Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.
Ülésnapok - 1884-173
173. ersíiigos ülés január 30. 1886. 293 viselőház, már magában véve sem volna helyes dolog. Az egyik termelőnek erős, a másiknak gyenge bora, az egyiknek fehér, a másiknak vörös bora van és azt csak nem fogja proponálhatni józan pinczekezelésnél valaki, hogy ezek összevegyittessenek. Hanem igenis arról volt szó, hogy gyengébb és olcsóbb borok, melyek mint pecsenyeborok igen jól értékesíthetők, borvidékenként összevegyittessenek és egalisaltassanak, a mint ezt Francziaországban mindenütt találhatni. Mi tehát csak azt akarjuk, hogy ily qualitású gyenge borok legyenek ekként előállítva és ezeket árulják az illető borvidék neve alatt. Ezt én helyes eszmének tartom. Csak az az egy nehézség van, hogy ily borok elárúsítása szintén könnyebben megy hordókban, mint palaczkokban. Én azonban mint említem, elvileg ellene vagyok, hogy a mintapincze borait hordóban adjuk el, minthogy eképen igen sok visszaélés történhetik — nem a minta pin ez ében, hü nem künn az országban. így tehát még mindig fenn forog az a nehézség, vájjon ezen elvi szempontból egyáltalában elfogadható-e az ily vegyítés? Ha módját találnók annak, hogy az igy vegyített bort ugy értékesítsük, hogy a mintapineze czímere rajta ne legyen, igen szívesen fogadnám el az értékesítés e módját is. Hogy a borászati kormánybiztos, mint privát ember, az ő firmája alatt micsoda nomenclaturával árulja az általa készített silvoriumot, hogy a „diorium" elnevezés helyes-e vagy sem, én abba nem avatkozom. (Derültség és helyeslés) Nem tartom szükségesnek, hogy annyira tutela alá vegyem az egyes termelőket, még ha tisztviselők is, hogy más nevet octroyaijak terményeikre, mint a melyet ők választottak és hogy azt vizsgáljam, hogy a diorium vagy miféle más név megfelel-e a tudományos felfogásnak ? Ehhez, azt hiszem, sem a háznak, sem nekem közünk nincs. (Helyeslés több oldalról.) Engedje meg a t. ház, hogy egyúttal reflectaljak Herman t. képviselő ur beszédének első részére is, melyben a gróf Tisza Lajos képviselő ur által'felemlítettkender- kikészítő gyárról szólt, mely Szegeden lenne felállítandó. Erre nézve igen helyesen emelte ki a t. képviselő ur, hogy a kenderkikészítésnél a legnehezebb munka a tilolás és hogy ez a kendertermelőknél sok betegséget és mindenféle bajt okoz és hogy mig ennek megelőzéséről gondoskodva nem lesz, addig az ily gyárak, legalább humanisticus irányban, nem fognak sok hasznot hajtani. Engedje meg at. képviselőm-, hogy felvilágosítsam arról, hogy az ily kender kikészítő-gyárak a tilolást maguk végzik és hogy a termelőktől a kender ugy vétetik át, a mint az csomókba összekötve a földről lekerül. A tilolást az, áztatást és a további kikészítést a gyár maga végzi s hogy tehát még humanitási [szempontból véve is ajánlatos, hogy ily gyár valahol az országban felállíttassák. Ez minden esetre egyik főtekintet volna, ha képesek lennénk ily gyár felállítását ha még oly nagy kedvezményekkel is, létrehozni. Másik nagy előny abban van, mit épen gróf Tisza Lajos t. képviselőtársam mondott, hogy tudniillik épen akkor, mikor arra buzdítjuk mezőgazdáinkat, hogy minél többfélével foglalkozzanak, hogy azon esetre, ha az egyik termelési ág nem fizeti ki magát, a másik terményből nyerhessenek biztos jövedelmet, tekintettel főleg arra, hogy a kendertermelés nálunk határozottan szükségletet képez, mert legnagyobb része az ebből felkészülő áruknak, például a kötélnek, madzagnak és más ilyféle készítmény a külföldről jön be, egy oly intézet felállítása, mely a producens, a földmívelőt buzdítaná arra, hogy több kendert termeljen az oly földön, melyen más egyebet talán nehezebben tudna termelni, azt hiszem, minden esetre nyereség és a gazdaközönségnek majdnem, úgyszólván, ajándék lenne, kivált oly vidéken, hova ama gyár működése elhatna. Én tehát, részemről, ily gyár létesítésének minden esetre nagy fontosságot tulajdonítok és a magam részéről, a mit lehet, el fogok követni, hogy — az államkincstár nagyobb megterheltetése és nagyobb risico nélkül — ily gyár minél előbb létesittessék. . Kérem a t. házat, méltóztassék ezen kijelentésemet tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Boross Bálint: T. ház! Az előttem szólott t. képviselőtársam, Herman Ottó, felszólalása folytán indíttatva érzem magamat élni azon felszólalási jogommal, melyet e házban különben — mellesleg megjegyezve—ritkán szoktam érvényesíteni. (Halljuk! jobhfelől.) Midőn e tárgyban felszólalok, egyáltalában nem lehet szándékom kicsinylőleg nyilatkozni az előttem szólott t. képviselő ur általános ismereteiről, habár mellesleg megjegyezve, ő nemes önbecsérzetében túl becsüli azokat; mindazonáltal szemben felszólalásával egyáltalában azt hiszem, hogy nem tévedek, ha azt állítom, hogy közgazdasági viszonyaink rendes és czélszerű berendezésénél nem elégségesek mindig az általában különben nagyra becsült elméleti tudományok; azok csak akkor bírnak érvénynyel, ha a gyakorlati élet iskolájában bizonyos tapasztalati ismeretekkel vannak vegyítve. És ne méltóztassék rossz néven venni a t. képviselő urnak, mert hiszen ezt nem sértő szándékból kívánom megjegyezni, de a t. képviselő ur felszólalása reám azon benyomást teszi, hogy a t. képviselő ur bírhat igen sok jártassággal az elméleti munkálatok nagy tömkelegében, de az élet gyakorlati iskolájában nem próbálta, azok kipróbálva nincsenek.