Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-193

2QQ 193. országos ülés meg minket, mert elvesztünk", hanem keresem azt | a mestert, a ki ily viszonyok közt nekem biztosan meg tudja mondani és képes is lesz meghatározni, hogy mindezekből mi, mennyiben tartozik az államra és mi, mennyiben tartozik a társadalomra. Keresem, de nem találom. És ha aztán tovább menve s az állambölcsek összes iratait végig forgatnám és azt gondolom, hogy a felvetett kérdésre akkor is legfeljebb csak ily feleletet kaphatnék: „ha csak a nemzet egészséges életfejlődését megakasztani nem akarjuk" ; azt a keveset, a mi a már consolidált a viszonyokból szabályozzátok a törvényekben, de annál többet kell bizni ez alkotmányos kormány által kibocsátott rendeletekre és ennél még többet kell hagyni a törvény és rendeletek szellemének megfelelő hatósági intézkedésekre. Igen, de ez az út, ott, hol a közigazgatás államosittatott a maga hatásában és következményeiben felfogva nem egyéb, mint a centralisatio útja. A ki pedig erre az útra akarja terelni a nemzetet, az annak geniusát tagadja meg, az bő táplálékot szolgáltat annak a folytonosan előtérbe nyomuló iránynak, a mely abban culminal, hogy a polgár mindent az államtól vár és mindent az államra hagy ott is, a hol önmagának kellene a közjóra tevékenységet kifejteni és amely elő fogja idézni a fejlődés folytán különben is felsokasodott közterhek oly mérvű mesterséges felszaporítását, hogy a közterhek ezen mértékének kitenni a mai nemzedéket egyenesen a közlelkiismeretbe ütközik — ezt a mai nemzedéket, melynek — akár ez a kormány, akár bármiféle ko: mány intézze a haza sorsát — minden bizonynyal hivatása lesz — nehéz, de dicső hivatása, hogy megezáfolja a költő ama mondását: r a dicső nép, mely tanult izzadni, izzadás közt hősi bért aratni, névben él csak többé, nincs jelen!" És hogy a közigazgatás államosítása menthetetlenül ezekre a következményekre fog vezetni, engem e meggyőződésben nem ingatnak meg ezen rendszernek zászlóvivői és előharczosai, hirdessék bár tanaikat oly ékes nyelven, akár csak belőlük az angyalok szólnának (Élénk derültség) és habár, mint eddig tették, ezentúl sem szűnjenek meg hirdetni: „Hiszen mindezek csak képzelt veszélyek, mert mi a hivatásszerű hivatalnoki kar mellé oda állítjuk az önkormányzatot és e kettőt szerves összefüggésbe hozzuk egymással, a mi meg fogja a közigazgatás államosítását óvni a centralisatio bajaitól és veszélyeitől." De kérdem, t. ház, mondják meg nekem, hogy miféle önkormányzatot? Azt-e, melyet Angliában látunk, mely a tiszteletbeli tisztségek személyes felelősségével jár el a közügyek kezelésében? Koránt sem; hiszen azt tudja mindenki, hogy daczára a magyar ember erős individualismusának, a magyar társadalomban, ennek az önkormányzatnak elemei ná- I márczins 1. 18S6. lunk még hiányoznak és hogy csak a távolabbi jövőtől, a gazdasági s culturalis fejlődésnek a mostaninál jóval magasabb színvonalra emelkedésétől várjuk annak megszületését. Az az önkormányzat, t. ház, a mely ma lehetséges, csak testületszertíleg szervezett vidéki és községi önkormányzat lehet, (Zaj a szélsőbalon. Halljuk ! Halljuk ! jobhfelől) melynek feladatát csak társadalmi s inkább a gazdasági ügyek helyi elintézése képezheti ; már igy, már amúgy, a mint ezt a többségakarata, illetőleg az azt befolyásolók szándéka hozza magával. Épen ezért igen találó az ily az önkormányzatra a nagy skót történetírónak azon, a testületükre vonatkozó ama mondása: „A testületek összeállanak, hogy kielégítsék egynéhány homályos óhajtását a világnak és annál több világos óhajtását az egyénnek." Az ily önkormányzatot, t. ház, én hatásában és várható következményeiben nem tudom máskép megítélni, mint ugy, hogy az mindig ellenszenves marad a hivatásszerű hivatalnoki kar előtt, a melyre az állami ügy elintézése van bízva és pedig annyival inkább ellenszenvesebb lesz, minél inkább át lesz hatva az az államfeladatok hűséges szolgálatának készségétől, minek aztán az lesz a következménye, minthogy az önkormányzati szerv feladata, ott, a hol az intézkedés joga állami ügyekben kizárólag a hivatásszerű hivatalnoki kar kezébe van letéve, ugyszólva csak ellenőrzési feladatok teljesítésére szorítkozhatik; mondom, ennek következése lesz, hogy a kapcsolat, a mely egyfelől a hivatásszerű hivatalnoki kar, másfelől pedig az önkormányzati szerv közt létezik, nem birand az életképes orgánum tulajdonságaival. Ellenkezőleg csakhamar oda fognak kimenni a dolgok, hogy kétféle közszellem fejlődik ki a kettőben. Ezen kétféle közszellem miatt egyiket megszállja az elzárkozási hajlam, mig a másikon a közönyösség vesz erőt a közügyek iránt. Egyébiránt, t. ház, ezt a következményt, már a dolog természeténél fogva önmagától is elő fogná idézni azon körülmény, hogy a ki mai napság nem vesz részt közvetlenül maguknak a közügyeknek elintézésében és ez utón nem szerzi meg a közügyeknek és a közigazgatási rendszabályoknak alapos ismeretét és jártasságot azok tömkelegében, mely egyre szaporodik: az aztán hiába akarja az ellenőr szerepét betölteni, mert legföljebb csak azt fogja látni, a mit neki az avatottak fognak megmutatni. És a midőn valaki egy egész önkormányzati testületnek akar ily szerepet szánni, nem tehetek róla, t. ház, de kénytelen vagyok bevallani, hogy szemeim előtt önkéntelenül is azon jelenet tárul fel, melyet Verescsagin egy képe mutat be Salamon falában, melyre a hivők vallási rajongással borulnak le; azzal a különbséggel, hogy a szóban forgó rendszer mellett a hivők az ellenőrzésre hivatottak lennének. Magatartásukat pedig én'