Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-178

42 1?8. országos ülés február S- 1886 hallgatók az ő tanáraikat és vizsgálójukat maguk választhassák meg, mert ha ez nem történik, akkor a vizsgálattól való félelemből mindkettőt kötelezőnek fogják tekintetni és igy mindkettőre be fogják magukat íratni, ez által pedig nemcsak maga a tanuló roskad össze a sok óra terhe alatt, hanem a tálnépesség is megmarad és a tanulmány szenved. A tantermek nagyobbítása sem segít a bajon, mert a történész a maga tantárgyát ugyan elő adhatja 500—600, 1000 hallgatónak is, de ez nem történhetik a demonstratív, a szemléleti tantárgyaknál, mert ott, például az állatot, a csontvázat a növényt, az ásványt, a természettan vagy vegytani kísérletet nemcsak füllel kell hallgatni, hanem más érzékekkel is kell szemlélni, a ki pedig az 5, 6, 7-ik padban ül, az nem szemlélheti. Ehbez járul, hogy némely tanárok gyenge hangját már a 3—4-ik padban nem hallják. A nagy tandíjas, emlékiratos tanár urak azt mondják, hogy hiszen a tantermek nagyobbítása, ha hasznos volna is, felesleges lenne, mert hiszen a tanulók nagy száma nem jár az előadásokra. Erre nézve azt jegyzem meg, hogy ezen szégyenletes tespedés, ezen botrányos negligentia bevallása épen a tanárok részéről ugyancsak illustralja a nagy tandíjas tanárok előadásának érdekes voltát, annak tudományos tartalmát, a tanulók fegyelmi és szorgalmi ellenőrzését, de a nevezett tanár urak azon sophismaját is, mintha a collegiumpénz olyan migyszerűen előmozdítaná a tanulók figyelmét és szorgalmát. Bizonyára ezen nagy tandíjas tanárok azt az előnyt, hogy nagy tandíjakkal bírjanak, meg nem érdemlik és ennélfogva józan észszelnem is mondhatják, hogy erre a nagy tandíjra joguk van. Nagy megütközéssel, sőt megbotránkozással, pirulva olvastam a nagy tandíjas tanár urak azon alszerű sophismaját, (Derültség) mintha a collegiumpénz oly nagyon előmozdította volna az ország tudományosságát. Mert a mint ők okoskodnak, a tanár a collegiumpénz nagyobbodásábólerőt, örömet, kitartást merít tanszakában való továbbképzésére nézve és mert azt mondják—-a tandíj bármiféle megváltoztatásának vagy megszüntetésének az lenne az eredménye, hogy megszűnnék a tanszabadság, a mely persze, mint ki fogom mutatni, ugy sincs meg. Hogy a collegiumpénz megszüntetésével vége volna a tanulók szorgalmának, erkölcsének, pláne bátorságának, mert igy argumentál az egyik philosophiae professor ur — ime a tandíjas poroszok megverték a tandíjtalan francziákat, (Derültség) no hát e nagyhírű philosophiae professornak ezen érvére azt lehet mondani: „Si tacuisses, philosophus mansisses". Mert bármely gyerek mondhatná neki, hogy hiszen az is áll, hogy a nem tandíjas francziák megverték a tandíjas osztrákokat. (Derültség.) T. ház, ezen argumentatiója az illető philosophiae professor urnak valóságos botrány a bölcsészet terén (Derültség) s az a bölcsészeti tanár, a ki igy tud argumentálni, nem való arra, hogy az egyetemen, de még arra sem, hogy bármely középiskolában logicat tanítson. Ezen tanár urak, ugy látszik, nem tudják a tanügy történetét, mert ha tudnák, tudniok kellene azt is, hogy a legrégibb időben a görögöknél és a rómaiaknál csak ott és akkor fizettetett tanpénz, a hol és a mikor a tanárok az állam által nem fizettettek; tudniok kellene azt, hogy a kereszténység feltűnése előtt és az azutáni néhány században a nagytandíjas tanárok között vajmi sokszor alszerű, nemtelen versengés keletkezett a hallgatók megkerítése tárgyában; tudniok kellene, hogy például az athenei deákok tanáraik szerint pártokra oszolva, sokszor fütykösökkel, botokkal,kardokkal kivonultak részint a suniumi hegyfokra, részint a pyraeusi kikötőbe a végből, hogy a hajókon érkező új íanonczokat, új hallgatókat, tanáraik számára megkerítsék, lefoglalják, ha lehet jó szerivel, ha nem, hát erőszakkal. Az ilyen lefoglaló és lefoglalt tanulók irányában az illető tanár természetesen sem fegyelmi, sem szorgalmi, sem erkölcsi tekintetben kellő erélyt ki nem fejthetett, hanem saját érdekében igen sokat kellett eltűrnie, igen sokat hízelegnie tanítványainak, egy szóval tanítványai szája íze szerint kellett beszélnie. íme, t. képviselőház, igy lelkesítette régebben a collegiumpénz a tanárokat és a tanulókat egyaránt tudományos buzgalomra. Napjainkban ugyan nem történik az, hogy a tanulók az ő tanáraik collegiumpénzeiért egymással hajba kapnának; de vájjon nem lehetséges-e az, hogy egyik vagy másik tanár a mai csiszolt, vagy inkább elcsiszolt, elzüllött, sivár, materialisticus, talmudzsidó-, szabadkőműves-irányú kornak megfelelőleg, (Általános derültség) nem lehetséges-e az, hogy egyik vagy másik tanár bizonyos glaeékeztyüs fogást, bizonyos igen finom kortestacticát használjon tanítványainak, illetőleg coílegiumpénzének szaporítására. Aztán, valamint a legrégibb időben, ugy az egész középkoron keresztül egész a mai napig ezren és ezren voltak, t. képviselőház, a kik minden tandíj nélkül, alig említésre méltó ellátással, mint jelenben is a katholikus szerzetesek lelkesen és önfeláldozással tudnak tanítani és nevelni, pedig ezek között bizonyára, valamint minden időben voltak, ugy jelenleg is valóságos csodái vannak a tudományosságnak. Nem csak elvétve lehet észlelni a történelemben oly lelkesedést a tudományért, a mely a XVII. században Dragonetti Gáspárt jellemzi, a ki mint Calasantius kor- és munkatársa százéves korában elhagyta előnyösebb, kényelmesebb állomását és