Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-178
178. országos ülés feLrniír 8. 1888. 4 i egy szegény iskolához szegődött, hogy ott még húsz évig tanítsa a humaniorákat. Hiszen helyes, legyen meg a tanárnak az őt megillető tisztességes ellátása, ugy hogy minden anyagi gond nélkül egész életét a tudománynak szentelhesse; de ne kösse azután tudományos szorgalmát és buzgalmát 5—10—15—18 ezer forintjövedelemhez, mert ha ezt teszi, akkor nem nemes apostola, hanem közönséges kufárja a tudománynak, egyszerű üzletember. Vagy ha a tandíjas tanár urak a nagy fizetést oly szükségesnek tartják tudományos buzgalmuk serkentésére, akkor vájjon miért nem tartják ezt szükségesnek collegajukra nézve is? Egyiknek legyen 2,500 frt fizetése, a másiknak 8—10 — 15— 18 ezer frt jövedelme? Ugyan, vájjon milyen jogezímen sarkallik ezen égbekiáltó igazságtalanság, egyforma műveltségű, egyforma érdemű férfiak közt? A nagy tandíjas tanár urak azt mondják, hogy ők megérdemlik azt a nagy tanpénzt, mert ők igen sokat fáradoznak a laboratóriumban. Én erre bátor vagyok azt mondani, hogy ez nem egyéb ámításnál, szédelgésnél, mert hisz, a kik a laboratóriumban dolgoznak, azok az assistensek. A mit a nagy tandíjas tanár urak tesznek az az egy, hogy szépen besöprik a tanpénzt. De tegyük fölt hogy oly sokat dolgoznak a laboratóriumban, hiszen vannak mások is, a kik szintén dolgoznak, pedig azok tandíj fejében nem 6—8 ezer frtot, hanem 10—20 legfeljebb 100 frtot húznak s ha vannak oly tanárok is, kik a laboratóriumban nem dolgoznak, hát azokról tudjuk, hogy az íróasztal mellett görnyedeznek és irodalmilag terjesztik a tudományt. Pedig ezeknek egy nyomtatott íve, a min talán 1—2 hónapig fáradoznak, legfeljebb 25 frtot hoz a legjobb esetben, néha annyit sem, holott a laboratóriumban dolgozó tanár uraknak phisikai munkája ezrekkel és ezrekkel fizettetik. Én kérdem, hol van itt a munka, szorgalom, kitartás és a jutalom közti igazságos felosztás? Továbbá a collegiumpénz mostani rendszerét védő tanárok állításaiból az következik, hogy ezen nagy tandíjas tanárok buzgóbbak és ügyesebben járnak el kötelmeikben, mint a kis tandíjasok és hogy tanulóik szorgalmasabbak. Ám, t. ház, nihil honim! A tapasztalat ép az ellenkezőt bizonyítja. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ép a kis tandíjas tanárok között vannak vajmi sokan, a kik nemcsak, hogy keresztény lelkiismeretességgel, törhetlen buzgalommal és pontossággal teljesítik tanári kötelmeiket, hanem e mellett még szakadatíau, sikeres, sokszor korszakot alkotó irodalmi munkásságot fejtenek ki, holott másrészt a nagy tandíjas tanárok közt vannak igen sokan, kik szégyenletes negligentiával teljesítik tanári kötelmeiket s e mellett az irodalom terén valósággal ismeretlen mennyiségek. Nem áll tehát az, t. ház, hogy a collegiumpénz éa a vizsgálati kényszerrendszer bármikép alapját képezné a tanszabadságnak, a tanárok és tanulók tudományos munkásságának és buzgalmának; sőt ellenkezőleg, a collegiumpénz és vizsgálati kényszer rendszere békót ver a tanszabadságra és tanulókra. De mit is beszélnek a nagy tandíjas tanár urak a tanszabadságról, melyet ők maguk megbékóztak? Van tanszabadság, a mennyiben szabad a tanulónak nem tanulni, (Derültség) van tanszabadság, a mennyiben szabad a tanárnak egész a botrányosságig nem tanitni; (Derültség) van tanszabadság, a mennyiben szabad minden tanárnak korlátlanul tanítani tücsköt- bogarat; {Derültség) van tanszabadság, mely megengedi, hogy a tanár a darwinismusnak kereszténység és erkölcs ölő hypothesisét exact tudomány gyanánt árulhassa tanítványainak; van tanszabadság, a mely megengedi a tanárnak, hogy vastag erkölcsrontó materialismust hirdessen ; van tanszabadság, mely megengedi a tanárnak megrugdalni és sárral dobálni a kereszténységet s különösen a katholicismust; {Mozgás) hanem a mint a magyar nemzet pragmatica történelmének tanára tanítványai elé lép és ott előadja a magyar forradalom, vagy jobban mondva a magyar szabadságharcz történelmét és abban a még most is élő néhány személy akkori viselt dolgait, a melyek persze nem igen épületesek, elmondja, a mit mint a pragmatica történelem tanárának okvetlen el kell mondania: akkor t. ház, vége a tanszabadságnak; akkor előlép a tanszabadságnak őre és mentora, a t. eultusminister ur és nagy, hatalmas quos egojával, (Derültség) felfüggesztéssel fenyegeti az illető tanárt. Nemcsak a történelemben való járatlansága, hanem a szerénység nem kis hiányára mutat azon állítás, hogy a collegiumpénz behozatala idézte volna elő a mi egyetemünk oly nagyszerű előhaladását. Hát vájjon a 48 előtti tanárok buzgalmuk, kitartásuk, szorgalmuk, irodalmi működésük által nem küzdöttek-e ki maguknak elévülhetlen érdemeket, hervadhatlan babérokat? Bene, Dugonics, Horváth István, Révay, Frank, Prái, Katonai, Kelemen, Kiteibel, Mitterpacher Pasznich, Schedius, Schwartner, Stáhli, Winterl s más egyetemi tanáraink nagy érdemeit bizonyára örök hálával fogja említeni a magyar utókor. A bécsiektői annak idejében egész Európa irigyelte Hyrtlt, Rokitanskit, Skodát, pedig ezek nem voltak tandíjas portentnmok. Copernicus, Gallilei, Keppler, Newton, Galvani, Volta, ezen elsőrangú csillagok a természettudományok egén nem tandíjért tanítottak. Sőt Keppler a három világtörvény feltalálója, Ínséggel, nyomorúsággal, nélkülözéssel küzdött mint haláláig, valamint nálunk Révay is, a ki legnyommasztóbb anyagi viszonyok közt oly mértékben tudott lelkesedni a nyelvészetért, mint a hogy a mai züllött sivár materialis korban egy tanár sem képes. Eranczia6*
