Képviselőházi napló, 1884. IX. kötet • 1886. február 6–márczius 5.
Ülésnapok - 1884-181
118 181. országos ülés febroár 11. 18S6. nyok rendezéséhez szükséges egyházjogi és jogtörténeti ismeretekkel rendelkeznek és a kiknek történeti kútforrásokon alapuló judiciuma e kérdésben is biztos támaszul szolgálhat. Hiszen ily jogintézmények reformját és rendezését sehol a világon nem végzik kizárólag csak kitűnő bureaucraták, hanem végzik igenis kiváló speciális szakférfiak s igy csak örülnünk kellene, ha itt bent az országban találunk ilyeneket s ha e reformmunkálatok vezetése, vagy felülvizsgálata végett nem kell a külföldre szorulnunk, mint a negyvenes években. És hogy a nem szaktekintélyektől nem sokat várhatunk, arra nézve is példával szolgálhatok. Hiszen ezen t. bizottság tagjainak nagy része, köztük Boncz Ferencz közalapítrányügyi igazgató ur is már 188l-ben tanácskozott e kérdés fölött, de a hosszas tanácskozásnak azon szomorú vége lett, hogy a t. bizottság tagjai s köztük Boncz Ferencz igazgató ur semmiféle eredményre e kérdésben nem tudtak jutni, hanem azt határozták, hogy ők tulajdonképen a kérdésnek jogi természetét nem tudják kifürkészni, határozzanak tehát e tárgyban a bíróságok; remélem, ez elég ok arra, hogy azon logicai következtetésre juthassak, hogy a bizottságtól, bármennyire tiszteljem és becsüljem is különben tagjait, e kérdésben biztos és főleg megnyugtató megoldást várni egyáltalán nem lehet. T. ház! Visszatérve tárgyamra, az bizonyos, hogy miután e kérdésben a történelmi igazság érvényre jutott, múlhatatlanul kell gondoskodni az iránt, hogy akatholikus lelkészek jövedelmi ügyei rendeztessenek s az egyes parochiákban beállott anyagi veszteségek egy vagy más módon kárpótoltassanak. Erre igénytelen véleményem szerint két út és két mód kínálkoznék csak e kérdés helyes megoldására. {Halljuk!) Az egyik a párbér és a Tele összekötött stolaintézménynek reformja, a másik pedig a katholikus egyház czéljainak előmozdítására szolgáló alapok jövedelmeinek igazságos és a tényleges állapotoknak megfelelő kiosztása. A mi az elsőt illeti t. ház, tudvalevő dolog, hogy hazánkban a nemesek és a hoDoratiorok csaknem mindenütt párbért nem fizetnek, vagyis a katholikus parochia hívei állandó évi szolgáltatásaiban nem vesznek részt. A nemeseknek és a honoratioroknak sikerült magukat a párbér, mint egyházteher alól mentesíteniök; pedig ez az állapot, hogy mai napság anacronismus, ezt, t. ház, itt e házban bővebben fejtegetni felesleges. Tehát kétségkívül azon princípiumnak kellene érvényre emeltetnie első sorban, hogy minden tagja a parochiának, legyen az nemes vagy nem «nemes, legyen az honoratior vagy nem honoratior, tartozzék a saját lelkészének ellátására párbérrel szolgálni. Hiszen a párbér ugy sem egyéb, mint ellenszolgáltatás azon lelki javakért, melyeket minden egyes parochiának minden egyes tagja élvez. S valamint minden állampolgárnak a közczélok előmozdításához adóznia kell, épen ugy'kell minden katholikus egyénnek hozzájárulni saját lelkészének ellátásához. Az egyedüli kivételt legfeljebb az úgyis évi terhekkel biró kegyurakra lehetne tenni, de ez már detail-kérdés. Hogy ezen princípium a gyakorlati életben miként nyerjen megvalósulást, arról aztán a párbérintézmény reformátorának kellend gondoskodni. S e pontnál még csak azt hozom fel, hogy az általános adózási elv érvényre emelésénél a katholikus egyház keretén belül nevezetes jövedelmi forrás biztosíttatik a katholikus lelkészek javára s hogy ez által igen sok parochiában a vallásalapból eddig kiutalt segélyzések feleslegesek lesznek. í%g T. ház! A másik orvoslandó baj és visszásság a párbérteher igazságtalan kivetési módja. T. ház! Még ma is azon kivetési mód és teherviselési kulcs van érvényben, a mely a visitatio canonicákban gyökeredzve, az egyes parochiákban századok előtt kifejlődött. Hogy ezek a modern gazdasági és társadalmi viszonyoknak többé meg nem felelnek az is nyilvánvaló, A modern adóztatási elvnek e téren is érvényre kell emeltetni, mert nem igazolható többé azon sok helyen ma is létező állapot, hogy a legszegényebb cseléd, a ki csak béréből tengeti életét, az is csak annyit adózzék, mint a leggazdagabb. Ezen állapot megszüntetendő volna mielőbb már csak azért is, mert erkölcsileg is nagy veszélyt rejt magában. Ez egy oly fontos dolog t. ház, legalább az én igénytelen véleményem szerint, hogy ez csakugyan mentől hamarább meg volna szüntetendő, abból is kiviláglik, mert a jelen intézménynek ilyen alakban való fentartása egyenesen azon erkölcstelen eredményre vezet, mint ezt biztosan tudom, t. ház, a statisztikai kimutatásokból, hogy olyan parochiákban, a hol a párbér egyenlő mértékben van fizetve minden egyes tagtól, ott a szegény ember, csakhogy megszabaduljon a reá nézve úgy is súlyosan nehezedő párbérteher alól, kénytelen vadházasságra lépni. {Ellenmondások. Motgás. Halljuk! Halljuk!) Azt nem lehet tagadni, hogy a vadházasságok annyira el vannak terjedve, hogy ez is egyik oka ezen iminens veszélynek. Itt volna az idő, hogy ezen nagy társadalmi baj, a párbérintézmény reformja alkalmával gyökeresen orvosoltassék, nehogy épen a legszebb, a legmagasztosabb erkölcsi intézmény, az egyház legyen egy régi elavult intézmény következtében az erkölcsi bajnak, ha nem is előidézője, de elnézője. (Igaz!) Az állami adózás azon igazságos elvét, hogy
