Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-171

256 171. eráíágoí ülés jaimAr 28. I8S6. Becker János: T. ház! (Halljuk!) A mezőgazdasági válság rövid idő óta oly magas hullámokban tör államháztartásunk és az egyes adózók léte ellen, hogy igen félő, miszerint ezen küzdelemből csak nehéz vereséggel és súlyos anyagi kárral menekszünk, vagy végkép elsodor az áradat. Ezen veszélyt felismerve, lázas tevékenység indult meg a különböző egyletekben, társulatokban és egyesek körében, keresve azon utat, mely a biztos, a jobb jövő felé vezet; csupán a kormáay nézi tétlenül a pusztító áramlatot, mely a nemzet ős erejét fenyegeti, holott ezen végzetes helyzetben csupán egj öntudatos közgazdasági politika volna azon mentő hajó, mely a nemzetet az elmerüléstől megóvhatná. A múlt évi költségvetési vita alkalmával számos ellenzéki szónok reá mutatott azon veszélyekre, mely a tengerentúli s részben az európai verseny folytán a termelő osztályt fenyegeti. Ugyanakkor felhangzottak a túloldalon a jó tanácsok is: takarékosság, okszerű gazdálkodás, az estensiv mezőgazdaságoknak intensiv gazdaságokká átalakítást!, sőt azt is hallottuk, hogy ezen baj ma már európai jelleggel bír. No, t. ház, igen jól tudom, hogy máshol is létezik válság, csakhogy az illető kormányok igyekeznek a bajt elhárítani; (Ugy van! a szélső baloldalon) azt is tudom, hogy a gazdaközönség a kellő öntevékenység mellett sem támaszthat oly mérvű igényeket, melyek különben is súlyos anyagi helyzetben levő állam erejét meghaladják, de ily válságos helyzetben az olcsó tanácscsal sem érheti be; {Ugy van! a szélső haloldalon) mert hasztalan fokozzuk termésátlagunkat, ha kereslet hiányában az árak is fokozott mérvben csökkennek. És azt bizonyítani sem kell, hogy az ipar ép ugy, mint a mezőgazdaság terén a fejlődést a kereslet szabályozza. Az iparosnak hasztalan biztosítunk olcsó kenyeret, ha drága tőke segélyével készült iparczikkeit nem képes értékesíteni s ez áll a mezőgazdaságnál is. Volt szerencsém ámult évi költségvetési vita alkalmával reá mutatni, miszerint a magyar állam érdekei a jelen közösügyes helyzetünkben mily mérvű védelemben részesülnek, hogy vám- és kereskedelmi politikánk mellett nyersterményeinknek még az osztrák piacz sem lett biztosítva és hogy a magas szállítási díjak folytán terményeink a külföldi piaezokon megszűntek versenyképesek lenni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Továbbá reá mutattam, hogy a román és szerb sertés nagymérvű behozatala által és azon okból, hogy ezen országokb: n az állategészségügy oly kezdetleges stádiumban van, saját sertéstenyésztésünket és kivitelünket egyaránt veszélyeztetjük, minek sajnos következményeit már is nagy mérvben érezzük. Felsoroltam oly statistikai adatokat, melyek a gazdaközönség általános elszegényedésének elvitázhatlan jelei; és hogy ezen aggasztó veszély elhárítására mulhatlanul szükséges, hogy a kormány a magyar állam érdekeinek megfelelő gazdasági politikát inauguráljon, mely kifejtett szerény nézetem szerint egyrészt abban culminal: biztosítani nyersterményeinknek — a közös vámterület folytán oly drága — osztrák piaezot és hogy nyers terményeinket olcsó szállítási díjak által a külföldi piaezokon tegyük versenyképessé. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az itt felsoroltakra Wahrmann Mór t. előadó ur nem reflectalt, csupán a malomipar védelmére szállt síkra, a midőn a román búza behozatalát termelőinkre és lisztünk jó hirnevére nézve károsnak mondtam. Az előadó ur tudniillik arra utalt, hogy a keveréshez a puha búza szükséges, a mi fölött nem is szándékom vitatkozni, de azt már aligha fogja kétségbe vonni, hogy nálunk is terem puha búza és pedig elég nagy mennyiségben, csakhogy az esetben, ha a malmok csupán a mi búzáinkra lesznek utalva, akkor a 10 —20%-os osztalék aligha le nem szállna. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) De hát t előadó ur, ne legyünk részrehajlók. Én semmiféle ipartól és legkevésbé a fontos malomipartól kivánom az állam figyelmét és segélyét el vonni, de a midőn ma azon kevés gazdák, kik még oly kedvező anyagi helyzetben voltak és a túloldal bölcs tanácsát megelőzőleg már okszerűen gazdálkodtak s a terményárak hanyatlása folytán különösen a hústermelés czéljából gazdaságukban tetemes befektetést eszközöltek és ma ott állanak, hogy gazdaságuk ingó és ingatlan tőkéjük után a 2 —-3% ot a gabonatermelés ép ugy, mint az átlattenyésztés már nem biztosítja, akkor méltán kérhetem, hogy pártfogását jövőre ezekre is kitérj eszsze. És ha kérdezzük, mit tett a kormány a gazdasági válság enyhítése czéljából? (Halljuk!) Beérte az országos kiállítás babérjain való pihenéssel, melynek habár csattanós vége volt, de az az iparosok szomorú helyzetén ép oly keveset lendített, mint a gazdák sorsán. Igaz, a midőn már nyersterményeink számára a franczia piaezot elvesztettük és Németország is kilátásba helyezte a gabonavámok tetemes emelését, a kormány egy vámnovellát készített, mely csupán azért maradt függőben, miután az abban foglalt gabonavámok az osztrák érdeket kellemetlenül érintik; és ez volt főoka, hogy a törvényjavaslat közvetlen a bizottság tárgyalása előtt visszavonatott azon ürügy alatt, hogy az osztrákok ugy sem érnek rá azt letárgyalni, de másrészről nem is oly sürgős, miután Németországa vámemelést nem léptette életbe, sőt azoknak életbeléptetése, czélja nem lehet. Tehát ez aki alommal is döntő befolyással birt kormányunkra az osztrák érdek és ismét áldozatai lettünk a magyar jóhiszeműség nek, mert hiu remény volt, hogy a német piaezot