Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-177
177. országos ölés február 6. 1886. 7 állítás. Magam voltam oly szerencsés, egy felirati és vagy három határozati javaslatot (Derültség) nyújtani be e háznak, melyek arra voltak irányozva: concret alkotásukban a versenyt a mozgó tőke közt egyrészt, a fekvő vagyon és a munkaerő közt másrészt, egyenlővé tenni. Meggyőződésem, hogy ha a jogegyenlőség alapföltételeinek megfelelőleg a mozgó tőkét kép viselő zsidó és a munkaerőt képviselő keresztény földbirtokos közt egyenlővé teszszük a versenyt, a zsidó-kérdés elveszti acut jellegét, mert a zsidó jogtalan utón többé nem lévén képes boldogulni, kénytelen lesz vagy tisztességesen dolgozni, vagy odább állani. {Ugy van! a bal- és szélső haloldal egyes padjain. Derültség.) És ez alkalommal az antisemitismusról beszélve, nem is tértem el annyira a tárgytól, mint képzelnék a t. képviselő urak, mert már azért is szükségesnek kell tartanom a katholikus autonómiát, nehogy azon nagy vagyon, mely a minister ur szerint a püspököknek adományoztatott, végtére is, ép ugy mint a magánvagyoo, zsidó kézre kerüljön. {Ugy van! ahol- és szélső baloldal egyes padjain.) Okadatolt bizalmatlanságom a jelen Kormány gazdálkodásában vezet engem arra a kívánságra, hogy a nemzet 9 millió katholikusa mennél jobban érdeklődjék egyházi vagyona iránt és ha eljön a veszély órája, mint egy ember keljen annak védelmére. Ezen érdeklődést egyedül az autonómia képes létesíteni és azért teljes mértékben csatlakozom Ugron Gábor és Szilágyi Virgil t. képviselőtársaim tegnapi fejtegetéseihez. (Helyeslés abal és szélső baloldal egyes padjain.) Gajáry Ödön: T. ház! {Halljuk!) Ép ugy mint az előttem szólottak, én magával a költségvetéssel foglalkozni nem szándékozom, a legkevésbé annak tételeivel, mert azon meggyőződésben vagyok, hogy a t. minister urnak ezen költségterv tételeinek védelmére nem igen kell felállania és ez okból e tekintetben az én igénytelen felszólalásomnak vajmi csekély értékű hivatása volna. Szándékom ennélfogva a vita ezen előrehaladott stádiumában csupán némely észrevételekre szorítkozni azon közoktatásügyi politika szempontjából, amely ezen költségtervnek erkölcsi hátterét, reális alapját képezi és reflectálni azokra, a melyek itt e házban leginkább a vallás- és tanügyi politika ellenében felhozattak. S ezek után talán feleslegesnek látszik ezen helyről kinyilatkoztatnom, hogy én a költségvetést elfogadom; elfogadom nem egyoldalúlag, a t. minister ur működése iránt bennem élő bizalom folytán, hanem azért, mert a közoktatásügy állapotáról kiadott jelentés adatai és az abban foglaltak meggyőztek engem arról, hogy közoktatásügyünk az utóbbi időben bár lassú tempóban, de folytonos haladásban van; meggyőztek továbbá arról is, hogy azon intentiók sikeressége esetél>en, amelyek a jövő tevékenységre nézve a jelentésben jelezve vannak, közoktatásügyünk még nagyobb haladásnak néz elé. Ezen meggyőződésben megnyugodva olvastam néhány nap előtt ugyan egy napon két különféle közleményt a lapokban. Az egyik közlemény tudósítás a képviselőház bizottságainak üléséről, a mely szerint a közigazgatási bizottságnak a községi törvény tárgyalása alkalmával tartott ülésében szóba hozatván a községi elöljárókra vonatkozólag az irás-olvasás tudás kötelezettsége, illetékes részről kinyilváníttatott, hogy ez az igény nálunk még korai. A másik ugyanezen a napon az igen t. minister urnak egy rendelete, a melyben az ország kedvezőtlen pénzügyi helyzetére való tekintettel meghagyja alantas közegeinek, hogy népiskolai segélyezések, legkivált pedig újabb népiskolai segélyek iránti kérvényeket még eléje se terjeszszenek. Ez a két közlemény t. ház, erősen vonatkozik a mi közoktatási állapotainkra. Az egyik, nézetem szerint, a politikusnak itéJete, a mely sokakra jogfosztást lát abban, ha bizonyos politikai jogosultságok megszerzéséhez olyan feltételek tűzetnének, a mely feltételek általánosságban még meg nem szereztethettek. A másik talán a tanügyi férfiú önelégültsége, a ki érezve a sikereket és nyomva másfelől a budget betartásának terhétől, elégségesnek véli azt, a mit eddig tett és távol tartani kívánja magától még a kísértést is, hogy ott se tegyen, ne tehessen, habár égető szükség volna rá, a hol akarna is. Bocsánatot kérek, de az igen t. minister ur a magyar parlamentet a budget betartásában eme praecisitáshoz nem szoktatta és ezért daczára ezen két közleménynek, bennem még a minister ur helyes közoktatási érzékébe vetett hit a legkevésbé sem ingott meg, mert én meg vagyok arról győződve, hogy ezen rendelet azon 305 községre, a melyekben iskola egyáltalán nincsen, nem vonatkozhatott; hiszen hogy ha ezen községekben — feltéve, de meg nem engedve azt — az állam az illetők minden hozzájárulása nélkül állítana iskolát, miután egy-egy iskolának felállítása átlag 500 forintba kerül, eza 170,000 forint elégnagy összegugyan, de mégis csekély azon eredményhez képest, ha a t. minister ur azt jelenthetné, hogy az országban egy község sincs iskola nélkül. (Helyeslés a jobboldalon.) Valamint meg vagyok győződve, hogy az esetben, ha azon 1,764 község közül, melyekben iskola nincs, de melyek más községekkel együtt tartanak fenn iskolát, a t. minister ur közre működhetnék abban, hogy ezen községekben önálló, tehát a lakosság által könnyebben hozzáférhető iskolák állíttassanak, ebben őt a saját rendeletének szigorú rendelkezései feszélyezni nem fogják. Egyáltalán, a, mi a népoktatás terén eddig
