Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.

Ülésnapok - 1884-182

1S2. ©Fi«ég#» üli egyetemes kötelékébe, ottan minden esetre mindig kisebbségben volna és ki is volna téve sokféle falhozszorítási és sokféle térítési törekvéseknek. Szóljunk ezekről a térítési törekvésekről is ! Zsilinszky t. képviselőtársam erre nézve azt mondta: Hja! A nyelvkülönbség csakugyan nem lehet erre nézve érv és például felhozta a felsőmagyarországi ágostai hitvallásúakat és azt mondta, hogy azok, ámbár németnyelvüek, mégis jó magyarok. Hát jól van ! Magyarok közjogi, politicai szempontból minden esetre az erdélyi ágostaiak is; de ha aztán a nyelv szempontjából azt követelnék, bogy egyházuknak egész igazgatása a felső toktól egészen az alsó fokig az anyanyelvükön kezeltessék azután is, én azt hiszem, hogy épen Zsilinszky Mihály t. képviselőtársam mondaná azt: Hja, az nem lehet, ez akadály! Nem lehet az önfeladásnak azon fokáig menni a nyelv, az anyanyelv gyakorlatára nézve, a melyet a szepesiek elkövettek. Én azt hiszem, ha valódi biztosíték adatnék nekik arra nézve, hogy a nyelvgyakorlat az erdélyi ágostai egyházban ugy tartatnék fenn :..z unió után is, mint az előtt volt, aztán ehhez is lehetne szóílani és akkor elesnék ezen ellenérv és marad azon érv, a melyet a tágabb jogkörre nézve elsőnek hoztam fel. De Zsilinszky Mihály t. képviselőtársam erre nézve azt mondja,hogy hiszen ez nem integráns; hiszen az erdélyi ágostaiak erre nézve már az első lépést meg is tették, a mennyiben Binder superintendens vezetése alatt 1848-ban megjelentek Budapesten az egyetemes eonventen. Igaz, hogy 1848-ban az erdélyi ágostai egyháznak egy küldöttsége megjeleni Budapesten és megjelent az egyetemes eonventen is. De — és erre figyelmeztetem képviselőtársamat, (Halljuk /) hogy ezt a tényt hozza fel egész terjedelmeién és egész jelentőségében, mert csak akkor fogja híven visszatükröztetni az akkor történteket. Odajöttek teljes jogfentartással sine praejudicio, hogy tájékozzák magukat a magyarországi hitsorsainak intentiói iránt. De mihelyt az unió kérdése tárgyalásra került és ez iránt véleménynyilvánításra fel lettek szólítva, nagyon tisztán és érthető módon kijelentették egy emlékiratban, hogy az uniót nem fogadhatják el. Tehát 1848-ban itt voltak Pesten, tájékozást szerzendő magyarországi hitsorsosaik intentiói iránt; de mihelyt az unió kérdése fölmerült,azonnal kijelentették, hogy abba nem mennek bele. Ezt mondották akkor, olyan időben, midőn sokkal eszményiebb világ volt, mint ma; mikor abban a híres kiáltványban István nádor és az összes ministerium kijelentette, hogy a törvényben kimondott politikai unió alapján minden nyelv- és valláskülönbség nélkül, a szabadság, egyenlőség, testvériség örökké szent elvei mindig és mindenben meg fognak tartatni. Akkor még voltak olyam február 12. 1886. 131 i nok és ezek közt talán az erdélyi ágostaiak is, a kik abban az illusióban ringatóztak, hogy a mi akkor a sziv belső sugallatából volt mondva, a mi akkor ősz ntén és loyalisan volt ígérve, az hatni fog addig, a midőn az Ígéret földéről a teljesítés földére átmennek. Hogy azóta mi lett belőle, azt nem akarom taglalni, csak azt kívánnám hangsúlyozni, hogy ha azon időben, mely az eszmények, a humanismus, a jogtisztelet, a nagy politikai jellemek ideje volt, már akkor ellene voltak az uniónak az erdélyi ágostaiak, az azóta tett új tapasztalatok után nem lenne helyes felbátorítani az illetőket, hogy arra az egyházi unióra is lépjenek rá. Mert a mi Magyarországnak és Erdélynek politikai unióját illeti, kijelentem azon meggyőződésemet, hogy az a különállás, mely régebben az erdélyi rendi alkotmány idejében a trium nationum uniója mellett lehetséges volt, lehetetlenné vált azon időben, midőn a rendi alkotmány Erdélyben megszűnt és a trium nationum uniója helyébe más tényezők léptek a közjogi térre. Jelenleg Erdélynek kormányzatát a magyarországi kötelék nélkül nem tudom elképzelni, (Helyeslés balfelől) ugy hogy politikai szempontból az unió fentartását életfeltételnek tartom ugy Magyarország, mini Erdélyre nézve. (Ugy tan! Tetszés balfelöl) Ha az uniónak ezen alapján az összes lutheránusok, tehát az erdélyiek is, magyar honpolgároknak tartják magukat és szem előtt tartják azon kötelességeket, melyek ebből folynak, csudálom, hogy Zsilinszky képviselő ur csaknem megbotránkozott azon, hogy az erdélyi ágostaiak magukat külföldönh magyar honpolgároknak vallják és nevezik. Ö nem igen barátságos hangulatban s nem azon testvéri szellemien, mely az unióra serkenthetne, kiemelte, hogy valahányszor ösztöndíjakról, vagy más kedvezményről van szó, a külföldön az erdélyi ágosmiak magyaroknak vallják magukat. Azt hiszem, ha valakinek kötelessége az állami kötelék és az állami hozzátartozandóság érzetétől áthatva lenni, ez különösen a külföldön áll. És ha ott az erdélyi ágostai magát magyar állampolgárnak jelenti ki, nem csak a hol kötelességet teljesít, hanem ott is, hol az összes magyar állampolgárok részére alapított ösztöndíjakról van szó, nem lehet ezt tőle rossz néven venni. Mert azt az önfeláldozást és lemondást csakugyan nem fogj a tőlük t. képviselőtársam követelni, hogy minden tekintetben legyünk a magyar állam honpolgárai, viseljük mindazon terheket, melyek a magyar állam polgárai vállaira nehezednek és teljesítse azon kötelezettségeket, melyeket a magyar állam polgárai teljesítenek, de mondjunk le azou kedvezményekről, melyek az összes magyarságra nézve fennállanak. De t. ház! Az ez iránti szemrehányást folytatva, felhozza a t. képviselőtársam, hogy mikor a főrendiház rendezéséről volt szó, az erdélyi ágostai Í7*