Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-193

193. országos ülés márczims I. 18S6 90,5 met; de az államnak szintén nem előnyére, hanem határozottan hátrányára. És mertigyvana dolog, én igenis nem tartom azt lehetetlenségnek, hogy egy politikai párt, az államot helyéből eltávolítva, annak helyébe a maga uralmát ültesse; és hogy szabadságintézményi biztosítékait elölvén, magát az államot is a végpusztulás örvényébe sodorja. Én ezt általában nem tartom lehetetlennek, de a társadalom mai fejlődési állapota mellett ilyet csak egy oly politikai párt tehet meg, a mely a társadalmi harezban felülkerekedett bomlasztó társadalmi irányzat képviselője. A mi pártunkról, t. ház, megszoktunk már nagyon sok rosszat elmondva hallani és tűrjük azt. Igaz, azért is, mert tudjuk, hogy annak a sok rossznak legnagyobb részét azok sem hiszik, a kik azt elmondják. De egyet a mi pártunkról az ellentábor legelfogultabb tagja sem mondhat; azt tudniillik, hogy e párt inkább enged a társadalmi behatásnak, mint a magyar állameszme követeléseinek. Másfelől kétségtelen az is, hála a gondviselésnek, hogy a magyar nemzet azt a politikai felfogást, a melyben bomlasztó társadalmi irányzat jut kifejezésre, még csak ^egyes töredékeiben sem ismeri. De hogy e hazában keletkezhetik valaha ily alapon álló politikai párt és az többségre is juthat, ennek lehetőségére ez a magyar nemzet nem is gondolna, ha arra más nemzetek példája nem utalná. De azt el kell ismernünk, t. ház, hogy a társadalmi fejlődés meghozhatja a magyar nemzetnek még ezt a csapást is. A politikai bölcsességnek és a józan hazafiságnak ép az a feladata, hogy ennek bekövetkezését megelőzze közéletünk és közintézményeink megfelelő kifejlesztése által. Én azért t. ház, örömmel üdvözlök minden reformot, mely ez irányban előremozdítólaghat, eszközölvén azt, hogy a magyar állam és társadalom egymáshoz közelebb hozassanak, egymást mindinkább átható szerves egységbe jussanak. íme ez a napirenden levő törvényjavaslat felfogásom szerint nem csak a közigazgatás javítására van, hanem épen a szóban forgó nagy gondolat megvalósításának is egyik eszköze leend. De hogyan? Avagy lehet-e ilyen hatása annaka törvényjavaslatnak, melyről állíttatik, hogy az a szabadság intézményes biztosítékait lerontja ép azon követelményekben, a melyeknek a törvényhatósági szervezetben egy szabad államban feltétlenül kell érvényesülniük ? T. képviselőház! Én épen ellenkező nézetben vagyok s arról az igazgatási rendszerről és szervezetről, melyet e törvényjavaslat contemplal, azt tartom, hogy az határozottan oda irányul, miszerint a végrehajtó hatalom hatályosságának a maga törvényes körében való biztosítása által a magyar állam eszméje körülövezze minél szorosabban a társadalmat, de nem azért, hogy ezt a szolgaságbilincseibe fűzze; nem azért, hogy azt zsákmányul vesse oda a fékvesztett párturalomnak: hanem azért, hogy a magyar társadalom önkormányzati képességét fentarthassa, tovább fejleszthesse, ngy parlamenti kormányrendszerünk egészséges alapjának biztosítására, mint közigazgatásunk javítására és bajainak hatályos megorvoslására. De hát igaz ez? Való az, hogy a törvényjavaslat, ha törvénynyé válik és végrehaj tátik, az életben csakugyan ide is fog vezetni ? Ez oly kérdés, t. ház, a mely, azt hiszem, méltó a tüzetesebb fejtegetésre és megvilágításra. Az általában ismert dolog, t. ház, főleg a képviselő urak körében, hogy midőn a törvényhozás a közigazgatást a törvényhatóságokban reformálni akarja, voltakép csak két út között választhat. Vagy azt teszi, hogy előbbre viszi a történelmi fejlődés fonalán a szabad igazgatás rendszerét, vagy pedig adoptálja azt az eszmét, melyet napjainkban a közigazgatás államosításának neve alatt hirdetnek és minden lépten-nyomon igyekeznek ugy bemutatni a nemzetnek, hogy e nélkül az egységes urópai állam, főleg jogállam színvonalára soha felemelkedni nem fog. No hát én, t. ház, jól meghánytam és vetettem magamban ezt az eszmét, ugy is mint igazgatási ügy- és hatáskört, ugy is mint igazgatási szervezetet, de mondhatom, hogy minél tüzetesebben és részletesebben megvizsgáltam, ezt annál visszautasítóhbnak találtam. Könnyű ezt kimondani, t. ház, in thesi, hogy különítsük el az ügyeket qualitásuk szerint ahhoz képest, a mint azok álladalmi vagy társadalmi természetűek, azután az előbbieknek hatósági elintézését bizzuk egy hivatásszerű hivatalnoki karra, az utóbbiak elintézését pedig hagyjuk meg az önko rmány zatn ak. Tudom azt is, hogy ez elkülönítés és ennek törvényke iktatása sokaknak már csak azért is vágyva vágyott politikai ideálja, mert csak az utón vélik elérhetőnek azt, hogy biztosan kiméressék az önkormányzat jogköre, mert csak ez utón vélik keresztülvihetőnek azt, hogy az önkormányzat íüg*getlensége a kormányhatalommal szemben biztosittassék és kellően érvényre emeltessék. De midőn én, t. ház, a közigazgatás államosításának ezen — talán helyesen fejezem ki magam, ha ugy mondom — alapgondolatával szemben, látok egy örökösen hullámzó, mozgékony társadalmat, a mely úgyszólván napról napra újabb viszonyokat, újabb jelenségeket hoz felszínre, akkor én önkénytelenül is keresem, nem azt a mestert — és ez Beöthy Ákos t. képviselőtársatnnak egy izben itt hangoztatott szavaira legyen mondva —a kihez kétségbe esve igy kiáltunk, mint azt a háborgó tengeren hajózó apostolok tették: „mester ments