Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-194
194. orsaágos ülés márczius 2. 1886. 3Q7 szigorú alkalmazása által; mások utalnak viszont a tetemes túlkiadásra, mit a rendszerváltozás előidézne, a közigazgatás rendezésénél azonban, bár méltánylom a gazdálkodási és pénzügyi szempontokat, ezeket döntőknek nem tekinthetem és osztom azok nézetét, kik a jó administratio költségeit nem tartják meddő kiadásoknak. Akadnak, kik féltékenységgel viseltetnek az ország kormánya iránt, attól tartanak, hogy a kinevezett tisztviselők a képviselőválasztásoknál befolyásukat kiváló mérvben fogják érvényesíteni, az ő ellenvetésük azonban azok után, mik a sajtóban és házban e tekintetben a választott tisztviselőkkel szemben felhozattak, azt hiszem, nem szorul czäfolatra. Egyébként valamint a tisztviselőt függetleníteni akarom alulról és a helyi érdekek befolyásától a kinevezés által, ugy felfelé szükségesnek tartom jogviszonyaiknak rendezését szolgálati pragmatica alkotása által, melynek kiegészítéséül az egyéni szabadság megóvása s a közigazgatás terén netán elkövetett jogsérelmek orvoslására egy független bíróság — a közigazgatási bíróság — felállítását tartom a jövő feladatának. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) A mi az annyira ostromolt főispáni hatáskört illeti — a bíróságokra vonatkozó rész elhagyásával a többi intézkedést örömmel üdvözlöm, mert valóban szükség van arra, hogy a központi hatalom képviselőjének az állás fontosságát megillető tekintély, az administratióba való kellő befolyás s a hatályos ellenőrzés gyakorolhatása biztosíttassák. Az állam kormányának kell egy közeggel birnia, ki az egyes vidékeken nemcsak szóval, de tettel is érvényt szerezhessen az állam akaratának. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Közigazgatásunk organisatiójánál főczél gyanánt kell tekintenünk, hogy a magyar állam érdekei lehetőleg megóvassanak s mivel államiságunk veszélyei jelentékenyen szaporodtak, nemzeti czéljaink tekintetéből szükséges, hogy az állam hatalma fokoztassék, hatékonyabbá tétessék s a kellő eszközök megadásával gondoskodnunk kell arról, hogy főispánjaink a reájuk bízott nagy feladatoknak hű őrei s az egységes magyar állameszmének erős karú megvédelmezői lehessenek. S bár a törvényjavaslatban nem látom lerakva mindazon intézkedéseket, melyeket főleg a magyar államiság tekintetéből örömmel üdvözölnék, de mert abban a közigazgatás terén több irányban üdvös javítást látok s a közigazgatási tisztviselők egy részének kinevezése által kísérletet és mintegy rést az állami administratio behozatala felé s mivel a javaslatban a régi megyei alkotmányból annyi a mennyi a magasabb államérdek s a modern közigazgatás fejlettebb viszonyaira való tekintettel és ezek veszélyeztetése nélkül megtartható volt — benfoglaltatik s mert abban egy öntudatos lépést látok arra, hogy a központi és vidéki igazgatási közegek közt a magyar állam és társadalom érdekei biztosítására az eddig hiányzott szerves összefüggés előállittassék — nem következetlenségből, de indokolt politikai számításból, nehogy a benne foglalt czélszeríí reformok életbeléptetése meghiusittassék s mert át vagyok hatva a meggyőződéstől, hogy e törvény hazámnak javára fog szolgálni és általa közigazgatási szervezetünkben fokozatos haladás éretik el, (Ellenmondások bal felöl. Helyeslés jóbbf'elől) aj'avaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés jobb fel öl.) Beöthy Ákos: T. képviselőház! (Halljuk/) Alig létezik reform, melyet a köz- és magánérdek szempontjából oly szívesen kellett üdvözölnünk, mint a közigazgatásnak reformja és alig létezik — és itt bocsánatot kérek az én t. barátomtól és speciális collegámtól, a ki közvetlenül előttem szólott — alig létezik csalódás oly keserű, mint a melyben részesültünk akkor, mikor a t. kormány törvényjavaslatával megismerkedtünk. (TJoy van! balfelöl.) Nem igen vagyunk a t. kormány előterjesztéseit illetőleg elkényeztetve, de erre még sem lehettünk elkészülve. Eltekintve a nyugdíj kérdésétől, a mi, hogy ugy mondjam, ennek a törvényjavaslatnak a deeoratióját képezi és végre is financiális kérdés és eltekintve némely aprólékos javításoktól, a melyek az ilyen foltozgatási eljárástól elválaszthatlanok, ez a törvényjavaslat nem csinál semmit mást, mint hogy az önkormányzat tetszetős köpenyével el akarja takarni a t. kormány hatalmi viszketegét, (ügy van! balfelöl) a melynek lólába azonban mindenütt kilátszik. (Igás/ Ugy van! bálfdöl) A milyen, t. képviselőház, ez a törvényjavaslat, olyan az indokolás, a melylyel a közigazgatási bizottság azt kiséri. A t. előadó ur azon ünnepélyes méltósággal, mely az ő előadását mindig oly előnyösen jellemzi, tegnap azt mondotta nekünk, hogy a t. túloldalnak épen ugy vannak nagyszabású conceptiói, mint nekünk az ellenzéken és ezt épen olyan garral mondta el, mint a hogy meg van írva itt a jelentésben, hogy a közigazgatási bizottság ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásakor a közigazgatásnak minden fontos problémáját és kérdését felölelte. No kérem, ezen a törvényjavaslaton és ezen az indokoláson az ugyan meg nem látszik! (Tetszés és helyeslés a baloldalon.) És hogy ha azok az önök conceptiói olyanok, mint ez a jelentés, akkor legjobb lesz azokat az asztalfiókban eldugva tartani. (Derültség és helyeslés bálfelöl.) De miután igazságos ember szeretek lenni, elismerem azt, hogy ebből a jelentésből mégis ugy egyet-mást lehet tanulni. így például megtudtuk azt, hogy Angliában a közigazgatás egyes ágaira vannak inspectorok ; azután van e jelen39*