Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-193

lí)3. országos ülés márczius 1. 1886 297 részemről nem tudom máskép képzelni, csak ugy, mint a kik mindenféle, de a ezélra egyáltalában alkalmatlan eszközökkel ütik, verik, fúrják s vésik a falat, csakhogy rajta egy kis nyilast nyerjenek, megtekintendő, mi történik azon túl. Az eredmény pedig csak az lenne, hogy utóvégre is a falnak állítva maradnak. Az ily hatása és eredményű önkormányzat ugyan a közigazgatás államosítását a centralisatio veszélyeitől s kinövéseitől megvédeni soha sem fogja. De azért nem mondom azt, hogy ez az igazgatási rendszer semmire sem jó. Csináltak azzal már sok jó dolgot. Csináltak azzal nemzeti culturát, anyagi felvirágzást, nagy nemzetiségi egységet; de csináltak azzal igen sok rosszat is. És ott kétségtelenül helyén volt, a hol a domináns politikai irányzatot leghívebben a következő, világhírűvé vált jelszavak tükrözik vissza: a jog a hatalom, az államegység nemzetiségi egység, ezért mindent vassal és vérrel. De nincs helyén és nem is lehet helyén ott, a hol a nemzet geniusa ezt súgja, a hol a nemzet minden traditiója egy ezeréves múlt összes jó és balsorsában ezt hirdeti: „A hatalom jog nélkül bitorlás, az államegység nem nemzetiségi, hanem nemzetegység, ezért mindent — szabadsággal és igazsággal!" Mert, t. ház, azzal az államosított közigazgatással két dolgot még nem csináltak meg soha: tudniillik jogállamot és egészséges alapon nyugvó parlamenti kormányrendszert. Hogy miért? talán azért-e, mert ez irányban nincs semmi hatása, vagy hatása egyenesen káros, azt a külföldi népek életének és intézményeinek alaposabb ismerője, G-rünwald Béla t. képviselőtársam bizonyosan jobban fogja tudni, mint én. Én csak azt tudom, t. ház, hogy egy hires német jogász és publicista, a ki a külföldi, főleg a német jogintézményeket szintén csak ismeri egy kevéssé, a köz- és társadalmi élet azon jelenségeiről, melyek hiánya esetében az avatott szemek nem ismerhetik el valamely államról azt, hogy abban a jogállam eszméje meg volna valósítva, azt mondja: hogy „ezen jelenségek az európai népeknél ott tűnnek fel legerősebben, a hol a társadalom visszanyerte befolyását az államra, de az ällamakarat foganatosítása — az igazgatás — mint eddig, ugy ezután is, kizárólag a hivatásszerű hivatalnoki karra bizta." És aztán t. ház. hallottam még azt is, hogy például Franczia- és Poroszországban már régóta él ez a közigazgatást államosító rendszer. De hát mit látunk ez államokban? Nem azt látjuk-e,hogy az egyikben, Francziaországban, az önuralomra úgyszólván képtelen társadalom minden pillanatban szétrobbanással fenyegeti az állam alkotmányát? A másikról pedig nem hallottuk-e, hogy egy valóban mindenható minister ugy beszél a nemzet képviselőihöz épen ezek alkotmányos állását illető kérdésekben, hogy arról az országról, melyben ilyesmi történik, mi is elmondhatjuk, EÉPVH. NAPLÓ 1884—87. IX. KÖTET. mi felőle már régen mondatott, hogy az a kaszárnyák és iskolák hazája; a valódi alkotmányosság hazáj át ott keresni senkinek legkevésbé egy magyar politikusnak juthat eszébe, mikor igy áll a dolog, hogy hasonló eljárás miatt hazánkban okvetlen kormányváltságot idézne elő a nemzet közérzületének egyhangú felháborodása. De hogy, t. ház, közszellem dolgában annyira vagyunk, hogy annak erőteljes nyilvánulására nagy dolgokban biztosan számíthatunk: abban van tán némi érdeme azon körülménynek is, hogy hazánkban mindenkor egészen másként fogták fel az önkormányzatot, mint azok, kik a közigazgatás államosítását hirdetik. Én legalább azt tanultam a történelemből, hogy mióta csak birnak a megyék a közigazgatási intézmény bizonyos jelentőségével, hazánkban mindenkor az volt az uralkodó felfogás a helyhatósági önkormányzatról, hogy a municipalis állás nem annyira a helyi érdekek feletti önelhátározás, mint inkább a helyi állami kötelességek átvétele és minél lelkiismeretesebb betöltése. És ez t. ház, egy nagy horderejű fogalmi különbség, melynek gyakorlati hatása épen abban nyilvánul, hogy azok, a kik a municipalis életre befolyni jogosítva vannak, magukat nem a privát jog, nem a privát érdek, hanem közjog és közérdek képviselőinek tartják; tudják és érzik azt, hogy midőn a rájuk bizott teendőkben eljárnak, tulajdonképen nyilvános kötelességet teljesítenek, mely megköveteli tőlük, hogy eljárásukban a törvényes alkotmányos rendeletek, statntomok, egyszóval az alkotmányszerű kormányjog elvei és nem az önkény által vezéreltessenek és a közügyek ekként való intézése által mig egyfelől a közügyekben jártasságot szereznek, a törvényhez, joghoz való alkalmazkodást megszokják, másfelől ezen az utón felemelkednek azon magasabb összefüggés öntudatára és az ahhoz való melegebb ragaszkodás mély érzetére, mely egyrészről a nemzeti feladat és az állameszme, másrészről pedig az ezek megvalósítására, a közügyek mikénti elintézésének befolyásolására hivatolt nép közt kell, hogy létezzék. És t. ház, a municipalis szellemnek épen ezen hatása az, mely eszközli, hogy különböző polgári állású osztályú, vallási, nyelvi, vagy ha tetszik nemzetiségi polgárok a közös haza iránti hűség és szeretetében egyesülnek; továbbá az a népben öregbíti a törvénytiszteletet, mely utóvégre is nem annyira a törvények tökéletessége felől való meggyőződésből származik, mint inkább a megszokás eredménye és végre megadja a népnek a közügy követelményeihez való önkorlátozó alkalmazkodás azon megszokását, melyen minden politikai szabadság sarkallik s melyből meríti éltető táplálékát a magasabb önkormányzati képesség is, a parlamenti testületben való sikeres 38