány korteseinek, mint manapság halljuk a főispánokat neveztetni. Hát ők azt mondták, én jól emlékszem, mert élő szóval cseng a fiilembe, a miket akkor a megye-termekben itt-ott hallottam: Jól van, jól teszi Apponyi, hogy többséget igyekszik magának szerezni, de fogadja el azután a consequentiát is. Hogy ha nem sikerül többséget szereznie, akkor mondjon le és adja át a kormányt annak a pártnak, a mely a többséget magához vonzza. Ily értelemben concedálom a parlamentarismusát Kossuthnak. De oly értelemben, a minő értelemben mai napság veszszük, hogy egynek tartjuk a ministeri felelősséggel és parlamentaris kormányformával, öly értelemben csakugyan nem falsum, hanem históriai verum, hogy Kossuth maga, sőt nemcsak ő, hanem Deák Ferencz és az akkori kornak sok jeles és érdemes embere ellene^ voltak. És ne csak azt a hires és epochalis regényt — A falu jegyzőjét — méltóztassék tudomásul venni, mert ennek csak az volt a czélja: kitüntetni az akkori vármegyei kormányzatnak, a
