Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-178
17S országos ülés fVbrnár '8. S886. 35 rákról beszélni, tehát beszélni állami egyetemes cnlturáról, vagy egységes és nem egységes culturáról, beszélni ilyen vagy amolyan nemzeti culturáról egyáltalában nem lehet. A cultura nézetem szerint egy és oszthatatlan és mint ilyen valósággal kozmopolitikus természettel bir. Egyforma az minden országban és én azt hiszem, hogy a magyar államnak is, a melynek kétségtelenül feladata a cultura előmozdítása ez országban, nem az a teendője, hogy ilyen, vagy amolyan eulturát hozzon létre, hanem az, hogy egyáltalában emelje és fokozza a eulturát. Hogy ha áll azon elmélet, melyet a t. képviselőtársam a culturalis egységről előadott, ebből gyakorlatilag nem lehet egyebet következtetni, mint azt, hogy ebben az államban a eulturát egyedül csak magyar nyelven lehet a más ajkuaknak adni és akkor ugy volna a kérdés felállítva: ha lesz magyarrá, megtanulsz magyarul, kapsz eulturát, vagy pedig meg fogsz maradni továbbra is abban az elmaradt állapotban, melyben eddig voltál. En az hiszem, hogy ily módon azután nem felelne meg a magyar állam-culturai hivatásának, mert, ho«y ezen a módon megnehezittetnék a cultura előmozdítása, legyen szabad arra nézve egy gyakorlati példát felhoznom. Kétségtelen, hogy a midőn a latin nyelv volt e hazában a tanítás nyelve, ez képezte általában a tanítás sikerének egyik legfőbb akadályát és az volt a legfőbb óhajtása a nemzetnek, hogy ez akadály elmozdittassék. Vagy méltóztassanak visszaemlékezni az absolut rendszer kezdetére, midőn elkezdték a német nyelvet, mint tannyelvet iskoláinkba behozni. Kétségtelenül nem csak azért riadtunk vissza ez intézkedéstől, mert általa nemzetiségünket láttuk fenyegetve, hanem azért is, mert tudta mindenki, hogy ez a culturai haladást gátolja. (Mozgás.) De hogy még conerettabb példát hozzak fel, tudva van, hogy most is az képezi a magyar ifjúságra nézve a legfőbb akadályt a katonai szolgálatban, mert német nyelven kell tanulni és e nyelven kell vizsgát tenni s ezzel jelentékenyen megnehezittetik a katonai képzettség elsajátítása. Szilágyi Dezső képviselőtársam tegnapi jeles beszédében elismerte az 1868-iki nemzetiségi törvénynek kötelező voltát és kijelentette, hogy ő e törvény loyalis végrehajtását kívánja, de hozzá tette azt is, hogy ha az abban adott jogosítványokkal visszaélni akarnának a nemzetiségek, akkor ő is a mellett lesz, hogy ezen jogosítványok inegszüntettessenek. Megvallom, rosszul esett képviselőtársam e kijelentése. Mert azt hiszem, hogy ha némelyek visszaélnek a joggal, ez jogfosztásra ürügyül nem szolgálhat, különösen akkor, midőn oly jogokról van szó, melyek nálunk kétségtelenül jogegyenlőséget képviselnek. Nincs könynyebb annál, minthogy ürügyet találjunk arra, hogy a nemzetiségi törvényben adott, úgynevezett jogosítványokat visszavonjuk, nincs könnyebb, mini ráfogni a nemzetiségekre, hogy ezen jogosítványokkal visszaélnek. Hová vezetne t. ház, azon eljárás, melyet inaugurálni Szilágyi Dezső képviselő ur magát hajlandónak jelentette ki? Nem elég, hogy eltörüljük a nemzetiségi törvényt, ennél sokkal tovább kell menni, ha meg akarjuk akadályozni, hogy bizonyos nemzetiségi aspiratiók nyíltan jelentkezzenek. Azt nem lehet tűrni, ezt mondhatják, hogy a megyegyüléseken hazaellenes nyilatkozatok tetessenek vagy a megyék termei hazaellenes nemzetiségi agitatiók tételére használtassanak fel. De a nemzetiségi elemeket e megyegyülésekből kizárni nem lehet, ha tehát meg akarjuk szüntetni az agítatiót, ebből az következnék, hogy törüljük el a megyegyüléseket. (Felkiáltások a szélső báloldalon: Nem következik.') Azt mondhatják továbbá, lehetetlen tűrni, hogy a sajtószabadságot agitatiókra használják fel s ebből az következnék, hogy adjuk meg a kormánynak azon sokszor emlegetett jogot a sajtószabadság megszorítására. (Elknmondások a szélső baloldalon.) Azt mondhatják, nem lehet tűrni, hogy a nemzetiségi tanulók a „Desteptatét" énekeljék, (Felkiáltás a szélső baloldalon: Bizony nem lehet tűrni!) ebből tehát az következnék, hogy be kell zárni a nemzetiségi iskolákat. (Élénk ellentmondások.) Ide vezetne az, a mit Szilágyi Dezső t. képviselő ur mondott. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Dehogy vésetne!) Ezen az úton t. ház, el lehet érni azt, hogy a nemzetiségi aspiratiók nyíltan nem fognak jelentkezni. De hát helyes dolgot fogunk-e cselekedni az által, ha ugyanazt fogjuk tenni, a mit gróf Apponyi és Szilágyi képviselő urak hibáztatnak a mostani kormány és a ministerelnök eljárásában, hogy tudniillik gyógyítja a syinptomákat, a nélkül, hogy a bajt gyökeresen orvosolná. Helyes dolgot cselekszünk-e t. ház, akkor, ha elnyomva a hangos jelenségeket, azokat az aspiratiókat conspiratiókká szorítjuk, hogy ezek később mint a comprimalt gőz veszedelmes eruptiókban jelentkezzenek? A ministerelnök ur és Szilágyi Dezső képviselő ur rossz néven vették Gurbán és Babes t. képviselőtársaimnak azt, hogy ők az állam iránti hűséget feltételekhez kötik. Hát bocsánatot kérek, én egyenesen tagadom, hogy ezen t. képviselőtársaim ekként nyilatkoztak volna, mert ők nem mondtak egyebet, mint a mit az általános vita alkalmával Helfy Ignácz, Horánszky Nándor, Grünwald Béla és a legújabban gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam mondott, azt mondták ugyanis, hogy ők azért kárhoztatják a kormánynak nemzetiségi politikáját, mert sikertelen s mert ugy az igazságszolgáltatás, mint a közigazgatás terén oly állapotok léteznek, a melyek nem engedik meg, hogy az állam minden polgár előtt a tiszteletnek és ragaszkodásnak legyen tárgya. Ok 5*
