Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-177
8 177. országos ülés február 6. 1886. történt, arra nézve a haladás el nem vitatható. Én nem a percentualis eredményeket értem, mert e tekintetben némi visszaesés is mutatkozik, mit azonban annak kell betudni, hogy utóbbi időben a tankötelesek összeírása sokkal nagyobb pontossággal történt. Azonban azért még e tekintetben is sok kívánni való van. Nálunk a népoktatás még nem áll oly magasan mint a szomszédos művelt országokban. Nem akarok a különféle államok statistikájának részletezésébe bocsátkozni. Csak Angliára hivatkozom, hol 1882-ben sokkal kevesebb volt a tanulatlanok száma mint nálunk. Pedig Angliában arra a tapasztalatra jutottak, hogy ott, hol a lakosság többsége földmí velőkből áll, sokkal nagyobb eredményeket lehetett elérni, minta hol alakosság többségét kézművesek és gyári munkások teszik. A mi népünk nagyobb része földmívesekből áll és ezért ez összehasonlítás azt hiszem, helyén van. Angliában Kinn-ross-shireben a földmíves lakosság közt mint az 1 882-ki kimutatások mutatják, az egybekeltek mindnyájan aláirtak nevüket, Edinburghban pedig az egybekeltek közül férfiak 2.72, a nők 4.89 százaléka kivételével mind jártasak voltak az írásban és olvasásban és daczára annak, hogy Angliában is vannak vidékek, hol a közoktatás rossz lábon áll, mint Ross-shireben, hol a férfiak közül 27%, a nők közül 50—69% tanulatlan, az átlagos arány mégis Angliában a férfiaknál az írni-olvasni tudókra nézve 86-987°, nőknél 82'997< : . Jól tudom, hogy Anpdiát sokban nem követhetjük, nem legkivált azon óriási áldozatokban, melyeket Anglia az utóbbi 10 év alatt a népoktatásra hozott. De nem csak Angliát, hanem akár Francziaországot, akár Németországot vagy Belgiumot vesszük, nálunk aránytalanul nagyobb összegeket áldoznak, a hol e téren sok idők mulasztásait kell helyrehoznunk. Az iskolákat jellegük szerint kitüntető kimutatásból látjuk, hogy a népoktatás súlypontja ma is a felekezetek kezében van. Megnyugvással constatalom, hogy a t. minister ur nem bolygatja a népiskolák jellegének kényes természetű kérdését. Meg vagyok győződve, hogy nem kényelmi szempontból teszi, hanem azért, mert látja, hogy a vallásfelekezetek tőlük telhetőleg iparkodnak és meg is felelnek a törvényes kívánalmaknak. Es én, t. ház, nem félek azon vádtól, a melyet Irányi Dániel igen t. képviselőtársam hozott fel ellenünk tegnapelőtt, a clericalis reactio vádjától, valamint egyáltalában nem osztozom azon nézetekben, a lyeket Hermán Ottó t. képviselőtársam fejtegetett, tudniillik, hogy a vallás és iskola egymást kizárják. Az, hogy az állam a vallásfelekezetek irányában bizonyos állást foglal el és nem lehet közönyös a vallásfelekezetek alakulása irányában : az állam önvédelmi kényszeréből foly; és ez állásfoglalás önmagában még nem clericalis reactio, mert acle* ricalis reactio jelenségeire rá lehet mutatni.ezt pedig a t. képviselő nr elmulasztotta megtenni és mert a cleriealismus magában véve nem egyéb, mint az államban az egyházi, hogy ugy mondjam a hierarchiai érdekeknek túlsúlyba jutása. A reactio pedig anynyit jelent, hogy ezen érdekek poussirozása tekintetében történt, vagy történni akar valami; ilyenről pedig nálunk szólni nem lehet. De továbbá a vallásszabadság egyik sarktétele az,hogy a vallások metaphysicai részének az állam részéről érintetlenül kell maradnia. Ezen tekintetből az államnak szenvedőleges türelemmel kell viseltetnie minden vallásfelekezet iránt egyformán. De azon nagy befolyásnál fogva, a melylyel minden vallás a társadalomra bír, vannak az államnak a vallásfelekezetek irányában obligatorius kötelezettségei is. Hogy többet ne említsek, az egyes vallásfelekezetek közti egyensúlyt az állam tartja fenn és a vallásfelekezetek szabad vallásgyakorlatának biztosítékait az állam szolgáltatja. Ezért viszont a vallásfelekezeteknek is vannak az állam irányában kötelességei. Az államnak joga van felhasználni a vallásfelekezeteket nem saját állami érdekében, hanem a társadalom érdekében, a miért az állam is tulajdonképen létezik; a társadalom érdekében pedig kívánatos, hogy a népnevelés, mely nem annyira állami, mint kiváló részben társadalmi érdek, ne vallástalan, hanem vallásos alapon történjék. Megmondom Hermán Ottó képviselőtársamnak, hogy miért vagyok e meggyőződésben. (Halljuk!) A bölcseletileg fegyelmezett elmének lehetnek eszményei, a melyekért lelkesül és melyek megvalósítására törekszik. De ez eszmény é-téktelen, érzéketlen bálványnyá válik azok előtt, a kik azt megérteni nem képesek. A szabad gondolkodás joga az egyednek veleszületett joga, azt senkitől elvitatni nem lehet, nem szabad ; de annál kevésbé kell azt octroyalni akarni a nagy tömegre, melynek az valóban nem hivatása. (Mozgás balfélől.) A hit, a vallás a népnek az, a mi a bölcselkedőnek az eszmény. Ezen utóbbi a jó, a nemes, az erkölcs, a törvénytisztelet fogalmát azon eszményhez méri, a nép a tények ezen elvont sajátságait csakis a vallás tanai útján értheti át, vagy ha nem is érti át, legalább tisztelni tanulja. S ezért helyeslem én, t. ház, azon irányt, melyet a t. minister ur ugy a vallásfelekezetekkel, mint a népiskolákkal szemben követ, hogy a vallásfelekezeteknek népoktatási tevékenységét nemhogy nem zsibbasztja, hanem sok tekintetben elő is mozdítja. Ezen a téren az állam és az egyház érdekei teljesen azonosak, egymást kölcsönösen kiegyenlítők. Mert az az egyház, az a vallásfelekezet, a mely mulasztást követ el a népoktatás terén és ennek következtében az erkölcsi ha-
