Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-193

294 193. országos ülés márcziuj 1. 1S86. Görögországban ugy mint Rómában, hogy ,a leg- | nagyobb haladás korszaka egyszersmind korszaka I a legerősebb ellentéteknek, ez oly igazság t. ház, a melynek hatása alóla mi hazánk sem lehet kivéve. Verseny folyik most mindenütt; megindult a harcz az emberi tevékenység minden vonalán. S ennek a hareznak czélja, megszerezni a fejlődés minél több feltételeit, ez által a rossz vagy roszszabb sorsból felemelkedni egy jobb, egy boldogabb sorsra. De nekem, t. ház, ugy tűnik fel a dolog, hogy a társadalom ebben a harczban az állam eszméjéhez nem közeledik, hanem attól mindinkább eltávozik. Az állam eszménye utóvégre is az érdekeknek összhangját követeli, a társadalom fejlődése pedig- az érdekek ellentéte és pedig, mint mondám, minél nagyobb a fejlődés, az érdekeknek annál nagyobb ellentétét hozza felszínre, nemcsak, hanem azt minél hatályosabban érvényesíteni törekszik. Azért történik azután, hogy a társadalmi körök, mindenki, nem törődvén azzal, hogy az egyik érdeknek tökéletes érvényesítése sokszor a másik érdeknek tökéletes megsemmisítése, folytonosan azon mesterkélt, hogy a maga érdekét bevigye mindenhová, a hová csak befolyása elhat és azt ott, mint elsőt és legfontosabbat tüntesse fel. Ennek a jelenségnek hatásától, t. képviselő ház, valljuk meg egészen őszintén, a mi politikai pártjaink sem mentesek egészen: hiszen utóvégre azok is a társadalomból indulnak ki, annak hatásától épen ezért magukat nem isolálhatják teljesen. Azért van azután az, hogy nem egyszer odajutnak; nem egy kérdésben bekövetkezik az, hogy ahaicz a melyet a fölött folytatnak, nem elvi harcz többé, hanem az érdekeknek törpe tusája. A társadalom bomlasztó irányzata, ne tagadjuk, magát a közszellemet is mindinkább erősebben befolyásolja, nem azt akarom én ezzel mondani, hogy a, társadalom befolyása lassankint kiirtja a közszellem erkölcsi,elemeit, azt a határtalan haza- és szabadságszeretetet, mely a magyar embernek jellemző sajátsága ; hanem arra akarok ezzel utalni, hogy közéletünknek ezen erkölcsi elemeivel ugy vagyunk, hogy inkább csak nagy veszélyek, a hazát fenyegető nagy válságok és rázkódtatások idején birnak azzal a képességgel, hogy mintegy az események súlya alatt fellángoló erejükkel határozott irányt adnak az egész nemzet politikai magatartásának. De már akkor, midőn normális és békés viszonyok vannak; midim normális és békés viszonyok közt az állameszme és közjó követelményeit részletezni és aprónkint megvalósítani kellene, maiakkor, a legtöbb esetben háttérbe szorulnak vagy egyenesen téves irányzatok szolgálatába jutnak. Hogy állításomat igazoljam, nem akarok én leszállani az általánosság színvonalára annyival kevésbé, mert akkor politikai pártok viselt dob i gairól, be nem váltott és soha be sem váltható | ígéretek tévútra vezető hatásáról is kellene szó| lanom. Hivatkozom tehát csupán azon felfogásra,, melyet napjainkban a szabadság mikénti értelmezésére nézve már mindinkább szélesebb körben feltalálunk. Avagy nem való-e, hogy ma már sokan ugy fogják fel a szabadságot, mintha az csupán egyéni szabadság volna s a mennyiben másnak, köz- vagy politikai szabadságnak mondjuk, csupán arra volna rendelve, hogy a polgárnak védelmet adjon az állam követelései ellen. {Ugy van! a jobboldalon.) Pedig nem régen, csak 1848-ban történt, hogy proclamáltuk a szabadságot, proclamáltuk oly irányban, hogy minden polgár szabad, egyenlő, de egyszersmind tagja a népnek. Mint ilyennek kötelessége a szabadságot arra is használni, hogy a közügy, a közjó követelményei minél tökéletesebben betöltessenek. Jól tudom én azt t. ház, hogy a politikai szabadság ily irányú gyakorlatának vannak a culturalis és az anyagi jólétre tartozó feltételei, az függ a közjog és magánjog, a közérdek és magánérdek közti különbség minél tisztultabb felfogásától, szóval függ olyan feltételektől, melyeket a maguk tisztaságában inkább csak a társadalom azon rétegénél találunk meg, mely ma annak, hogy ugy mondjam, vezető' elemét képezi. De hogy a társadalomban mintegj

7 kézzel foghaíólag nagyobb az érdeklődés, egészen szembetűnően tisztultabb a felfogás azon kérdésekben, mi az, mit a polgár az államtól a szabadság nevében követelhet, mint mikor arról van szó, hogy mi az, a mit a szabadság nevében és fejében a polgár a hazának megadni tartozik (Egy hang a szélső baloldalon: Ugy van!) ott is, a hol a kötelesség teljesítését a törvény a szabadságra bizta, ott is a hol a kötelesség elmulasztását a törvény tökéletlensége miatt, vagy más okból az emberi ügyesség a törvényesség leplével eltakarhatja. Ez az, t. ház, a mire én czélzok, ez az, a mi* én a szabadság eszméje nem egészen correct felfogásának tartok és a mit én nem tudok máskép megítélni, mint ugy, hogy ennek okát a társadalomnak, az államtól elhajló természetében találjuk meg. Bocsánatot kérek t. ház, ezen, inkább theoreticus természetű fejtegetéseimért, [Ugy van! a szélső baloldalon) a melyeket a társadalomról elmondtam, de két dolgot akartam határozottan constatálni. Az egyik az, hogy meggyőződésem szerint a társadalom a maga fejlődésében — pedig a magyar társadalom előre haladó társadalom — az állam eszméjéhez nem közeledik, hanem attól mindinkább eltávozik. A másik pedig az, hogy minél erősebb fejlődésben és haladásban van a társadai lom, annál inkább áthatja a politikai pártokat, | annyival erőteljesebben befolyásolja a közszelle-