Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-194

308 194. országos ülés márezins 2. 188S tésben egy kis franezia-magyar szótár is, ugy annyira, hogy ha a gondviselés a t. előadó urat még sokáig élteti és több ilyen jelentéssel kedves­kedik nekünk, mindnyáj an perfect francziák fogunk lenni. (Derültség balfélól.) Én, t. ház, az állami közigazgatásnak vagyok híve, de híve vagyok valósággal és nem oly aca­demicus értelemben, mint azon t. urak, kik a túl­oldalon felszólalnak az állami közigazgatás mel­lett, de azután mindenféle semmit mondó ürügyek­kel ezt a törvényjavaslatot mégis elfogadják. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Én, t. ház, ezeket az ürügyeket semmitmon­dóknak tartom egyszerűen azért, mert én a mos­tani közigazgatási szervezetben lehetetlenségnek tartom azt, hogy jó közigazgatást létesítsünk. Én ezt a mi mostani közigazgatási szervezetünket egy önmagát túlélt, egy kiélt szervezetnek tekin­tem, melyből hiányzik az erő, hiányzik a képes­ség, hogy a közigazgatás terhét az állam vállairól levegye s a közigazgatást elvégezze ugy, hogy az a mai igényeknek megfeleljen. Ez a mi közigaz­gatási rendszerünk a képviseleti elven és a vá­lasztáson alapszik. Ennek erejétől és hatályos működésétől várjuk tehát mi azt, hogy a hely­hatósági közegek jól töltessenek be és jól funetio­náljanak és mégis folytonosan kénytelenek va­gyunk ezt a képviseleti elvet megszorítani, kor­látozni, a minek következtében egész közigazga­tási szervezetünkben egy anachronismus, egy belső ellenmondás létesíttetik, a mely ezt a szer­vezetet megbénítja és paralysalja. Mert hiszen természete az a képviseleti elvnek, hogy a korlá­tozást és a megszorítást nem szereti. Áz, mint minden erő, legyen az physicai, vagy erkölcsi, igazán csak akkor működik, ha szabadjára működhetik és a képviseleti elv törté­nete mindenütt folytonos diadalútja a korlátok lerontásának. Midőn mi 1848-ban alkotmányunkat refor­máltuk, szélesebb alapokra fektettük az aetiv vá­lasztási jogot, megszaporítottuk a választók szá­mát ; szélesebb alapokra fektettük a passiv válasz­tási jogot, megszaporítottuk a választhatók számát: azon körülménytől, hogy nagyobb körben és szá­mosabbak között történjék a kiválasztás, vártuk a közszolgálatnak és a kormányzatnak javítását. Már most t. ház, minálunk 'előállott folytono­san a közigazgatási reformnak szüksége. Nem szakítottunk a képviseleti elvvel, hanem a helyett, hogy ezt fejlesztettük volna, kénytele­nek vagyunk azt folytonosan korlátozni és meg­szorítani. Első sorban fentartottnk azt az igazán ineompatibilis eljárást, a képviselést, mely jelen alakjában semmi más, mint az aulicus rendszer maradványa, melynek tulaj donképi czélja csak az volt: a legérdemesebb honfiakat a közpályáról kizárni, ha a hatalomnak nem tetszettek, a mely jó tulajdonságát, ugy látszik, e rendszer még a legutóbbi időben is megtartotta. (Ugy van! a bal- és ssélső baloldalról.) Behoztunk azután egy másik korlátozást, a qualificatiót, a mely voltaképen egy idegen esz­mének, az állami közigazgatás eszméjének be­hozatala az önkormányzati rendszerbe. Már pedig minden rendszernek a világon meg van a maga logicája és consequentiája. Lehetetlenség két ellentétes rendszernek logicäját egymással össze­egyeztetni. Ép ugy, mint a fából nem lesz vas­karika, a mint a körnek négyszögesítését nem találta fel senki sem, ép ugy lehetetlenség egy orgánumban ugy a helyhatósági, mint az állami kormányzatnak tulajdonságait és attribútumait egyesíteni. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! A tisztviselő ily viszonyok között nem fogja képviselni azt az erőt, mintha ő az érdekeltségnek, a közönségnek par excellenee bizalmi férfia lenne, a kit tehát minden korlátok nélkül szabadon választottak volna. De nem fogja képviselni azt az erőt sem, a melylyel az állami tisztviselő bir, a kiben egy egész nagy szervezet ereje működik. Az egész intézmény pedig olyan lesz, mint a Mahomed koporsója: igazán a leve­gőben fog függni, kellő összeköttetés nélkül föl­felé és a kellő összeköttetés és támasz nélkül lefelé. És a mi azután a legrosszabb: mi már most egy lejtőre jutottunk, a melyen egyik anaehro­nismust a másikra halmozni vagyunk kénytelenek. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Behoztuk az egyik anathronísmust: csináltunk egy megyei helyhatósági bureaucratiát. Most rá duplázunk azzal, hogy behozzuk a franczia prefet rendszert, természetesen annak biztosítékai nélkül. (ügy van! a szélső baloldalon.) A hol tehát, t. ház. a képviseleti elvnek ilyen meghamisításával, ilyen visszafelé való fejlődésével találkozunk, ott t. képviselőház mind ez azt teszi, hogy a képviseleti elv ebben az alakjában erejét kiadta. Ez azt teszi, hogy léteznek tekintetek, a melyek fontosabbak, mint a képviseleti elvnek consequentiája. Ez azt teszi, hogy a létező rendszer tarthatatlan, beáll tehát a rendszer változás szüksége, a mi itt semmi más, mint az, hogy a közigazgatás azon functióit, melyek állami functiók, állami közegekkel kell teljesíteni. (Helyeslés a baloldalon.) Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy ez azután szürke elmélet. A fődolog az, hogy meg­említsük a választási elvet: a közigazgatás gya­korlati exigentiáinak ugy is eleget tudunk tenni. Először is a választás maga nem képez a helyhatósági rendszerben szervezett attribútumot. De azután becse és értéke annak igazán csakis akkor van meg, ha annak megvan a kellő

Next

/
Thumbnails
Contents