Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-176

17B. orsssAgos ülés február 6. 1886. 351 van. Nem rég e házban vita volt és egy javaslat is terjesztetett be, melyben az ügyvédségre készülő fiatal embereknek tanuló évei meghosszabbíttattak, hogy annál inkább megnehezittessék reájuk nézve az általuk czélba vett pályának elérése. Én, t. ház, akkor is ellene voltam, mert igazságtalannak, jogtalannak tartom azt, hogy kerülő utón akadályozzuk meg azt, hogy a fiatal emberek minél előbb pályájukra léphessenek, inert nem tartom igazságosnak és nem tartom helyes politikának, hogy a fiatal embernek és családjának szükségtelen költségeket okozzunk, csak azért, mert sokan vannak. De más ágaknál is tapasztaljuk a túltermelést. Bármily hivatalra nyittassék is pályázat, oly sokan jelentkeznek, hogy tízszer, tizenkétszer annyi hivatalt is el lehetne látni azon egyénekkel, kik elutasittattak. Pedig szükséges, hogy a lakosság magát tájékozhassa, mert mai nap a szülőknek semmi sem okoz nagyobb aggodalmat, mint ama töprenkedés, hogy gyermekeiket mily pályára neveljék. Mai nap a statistikát tartják azon mértéknek, melyből az ország és egyesek irányt vesznek, hogy ügyeiket a szerint intézhessék. Én a t. kormánynak figyelmét különösen arra hivom fel, hogy talán nem ártana statisztikai kimutatást nyújtani a felől, hogy hány végzett ember van olyan, a ki képzettsége folytán akar magának életpályát szerezni és hányan vannak olyanok, a kik hivatalra alkalmaztattak és hányan vannak, a kik elutasittattak. Ha ily statisztikai kimutatás volna, a szülők tájékozva lennének és nem lepné meg őket az aggodalom, hogy nem tudnak gyermekeiknek életpályát szerezni. Mert azt hiszem, hogy bár nagyon szükséges és hasznos a tudományok mívelése, de ha egy pályára oly túlnyomólag halmozódva sorakoznak az emberek, ez veszélyes eredményeket szülhetne. Felszólalásomnak csak azj a czélja, hogy találjon módot a t. kormány, a mely szerint a családapák tájékozva lennének a felől, hogy mely irányban, mely pályára neveltessék gyermekeiket; mert ha túlnyomólag jelentkeznek bizonyos pályára az egyének, ugy hogy sokan nem kereshetik meg azon kenyeröket, ezáltal csak az elégedetlenek száma növekedik. Ez az, a mire a t. kormánynak figyelmét különösen felhívni akartam. A mi Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatát illeti, óhajtottam volna, hogy az a régi multak példájára minden felszólalás nélkül egyhangúlag fogadtatott votna el, mint mikor Deák Ferencz tette meg e tárgyban először indítványát, különben pedig kijelentem, hogy én a határozati javaslatot pártolom. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! Nagyon értem azt, hogy a szülőknek szivükön fekszik gyermekeik sorsa, hogy mely pályára neveljék őket; és az olyféle statistikai kimutatás, a minőt a t. képviselő ur kivan, tájékozásai szolgálna a szülőknek, de ennek elkészítését, én nem vállalhatnám magamra. A közoktatás ügyéről statistikai kimutatást készítettem, a mely kinyomatván, közkézen forog. Ha a t. képviselő ur ebbe utánna nézni méltóztatik, meg fogja tudni, hogy most a jogi tudományok hallgatóinak száma az egyetemeken és academiákon jelenleg 2,544. Ebből kitűnik, hogy bizony nagyon kivánatos volna, hogy a szülők ne küldjék oly nagy számban gyermekeiket jogot hallgatni, hanem inkább a technica és kereskedelem körében igyekezzenek gyermekeiknek jövőt szerezni, mert ezt sokkal biztosabban meg fogják ott találni. Általában az a téves hit van elterjedve, hogy az államhivatali pálya a legfényesebb és legnyugalmasabb; pedig ha az ember ismeri az alsóbb rangú hivatalnokok sorsát, alig érthető, hogyan küldhetik a szülők gyermekeiket oly nagy számmal a jogi pályára. Méltóztassék a képviselő ur ezt tudomásul venni, a mint általában jelen felszólalásomnak az a czélja, hogy figyelmeztessem a szülőket, hogy ne küldjék oly nagy számban gyermekeiket a jogi pályára. (Helyeslés.) Gyurkovics György: T. képviselőház! Nem volna talán törvényes jogom a szóban lévő költségvetéshez felszólalni, miután a közoktatási ügyek az úgynevezett autonóm tárgyakhoz tartoznak. De miután Szabovljevics nagyon t. képviselőtársam érdekes beszédében egy bizonyos, a szerb nemzetetáltalánosan illető irányban felszólalt, kötelességemnek tartom egynéhány megjegyzéssel a t. képviselőházhoz fordulni. (Halljuk!) A t. képviselőház természetesnek fogja találni, hogy ha a Horvátországban és Szlavóniában élő szerb nemzet a magyar és szerb nemzet kőzött létező viszonyokat nagy figyelemmel kiséri; a Dráván túl létező szerbek nagy megelégedéssel el is fogadják mind azon kísérleteket, a melyek a közös hazának és a két nemzet jó létére törekesznek. (Igaz! Ugy van !) Szabovljevics t. barátom bátran megtörte a jeget és én részemről csak óhajtanám, hogy ha a kifejezett jóakarat nem csak őszinte visszhangot, hanem tényleges eredményt érne el. (Helyeslés) Őszintén megvallom, hogy a jóakarat és a szép szó oly rendkívüli kísérletekben nem elég; (IIelyeslés) belátom azt is, hogy a szerb és magyar nemzet annyira óhajtandó egyetértése csak meglehetős nehézségek meghódítása után helyreállítható, de mégis azt hiszem, hogy jó reményben | lehetünk, hogy az a czél idővel elérhető. (Ugy