Képviselőházi napló, 1884. X. kötet • 1886. márczius 6–márczius 29.

Ülésnapok - 1884-207

180 2«7. országos ülés márezims 18. 1886. kormány rendelete által jogsérelmet szenvedett. {ügy van! balfelől.) így tehát, t, képviselőház, Magyarországon sem a testületek, sem az egyesek jogai a hatóságok jogsérelmei ellen védve nincsenek és igy ma Magyarország nem tartozik a jogállamok közé. (ügy van! balfelől.) Én, t. képviselőház, a közigazgatási bíráskodás intézményének jelentőségéről nem akarok itt bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni. Hiszen e fejtegetéseket a ministerelnök ur az általános vitában tartott beszédje által feleslegesekké tette, a mennyiben akkor világosan kijelentette, hogy neki a közigazgatási bíráskodás intézményének életbe léptetése ellen aggályai és elvi kifogásai nincsenek. Csak azt jelentette ki, hogy aggályai vannak abban a tekintetben, hogy a közigazgatási bíráskodás talán azt jelenti, hogy a ministeri rendeletek, mint olyanok egészükben képezhetnék tárgyát a közigazgatási bíráskodásnak oly értelemben, hogy a közigazgatási független bíróság fel volna jogosítva arra, hogy a ministeri rendelet érvényét függeszsze föl. Másik aggálya a minister urnak pedig az volt, hogy ez által lehetetlenné válnék a hatályos, erélyes, a törvény végrehajtására alkalmas administratio. Hát, t. képviselőház, én értem a ministerelnök ur ezen aggályait. Bocsánatot kérek, hogy megint ugyanazt kell tennem, a mit az általános vitánál, hogy reflectálnom kell a ministerelnök ur felfogására. 0 akkor a közigazgatási bíráskodást oly értelemben követelte, hogy az csakugyan megbírálja a ministeri rendelet egész tartalmát és döntsön a ministeri rendelet jogérvénye fölött. És igy a ministerelnök ur jelenleg a saját eszméjétől fél, a melyet 1870 ben hangoztatott, a mely csakugyan igen nagy zavart idézne elő az országadministratiójában De mi, t. képviselőház, nem ennek az eszmének a megvalósítását óhajtjuk. A mi szemünk előtt csak oly közigazgatási bíróság lebeg, a mely nem a ministeri rendeletet, mint olyant bírálja meg, hanem egyes hatósági tényeknek az egyes esetre való alkalmazásánál döntsön a bíróság a felett, vájjon a ministeri rendelet a törvénynyel összhangzásban van-e, vagy ellenkezik. Ez a mi elvünk nem is új. Hiszen méltóztatik tudni, hogy az 1879-iki ihágási törvényben világosan ki van mondva az az elv, hogy ha a ministerium oly rendeletet bocsát ki, mely rendőri kihágásoknak qualificál bizonyos tényeket és azokra büntetéseket szab, akkor a ministeri rendeletnek törvényességét az egyes esetre való alkalmazásnál a rendőri biró határozza meg. Igy tehát, mondom, meg van valósítva nálunk az az elv és a gyakorlatban bekövétkezhetik az, hogy például valamely ministeriumnak a rendeletét ebből a szempontból bírálja az elsőfokú rendőrbiró, például a járásbiró, vagy pláne a szolgabíró is, de ennek az elvnek az alkalmazása ezen a téren nem is bénítaná meg az administratiót, mert hiszen az administratiónak a működése nem szükségkép törvénybe ütköző és hogy ha az administratio respectálja a törvényes korlátokat; pedig törvényeink nem jelentenek egyebet, mint azt, hogy administratiot akarunk, de törvényes korlátok közt, akkor, mondom, más nem következhetnék be a ministerelnök ur felfogása szerint, mint az, hogy ő nem képzeli magának a hatályos administratiót máskép, mintugy, hogy túllép azon törvényes korlátokon, melyeket a fennálló jogrend a. hatóságok elé szab. De én ezt nem akarom feltenni és gyakorlati, a mi törvényeinkből merített példákkal akarom illustrálni, hogy a közigazgatási bíráskodás teljesen nem alkalmas arra, hogy a hatóságok administratióját megbénítsa. Az administratio áll positiv tevékenységből arra a czélra, hogy az állami élet és a közélet minden ágában az állampolgárok fejlődését előidézze. Hát ezen a téren a kormány keze egészen szabad, mindent megtehet, a mit például a közegészség, vagy a közbiztonság fentartására, a földmívelés, ipar és kereskedelem emelésére, a tanügy előmozdítására és fejlesztésére, egyszóval azon a téren, hol positiv intézkedésekről van szó, mindent megtehet, a mit az állampolgárok és az állam érdekében szükségesnek tart. De a közigazgatás közegei birói teendőket is végeznek bizonyos esetekben, hát csak hogy például hozzam fel, itt van az illetőség megállapításának kérdése a községi törvény értelmében és egyszersmind határoz az ezekkel járó terhekre nézve; továbbá az ipartörvény alapján az iparosok között előforduló vitás kérdésekben; a cselédtörvény alapján a cselédek és gazdák vitás kérdéseiben; az itaímérési jog csonkításából eredő kérdésekben ; a vadászati törvény : lapján az ott felmerülő vitás kérdések eseteiben és azon kivül egyes és egyes, testület és testület, vagy testület és egyes között előforduló vitás kérdésekben. Ebből tehát világosan látható, hogy ezen a téren a közigazgatási bíráskodás által nyújtott jogvédelem az administratio tevékenységét nem akadályozhatja meg, hanem csak arra szorítkozhatik, hogy a törvények helyes alkalmazását biztosítsa. De továbbá a közigazgatási hatóságok ítélnek más ügyekben is; nevezetesen vannak szolgálmányok, megyei, községi adó, közmunka stb., a hol tisztán a, teher igazságos és törvényes mértékének megállapításáról van szó. Ha tehát e tekintetben az állampolgároknak biztosítékot szerzünk, nem látom be, hogy ez mely tekintetben béníthatná meg az administratiót. Továbbá bíráskodnak a közigazgatási hatóságok a rendőri ügyekben is és szerepelnek mint rendőri birák. Azt sem szükséges böveb-