Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-181
181. orsaágos ülés feTtirnér 11. 1886. 121 ugyan ehhez a költségvetéshez a párbér, de ha már j felhozatott, szükséges, hogy hozzászóljunk; mert ez oly kérdés, a mely nem katholikus, hanem országos kérdés, mely mindenkit érdekel. (Ugy van!) Igen jól tudjuk, hogy a papok, bármely vallásúak legyenek is, ez országban egyenesen a cultura pionírjai; és pedig a legszegényebbek leginkább. Ezek állapota mindenkit érdekel. Mindenkijói tudja, hogy a legolcsóbb vallás a katholikus, utána következik a calvinista, azután jő a lutheránus és legdrágább — a mint ezt itt ülő néhány barátunk bizonyítani fogja — a zsidó vallás. Természetes, hogy mindenki fizesse a maga papját; Magyarországon a nemesség, a mint lerázta magáról a katonaság terhét, ugy lerázta azt a terhet is, hogy papját fizesse. Szeretném tudni, vájjon Békéstnegyében a nagy urak fizetik-e? Göndöcs Benedek: Igen! Pulszky Ferencz: Mert ugy tudom, hogy az ország legnagyobb részében nem igen fizetik — hivatkozom az előttem szólott t. képviselő úrra, ki oly helyen plébános, hol talán túlságosan sok az ur és a curia kap-e azoktól valamit? Lesskó István: Igenis, sokat! (Derültség.) Pulszky Ferencz : Annál jobb. (Derültség. Halljuk! Halljuk!) Azonban a katholikus ember életében rendesen csak háromszor fizeti papját. Először, a mikor születik — ekkor az atya fizet; másodszor, mikor házasodik — ekkor ő fizet, (Derültség) harmadszor, mikor meghal — ekkor azonban az örökösök fizetnek. Én azt tartom t. ház, hogy fizessen mindenki, a ki a vallás jótéteményeiben részesül; legyenek a katholikusokisugy, mint mi protestánsok s ne akarjanak ingyen üdvözülni. (Nagy derültség.) Ha egyszer az „ingyen üdvözölni akarás" elmúlik, ez lesz a legjobb mód arra, hogy a kormány a papok nyomorúságos ellátását tisztességessé tegye. (Élénk tetszés.) Zimándy Ignácz: Midőn az egyházi czéiokra előirányzott tételnél a t. ház becses engedelmével felszólalni és tisztán katholikus egyházi ügyben a t. cultusminister úrhoz néhány szót intézni bátorkodom, különös nyomatékkal tartom megjegyzendőnek azt, hogy engem ezen felszólalásom alkalmával sem boszú, sem gyűlölet, sem sértett hiúság, sem pedig akár képzelt, akár valódi mellőzés nem vezet, mert én, még azon esetben is, ha illetékes egyházi hatóságom által bármi néven nevezendő egyházi distinctióra érdemesnek találtattam volna is, én erre eddig nem reflectaltam s mert én a t. cultusminister ur becses személye iránt igazán őszinte rokonszenvvel viseltetem. (Altalános derültség.) De ha nem viseltetném is a t. minister ur személye iránt tisztelettel, jeleseim egyikének ezen szava után: „Tiszteld az ősz hajakat" és sztBenedek regulájának eme parancsa szerint: „ubi Senior venerit, junior surgat", eltekintve a rokonszenvtől, őt tisztelni hazafiúi kötelességemnek tartom. (Élénk j KÍPVH. NAPLÓ. 1884—87. IX. KÖTIT. ! tetszés) de mindemellett mint keresztény s mint képviselő kötelezve és jogosítva érzem magamat arra, hogy a t. minister urnak a következőket ajánlj ara becses figyelmébe. (Halljuk! Halljuk!) A t. cultusminister ur folyó évi január hó 23-ikán Ugron Gábor t. képviselőtársamnak a nagyváradi püspöki jószágok mikénti kezelése, illetőleg bérbeadása kérdésében tett interpellatiójára felelvén, többek közt oda nyilatkozott, hogy ezen püspöki javakat, melyekért csak adó fejében fizettetik évenkint 8,000 forint, azért adta ki 10,000 forintért 20 évre, mert a nagyváradi káptalan és püspök abba beleegyeztek, azt jóváhagyták. Már t ház, méltóztassék megengedni, hogy én ezen ügyben egész nyíltsággal nyilatkozzam. (Halljuk!) Még azon esetben is, ha a káptalan és a püspök csakugyan beleegyezésüket adták volna, szerintem, egyáltalában nem az lett volna a minister ur feladata, a mit tett, tudniillik, hogy ö is beleegyezését adta. hanem neki, mint a magyar apostoli király cultusministerének nem csak a logica, hanem esküje szerint is védelmeznie kellett volna a katholikus egyház anyagi érdekeit. Ezen logica és ezen eskü szerint semmi áron sem lett volna szabad megengedni a püspöki birtok jövedelmének ilyféle elpocsékolását. Hogy megtette ezzel bizonyítja, hogy itt ez ügy érdemében nem, teljesítette cultusministeri kötelességét. De azután ezzel szemben mit csinált néhány évvel ezelőtt a cultusminister ur a székesfehérvári káptalanná] és püspökkel? (Halljuk!) A nagyváradinál kötelességmulasztást követett el, ott Székesfehérvárott a legflagransabb törvénytelenséget. Megüresedvén 1859-ben Székesfehérvárott egy kanonoki stallum, az egész megye összes papsága, de különösen a káptalan is a püspök, egyhangúlag oda nyilatkozott, hogy azon üres kanonoki stallumba dr. Stöckl Alajos tisza-szentgyörgyi esperesplébános volna emelendő, mint a ki arra mind classicus műveltsége, mind tudományos képzettsége, mind irodalmi tevékenysége, mind a tanügy terén szerzett, érdemei, mind jótékonysága, mind pedig correet, mintaszerű papi életmódjánál fogva minden esetre legméltóbb. Es mivel a káptalan és püspök tudták, hogy ezen kitűnő férfiú oly szerény, hogy minden érdemei daczára ezen megüresedett kanonoki állomásra folyamodni nem fog, ismételve felszólították, hogy ezen stallum elnyerése végett folyamodványát nyújtsa be. És mit tett a cultusminister ur, mikor Stöckl ezen ismételt ösztönzésre benyújtotta folyamodványát? Itt már nem respectálta, mint Nagyváradon, a káptalan és a püspök kívánságát és óhaját, hanem ellenkezőleg a püspökkel ujjat húzott hosszabb ideig, épen a canonjogi törvény megszegésével nem adksért Stöckelt, hanem Miehl Jakabot nevezte id az üres stallumra. T. ház, nekem nincs sem okom, sem szándékom j az említett Miehl canonok arat sérteni, okom annál 16
