Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-177

Ű>0 177. országos filét febrmár 6.188*. Ebben a tekintetben t. képviselőtársaim helyesebb utat követtek; én akarok arról is, a mit ők felhoztak concrete beszélni, ők azt mondták: ne használjunk csak szavakat] Hát én is azt mondom. Én pusztán általános érzelemnyilvánításoknál maradni nem akarok. Ok két kívánságot fejeztek ki, a mint hogy joga van itt minden képviselőnek kívánságot kifejezni. Az egyik vonatkozik arra, hogy a nemzetiségi törvény ^ — a melyet ugy neveznek — végrehajtassák. Én ezt igazságos kívánságnak tartom; én a loyalis végrehajtást helyesnek tartom; ez, uraim, törvényes kötelesség. Hanem méltóztassanak meggyőződve lenni — hogy ismételjem azt, a mit korábban mondtam — hogy azok a jogok, azon jogosítványok adva vannak azért, abban a becsületes, őszinte meggyőződésben és becsületes szívből, hogy ez csak országunknak és államunknak javára és felvirágozására fog lenni. Azzal élni oly szellemben, azon szükség kielégítésére kell, a mely szellemben, a mely szükségekre tekintettel alkottatott. De ha kiderülne az, hogy a mi jogosítványok ott megvannak irva, azokkal visszaélés történik, hogy azok fegyverül használtatnak fel arra, hogy megrontsák azt, a mi nekünk becsesebb és nagyobb, én leszek azon jogok törvényes megszorítása mellett. (Élénk tetszés és helyeslés.) Ez az a szellem, a melyben én elfogadom és helyesnek tartom azon törvény végrehajtását. A mi a másodikat illeti, a második kivánság az egyházi autonómia. (Halljuk !) Beszéljünk erről is concrete, nem általános kifejezésekben. (Halljuk!) A szerb görög-keleti egyházi autonómia kérdése tulaj donkép nem is új. Történetileg szokás jog által, regulamentumok által, rendeletek által, gyakorlat által, bár sok tekintetben nem a kellő szabatossággal rendezve van. Most arról van szó, hogy az szabatosan, határozottan, itt-ott reformálva körülirassék. Jól van, helyesen van. És sajnálom, hogy a szerb congressusnak működése félbeszakadt és eddig nem sikerült. De kötelességem nyíltan megmondani azt a benyomást, a mely benyomás nálam keletkezett. (Halljuk!) Én azt tartom, hogy még ott azon szerb eongressuson sem tisztultak eléggé a nézetek két irányban, pedig ez elkerülhetetlen szükséges; óhajtanám, hogy a kormány nyíltan beszélt volna már erről. (Halljuk!) Az egyik az, hogy a magyar államnak, vagyis ennek az államnak vannak jogai az egyházak iránt; van a görög-keleti egyházzal szemben is. De én nagy könnyelműségnek tartanám azon számos tapasztalattal szemben, hogy az egyházi szervezetek milyen aggressivek tudnak lenni az államnak feladatai iránt, hogy mennyire tudják az egyházi corporatiók gátolni az államot, hogy minden állampolgárával szemben igazságosan és egyenletesen oldhassa meg feladatait és hogy átvegye és elfoglalja azt a tért, melyen neki kell jogintézményeket alkotni, neki kell művelődési feladatait teljesíteni, ha igaszágos és gondos akar lenni minden polgárai érdekei és szükségei iránti Ezt a tapasztalást tudva — és itt egy felekezetet sem veszek ki — csak nem fogják képzelni, hogy a magyar állam a maga felségjogairól, a melyek történetileg kifejlettek és melyeknek becsületes és loyalis gyakorlását önök itt velünk együtt ellenőrizhetik — és ebben azután óhajtanám, hogy a ház és az ellenzék igazi előzékenységet tanúsítson minden sérelem iránt, akár honnan jön — csak nem képzelhetik, hogy erről bármi elméleti chablon kedveért az állam le fog mondani. (Helyeslés, Tetszés.) Én ily könnyelmű eljárást határozottan elleneznék. Az nem ismeri az államok újabbkori történetét; az figyelmen kivül hagyja azon valóban minden nagy nemzeti érdekre károsan kiható összeütközéseket, melyek a nyugoti államokban annyiszor felmerültek, melyeket lehet szépíteni, lehet eltagadni, de mely egyik legnagyobb nehézsége a modern államéletnek. Ezért a jelenkori államot jogegyenlőségre épített intézményeivel, óriási művelődési és jogi feladataival terhelve, nem szabad és nem lehet hatályos felügyeleti és részben szabályzó jogától megfosztani, legkevésbé akkor, ha az századokon át fejlődött ki s ha annak gyakorlását hatályosan elíenőrizni, a megfelelő módozatokról kellően gondoskodnak. Erről való lemondást nem lehet kívánni egyetlen egy oly felekezet irányában sem, mely az állam oly nagyszámú alattvalóit foglalja magában és melynek szervezete oly széles alapokra van fektetve. (Élénk helyeslés és tetszés.) És még kevésbé lehet, midőn a felekezeti szerrezet egyszersmind nemzeti szervezet. Épen azért én azon a nézeten vagyok, hogy nem tisztultak még eléggé a fogalmak arra, hogy mi az, a mit az államtól kívánni lehet, hogy lemondjon róla. (Halljuk/) Viszont szabadjon hozzátenni, ennem vagyok elég illetékes arra, legalább ebben az időpontban nem, hogy alapos véleményt mondjak, de ugy tűnik fel előttem, hogy az egyházi belszervezet alapelveire nézve is ott oly különböző nézetek vannak, melyek között az ellentét és a súrlódás sokkal nagyobb, hogysem megnyugtató és kibékítő alkotás létrejöhetett volna. És én részemről óhajtom és kívánom, hogy az újonnan összegyülekező szerb congressus minden irányban méltányosan megnyugtató eredményre vezessen. De megvallom a magam részéről — nem volnék őszinte, ha nem mondanám—hogy én az állami felségjogok lényeges csorbításával soha egy munkálatát elfogadni nem tudnám. (Élénk helyeslés és tetszés.)