Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-193

284 193. országos ülés márezius 1. ISSfi. vagy azon elvekre alapítása csak eszköz. És azért, hogy az általam leghelyesebbnek vélt egyik eszköz alkalmazása ez idő szerint még keresztül nem vihető, nem dobom el azon előnyt, mely a szerintem kevésbé megfelelő szervezet keretében is elérhető. Ezen kereten belül hozattak ngy az 1870: XLII, törvényezikk a köztörvényhatóságokról, mint az 1876: VI. törvényezikk a közigazgatási bizottságról, 1876: VII. törvényezikk a fegyelmi eljárásról, az 1877 : XX. törvényezikk a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről, az 1877: XXIV. törvényezikk a megyei mérnöki állomás megszüntetéséről az 1883: 1. a köztisztviselők minősítéséről szóló törvényezikk és ki merné tagadni, ha elfogulatlanul ítél, hogy ezek meghozatala által — a törvényhatósági közigazgatás, szemben a meg- j előző állapottal, határozottan javult. Nincs tehát kizárva annak lehetősége, hogy mint mondám, a jelen szervezet keretében is, tétessenek törvényhozási intézkedések, melye k a kitűzött czélhoz közelebb hoznak. En tehát az adott viszonyok között hona fide ráhelyezkedem a kormány által elfoglalt álláspontra és miután nem rendszer-változásról, nem egy szerves új törvény alkotásáról, a mi tagadhatatlan sokkal több nehézségbe ütköznék — hanem egyszerűen a fennálló rendszer keretében a meglevő és nagyobb részében továbbra is fentartandó törvénynek a tizenöt évi gyakorlat közben felismert hézagainak pótlásáról s az időközben alkotott s ezzel szervi viszonyban álló törvényekkel való összhangba hozataláról van szó: mellőzöm az elvek feletti vitatkozást s azon szempontból ítélem meg a törvényjavaslatot, hogy vájjon a gyakorlatban megfelelnek-e majd a törvényjavaslatban eontemplalt újabb intézkedések a hozzájuk kötött várakozásnak ? És ezen szempontból Ítélve, el kell ismerni, hogy több üdvös és a közigazgatás rendszeresebb menetét biztosító intézkedés található fel a törvényjavaslatban és miután én nem tartom gyakorlati eljárásnak, a ma még el nem érthető jobbért az elérhető viszonylagos jót elvetni: a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelől) Grünwald Béla; T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A kormány indokolása épugy, mint a közvetlenül előttem szólott gróf Tisza Lajos képviselő ur és az előadó ur is nagyon szerény hangon mutatták be a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot. Egyik sem akarja még csak állítani sem, hogy itt mélyreható reformról vagy rendszerváltozásról van szó. S még sem tárgyaltunk törvényjavaslatot, mely országszerte nagyobb nyugtalanságot s megdöbbenést keltett volna, mint ez. Az emberek érzik, hogy itt a szervezés és közszabadság legfontosabb kérdéseiről van szó s habár a törvényjavaslat nem foglal magában rendszerváltozást, mégis azt a benyomást teszi, mintha egy nagy rendszerváltozással állnánk szemközt, lényegesen nem változtat meg egy intézményt sem s mégis korszakos jelentőségű, mert módosításaival, toldásaival felnyitotta az emberek szemét s ma egészen más világításban látják kormányzatunk állapotát, mint eddig. A nemzet esudálkozva látja, hogy a mit eddig önkormányzatnak tartott, nem az s a mivel a centralisatiót hitte megakadályozni, a legmerevebb centralisatióra vezetett; hogy a mit eddig a közszaj badság biztosítékának tartott, az az önkény esz| köze. E javaslatnak, ha törvénynyé válik, kétségkívül rossz következményei lesznek az életben, de az az érdeme elvitathatatlan lesz, hogy meg fogja győzni a nemzet azon részét, mely gondolkozni tud, mely az élet jelenségeiből képes elfogulatlanul következtetéseket vonni s melynek szelleme nem merevedett meg egészen üres jelszavak hatása alatt, hogy azok a formák, melyekben a nemzet erejét keresték, a nemzet gyengeségének kútforrása s hogy azok a fonnák, melyeket a szabadság biztosítékaink tekintettek, a szabadságot veszélyeztetik. S e tévedést a nemzetnek nem is lehetett rossz néven venni. Egy általános törvény hatása nyilvánult itt, mely alól a magyar nemzet sem vonhatta ki magát. Egy nemzet évszázadokig tartó elnyomásának egyik leggonoszabb következménye az, hogy az elnyomás megszűnése után is, még hosszú ideig kettőre nem képes a közhatalom czélszerű szervezésére s az igazi szabadság meghono sítására. A hatalomnak, mint a szabadságnak ép ugy meg van a maga tapasztalása s gyakorlata, mint mindennek a világon s évszázados fejlődés szükséges, hogy e gyakorlatot megnyerje. De az elnyomott nemzetnek,sem az egyikre, sem a másikra nincs alkalma. A magyar nemzet negyedfél száz év alatt az elnyomás minden formáján ment keresztül, normális állami élete nem volt, soha sem érezte az államhatalom jótékony hatását, azért elidegenedett tőle, gyanakodva tekintett reá s védekezett ellene s a szabadság azon negatív formáit kereste csak, melyek alkalmasak voltak az idegen, ellenséges államhatalom törekvéseinek meghiúsítására. Ez volt a nemzet állapota 1526-tól kevés félbeszakítással 1867-ig. Az 1848-iki korszakos átalakulás alkotmányunkba egy eddig ismeretlen, idegen intézményt, a parlamenti felelős kormányt illesztette be. A kormányzat központi orgánuma meg volt, de a beligazgatás legfontosabb ágaiban nem rendelkezett végrehajtó közegekkel, mert 1848-ban a szervezet megfelelő kiépítésére idő nem volt. E hiányt pótolni kellett, ha a kormányt s ezzel a nemzetet magát nem akartuk tehetetlenségre kárhoztatni s illusoriusakká tenni a közjogi kiegyezés előnyeit. A mód, melyen e feladatot megoldottuk rend-