Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-193

gKjg 193. országos ülés márcziiu 1. 1S86. Vámos Béla: (Halljuk/ Malijuk/ Felkiáltások : Öt percsnyi szünetet kérünk /) Elnök; Felesleges most felfüggeszteni az ülést, minthogy úgyis nemsokára vége lesz. Vámos Béla; T. ház! Ha azok közé tartoznám, a kik tudnak hinni a jóslatokban, bizonyos elfogultság hatása alatt állanék, midőn a napirenden levő törvényjavaslat mellett felszólalni kívánok. Egy reformjavaslat van napirenden. Czélja, nagy körvonalakban szólva, előbbre vinni hazánk egy sarkalatos intézményét, ennek keretében fejleszteni a közszellemet, hogy jobb, biztosabb legyen a nemzet jövendője. De mi, t. ház, mostanában ugy vagyunk a reformjavaslatokkal, hogy azok és a rájuk vonatkozó jóslatok együttjáró jelenségek. Egy jóslaton már szerencsésen átestünk. Az a jóslat a történeti jog nevében szólott egy csodaszülöttről, melylyel már sok minden megtörtént és a melylyel még sok minden megtörténhetik ezentúl is, csak az nem, a mit a látnoki lélek hirdetett: hogy tudniillik a történelmi jognak, a múltnak képviselői megtagadták volna a legitim-szülött jellegét és hogy maguktól elutasítsák, ajkaikra vették volna a varázsigét, melynek pedig a jóslat .szerint el kellett volna hangzania: „Nem ismerlek, nem az én gyermekem v;sgy, neved önkényes hatalmi féktelenség\

a Most meg már, t. ház, itt van egy másik jóslat, mely nem e házban, hanem a lapokban hangzott el a napirenden levő törvényjavaslat miatt, mely egész szerényen beismeri, hogy az adott viszonyok között nem akar és nem is akarhat mást, mint a létező intézmények keretében kielégíteni a fejlettebb állami élet gyakorlati igényeit. Annyit talán mondhatnék, hogy a jóslatnak némi visszhangját hallottuk abban a beszédben, melyet Grünwald Béla t. képviselőtársam mondott el, ha tudniillik ő róla nem kellene beismernem azt, hogy az önálló gondolkodás embere. E jóslat, t. ház, a melyről én most szólok, rettenetesebben hangzik az oraculum azon kinyilatkoztatásánál, mely La'fos királyt azon balvégzetű lépésre indította, hogy fiát Oedipust a vadonba kitétette,, mi által utat nyitott a tragicai események azon egymásutánjának, melyekkel az üldöző sors egész uralkodó családját kipusztította; mert ezen jóslat, t. ház, nem egy család, hanem egy egész nemzetnek kipusztulását hirdeti. Még most csak föltételesen. Még most azt mondja a nemzetről, hogy kóros álmosság zsibbasztja organismusának ellenállási képességét, de ha, úgymond, a napirenden lévő törvényjavaslat törvénynyé válik és végrehaj tátik ezen javaslat, mely a szabadság biztosítékait a párturalom útjából eltávolítván, az állam helyébe magát a párturalmat ülteti: akkor bekövetkezik ezen országban az uralkodó factio mindenhatóságának teljes kifejtése, a mit azután már nem követhet más, mint a leszédülés és lezuhanás az elért magaslatról, vagy pedig a nemzetnek oly mérvben való szolgaságra jutása, hogy ráfordít történetének azon lapjára, melyet, ha még idejekorán ki nem tép életének könyvéből, akkor többé lapot fordítani nem fog, mert eljutott történetének legutolsó soraihoz. T. ház! Ezzel szemben ki kell jelentenem, hogy midőn én ezen politikai tartalmú nyilatkozatot jóslatnak nyilvánítom, melynek komoly megfontolására int csupán szerzőjének tiszteletre utaló egyénisége is : távol van tőlem a közélet oly felfogása, miszerint tagadnám, hogy vannak avatott szemek, melyek a nemzet jövőjébe betekinteni képesek. A nemzet jövendője is utóvégre nem a vak eset, nem is a mai nap szüleménye. A történeti fejlődés kétségkívül előre veti a jövőbe, már a jelenben láthatólag fénysugarát vagy árnyékát ahhoz képest, a mint a nemzet múltja és jelene kedvező vagy kedvezőtlen következtetéseknek szolgálhat alapjául. S épen azért vannak államférfiak, mert vannak lángszellemű emberek, kiknek a dolgok következetes rendjét előre látó bölcsessége néha tizedeket, sőt századokat átkarolhat, kik épen azért illetékesek egy egész nemzetről igy szólani: „tudom azt, hogy mi voltál s mi vagy, megmondom azt, hogy mi lesz belőled". S mivel a dolog igy áll egyfelől; másfelől én mégis egy politikai tartalmú nyilatkozatot, mely ha nem is kizárólag a napirenden lévő törvényjavaslat miatt, minden esetre annak elvei alapján mintegy végső ítélet hangzott el pártunk és nemzetünk sorsa fölött, bátorkodtam jóslatnak mondani, a melyben — nem hiszek; ki kell jelentenem, hogy ezzel nagy kötelességet vállalok magamra, a mely elől kitérnék, ha nem igyekezném az objectiv meggyőződés erejével bebizonyítani azt, hogy van ezen napirenden lévő törvényjavaslatnak létjoga, olyan létjoga, a melynek gyökerei nemzetünk életében és a magyar államélet egészséges fejlődésének szükséges föltételeiben rejlenek. És, felfogásom szerint, az általános vitára csak az tartozhatik, a mi ezen meggyőződés előállítására vagy lerontására alkalmas, a mi azon tálmegy, az mellékes dolog, legfelebb a részletekre tartozhatik és arra alkalmas, hogy az általános vitát czéljától elterelje. T. ház! Égy most is szereplő angol államférfiú mondta egy beszédében, hogy a vasutak, a villamosság és egyéb találmányok mai korában annyira rohamosak a változások, hogy megölték a politikai gondolatot. A változások bizonyos rohamosságától hazánk sem ment, de már a politikai gondolatok dolgában mi egészen máskép vagyunk. Ha a mélyen t. túloldalt kérdenők meg a függetlenségi párton, talán még most is egyhangúlag fognának felkiáltani: „Nekünk vannak politikai gondolataink"; a mérsékelt ellenzék