Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-193

193. országos ülés márczins 1. 1886. 285 kivül jellemző. 1870 ben folyt a nagy vita a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat felett, melynek kimagasló pontja a ministerelnök ur beszéde volt, melynek nagy igazságait idézni is szándékozom. E vita eredménye volt az 1870-iki törvény, mely alapul szolgál a most tárgyalt törvényjavaslatnak is s melynek legnagyobb része változatlanul van benne fentartva. A megoldás a lehető legrosszabb volt. A jelszavak, melyeket a vita folyamában hangoztattak, okosak és helyesek voltak. A megyei intézménynek a parlamenti felelős kormánynyal összhangba hozatala, a törvények és rendeletek végrehajtásának biztosítása, a centraiisatio elítélése, a szabadság biztosítékainak megszerzése, a kormány omnipotentiájáuak kizárása mind oly törekvések voltak, melyektől csak jót lehetett várni. De a valóságban mindennek ellenkezője következett be s érdekes kimutatni, hogy az uralkodó felfogásból más nem is következhetett. A múltból két traditiót örököltünk, mely döntő volt az 1870-iki törvény megalkotásánál. Az egyik a kormány körében élt s e szerint a megye lényegénél fogva ellensége a kormánynak s akadálya a kormányzatnak. A másik a megyékben élt s e szerint a kormány lényegénél fogva ellensége a megyének s veszélye a közszabadságnak. A kormány körében arra törekedtek, hogy a megye mennél kevesebb önállósággal bírjon. A megyei felfogás arra törekedett, hogy a kormánynak minél kevesebb hatalma legyen. É két felfogás küzdelméből eredt a most fennálló törvény, mely ugy van alkotva, hogy mind a kettő elérte czélját; a megyei felfogásnak csakugyan sikerült a kormányt a közérdek megvalósításában megbénítani s a kormány körében uralkodó felfogásnak sikerült a megyei intézményt minden önállóságától megfosztani. E kölcsönös bizalmatlanság és gyanakodás végig vonul az egész törvényen és sehol sem nyilvánul oly feltűnő módon, mint a törvényhatóságoknak a kormányhoz való viszonyában. Tudjuk, hogy a törvényhatóságoka kormánynak alá vannak rendelve, de a törvény azt a jogot adta meg nekik, hogy a kormány rendeleteinek végrehajtását megtagadhassák. Ez a joga a törvényhatóságnak 1848 előtt nem volt meg s csak gyakorlat volt, melyet az akkori viszonyok között nagyon hatásosnak tartottak az absolut kormány megbénítására s a rendi jogok védelmére. Nemzet, mely a positiv tevékenységben akadályozva volt, becsesnek tartotta e gyakorlatot s annyira ragaszkodott hozzá, hogy az 1870-iki törvényhozás törvénybe iktatta akkor, mikor már parlamenti és nemzeti kormányunk volt. így a törvény belevette a kormányzat organismusába az ellentétet és küzdelmet s képtelenné tette a harmonicus működésre. De még nagyobb baj volt az, hogy itt nem történthetett megállapodás. A kormány rendeleteinek végre nem hajtása egyszerűen lehetetlenné tette volna a kormányzatot s azért gondoskodni kellett correctivumról is, mely abban állott, hogy a törvény felhatalmazza a főispánt, hogy a megye engedetlen tisztviselőit egyenként és összesen felfüggeszthesse, elmozdíthassa s másokkal helyettesíthesse s ezekkel a törvénytelen rendeletet is végrehajtathassa s ez esetben a megye, ha a kormány eljárását sérelmesnek tartja, a képviselőháznál kereshessen orvoslást. E szerencsétlen intézkedésnek nagy következményei voltak s eldöntötték a kormányzat s a közszabadság sorsát. Messze vezetne annak fejtegetése, hogy ez intézkedés mily képtelenségközjogi szempontból és itt csak a kormányzatra s a közézahadságra gyakorolt hatásáról szólok. Midőn oly törvényt alkottunk, mely codificalja az ellentétet és küzdelmet a kormány és végrehajtó közegei között, mely megállapítja a küzdelem törvényes formáit, akkor a törvényhatóságokat egyenesen felhatalmaztuk az ellenállásra a kormánynyal szemben, teljesen megbénítottuk a kormányt, mert meg van annak lehetősége, hogy a törvényhatóságok a kormány törvényes és az ország érdekében fontos és gyors végrehajtást igénylő rendeleteit hónapokig végre ne hajtsák e talán épen a legcriticusabb viszonyok között tehessék ezt, a rendeletek csak akkor legyenek már végrehajthatók, midőn a kedvező pillanat el van mulasztva s ezt az intézkedést egy nemzet törvényhozása alkotta meg, melynek államában annyi a centrifugális elem s mely maga az ország 37 törvényhatóságában van kisebbségben. S e haza ellenségei kaczagtak, mikor látták, hogy ugy szervezzük azt az országot, hogy mi mennél gyengébbek, ők mennél erősebbek legyenek. Kaczagnak ma is, midőn látják, hogy mi beszélő nemzet vagyunk csak s államférfiaink azt hiszik, hogy Magyarországot szép országgyűlési beszédekkel lehet megszilárdítani s ellenségeit leverni. Hát hisz Bismarck herczeg is beszél, ámbár nagy megvetője a szónak, mint minden tettre termett ember. De mi nála a beszéd? Hirnök csupán, melyet nyomban követ a tett. Nálunk a beszéd hivatása a tettet pótolni. De megbénította a kormányt a nélkül, hogy ez által a közszabadságot, a törvény uralmát biztosította volna. Mert midőn megengedte, hogy a főispán a törvénytelen rendeletet kivételes eszközökkel végrehajthassa, elismerte a kormány jogát törvénytelen rendeletek végrehajtására s kimondta, hogy nincs mentség és védelem a törvénytelen intézkedések ellen s ez által az erőszak és önkény szellemét vitte be a megyei intézménybe. S az 1870-iki törvényhozás itt kö-