Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-193

286 193. országos ülés márezius 1. 1886. vette el a végzetes hibát a közszabadság szempontjából. Nem gondoskodott a törvényes kormányzat biztosítékairól, nem gondoskodott az egyedül megfelelő jogi biztosítékról, mely nem a kormány megbénításában, nem a rendeletek végre nem hajtásában áll, hanem abban, hogy az egyes életre való alkalmazásnál ejtett jogsérelmek esetében független bíróság védje meg a megye jogkörét s az egyéni jogokat a rendelet törvényellenes intézkedései ellen. S midőn a törvényhozás ezt elmulasztotta, illusoriussá tette a megye összes jogait s az egyéni jogokat is, mert csak az a való jog, melyet nem lehet szabadon büntetlenül sérteni, hanem mely független bíróság védelme alatt áll. Mert hogy az az intézkedés, hogy a megye ily sérelmek esetében a képviselőházhoz fordulhat orvoslásért, gúny inkább, mint jogi biztosíték, mert a törvény megsértése miatt orvoslásért ahhoz utasítja, a ki a sérelmet elkövette, ezt a ministerelnök ur 1870-ben fényesen kimutatta. A mint a megyei felfogás a rendi korszak hagyományai alapján, ezen az úton kereste a szabadság biztosítását, nem találhatta meg s védtelenül kellet hagynia a testületi s egyéni jogokat. A ministerelnök ur is igy fogta fel a dolgot s habár félreismerte a közjogi bíráskodás lényegét, mégis helyes utón járt, midőn életbeléptetését követelte s ezeket mondotta: „Én ezt nem mint valami új dolgot hozom fel; méltóztassanak szétnézni ott, a hol szabad állam van, a melyben az egyéni és testületi szabadság is meg van, ezt egy vagy más formában mindenütt fel lehet találni." S midőn a kormánypártból erre nézve ellenvetést tesznek, mily nemes hévvel mondja ezeket: „Az mondatik, hogy ha törvényszékre bizzuk, hogy a központi kormány és köztörvényhatóságok között felmerült differentiákban a törvényesség iránt döntsön, akkor ezen bíróságot feléje helyezzük a parlamentnek s veszélyeztetjük a ministeri felelősséget". „Hogy nem lehet nagyon veszélyes ily intézkedés a kormány tekintélyére nézve, egy közeleső példára hivatkozom. Én legalább nem hallottam még, hogy az osztrák államok arról lettek volna nevezetesek, hogy ott a kormány tekintélyét akarnák minden áron csorbítani és mégis a kormánynak magának beleegyezésével nem régen iktattatott törvénybe, hogy ha a rendeletek törvényessége bárki által kétségbe vonatik, a törvényszék ítél a felett. Meg van ez tehát mindenütt, a hol szabadság van és a hol nem volt, behozatik, a hol a szabadság után törekednek. Csak mi vagyunk azok, kik ebben veszélyt s kellemetlenséget látunk, mintha épen nekünk, kik 800 év óta és még inkább 300 éven át küzdöttünk a szabadságért, épen nekünk jutott volna az az átkozott sors, hogy megtagadjuk mindazt, a mi a szabadság alapját képezi*. (Derültség és tetszés lálfelöl.) Ép oly végzetesek voltak a törvény intézkedései az önkormányzatra nézve is s egyenesen ennek megbénítására vezettek. Én, t. ház, nem akarok vitába bocsátkozni az igen t. előadó úrral, a ki az önkormányzatra vonatkozó nézeteit fejtegette és mintegy rendszerbe szedte annak szellemét és jelentőségét. De kétségtelen, hogy az önkormányzatnak az a formája, mely nálunk van meg — ezt meg fogja engedni ő is — semmi tekintetben sem felel meg azon követelményeknek, melyeket az önkormányzat iránt bármely államban lehet támasztani. Már az alapfelfogás, melyből az 1870-iki törvényhozás az önkormányzat megállapításánál kiindult, téves volt. A rendi korszak hagyományai s az állam iránt érzett gyanakodás alapján a hatósági önkormányzat egészen sajátságos formáját alkottuk meg. Másutt az önkormányzat nehéz polgári kötelesség az állam szolgálatában, nálunk mint jogot követelték, melynek éle az állam ellen van irányozva; másutt az önkormányzat végrehajtó közegei a korona megbízottai s ingyen szolgálnak; nálunk nem tudtak önkormányzatot képzelni választott s fizetéses tisztviselők nélkül; egy szóval másutt az önkormányzat az állam és társadalom harmóniája, a miénk az állam és társadalom disharmoniája, a társadalom gyanakodása s oppositiója az állam ellen s azok, a kik e felfogásból indultak ki, meg voltak győződve, hogy ez az önkormányzat választott tisztviselőivel a legbiztosabb eszköz a centralisatio lehetetlenné tételére. De midőn a törvényhatóság jogkörét nem helyezték a közjogi bíráskodás védelme alá; midőn az állami feladatok legnagyobb részét a törvényhatóság körébe vonták s a helyi önkormányzat feladataival összebonyolították s alkalmat adtak a kormánynak a felügyeleti jog s állami érdek czímén a folytonos beavatkozásra; midőn oly önkormányzatot alkottak, mely pénzügyileg sem állott a maga lábán, hanem államilag subventionált önkormányzat volt, akkor meg annyi ürügyet szolgáltattak a kormánynak a gyámkodásra s a törvényhatóság önálló hatáskörének megsemmisítésére még azon a téren is, a hol az önállóság különben egészen jogosult volt. így az 1870-iki törvényhozás intézkedéseiből szükségkép az önkormányzat megbénítása s az önkormányzat elvének hangoztatása s a választott tisztviselők daczára a centralisatiónak oly mértéke fejlődött ki, mely ma nincs meg Európa egyetlen alkotmányos államában sem. Francziaországnak nagyon rossz híre van e tekintetben, különösen nálunk s midőn én a közigazgatás államosítását követeltem, nem egy képviselőtársam emelte fel intő szavát, hogy a nemzet ne hallgasson reám, ne hogy oda jussunk, a hol Franezíaország van, a legmerevebb, minden önálló