Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-171

171. országos ülés január 28. 1886. 247 köztudomású dolog, hogy kereskedelmi politikánk alapja a szabad kereskedelem volt. 1868. márczius9 én Németországgal létrejött kereskedelmi és vámszerződés e tekintetben az akkori kormánynak, bizonyos mértékben diadalát jelentette, mert az ekkor felmerült osztrák ipari védvám-irányzattal szemben keresztül vitte, hogy Németországgal egyáltalában szerződés "köttessék és pedig oly alapon, a mely legalább némileg a későbbinél nagyobb mértékben felelt meg Magyarország mezőgazdasági érdekeinek, mert azon szerződés alapján Magyarország mezőgazdasági terményei részint vámmentes, részint pedig igen mérsékelt vámok mellett vitettek be a német fogyasztási területre. 1877-ben lejárt e szerződés. A t. háznak emlékezni méltóztatik arra és a kormány sem fogja ezt az állítást kétségbe vonni, hogy 1877-ben, illetőleg 1878-ban Németországgal azért nem jöhetett létre vámszerződés, mert Ausztria iparának védvámi érdekei ezt meggátolták. (Matlekovits Sándor államtitkár tagadólag int.) Ha a t. államtitkár ur ezt tagadja, kénytelen leszek a kormánynak saját szavaival bizonyítani állításomat. Mikor 1878 ban a kiegyezési törvényt a kormány beterjesztette, a következőket mondta indokolásában. (Sálijuk! Sálijuk!) Nem fogom az egészet szó szerint felolvasni, mert félek, hogy a 1 ház türelmével élnék vissza. (Sálijuk! Sálijuk!) Október elején kaptak a német küldöttek utasításokat. Itt figyelmeztetem a t. házat, hogy a német megbízottakkal kétszer szakadt félbe a szerződés iránti tanácskozás. Harmadízben, midőn megjöttek a német megbízottak, új szerződés kötési alkudozásokra tértek át. Ekkor a német megbízottak kijelentették, hogy fel vannak arra hatalmazva, hogy a magyar mezőgazdasági terményekre, különösen a gabonára, a fára teljes vámmentességet, bizonyos czikkekre az 1868dki vámszerződés tételeinek fentartását concedáljanak, különben pedig az ipari czikkekre nem kivannak egyebet, mint az 1868-íki szerződésben stipulalt vámtételek fentartását, vagyis annak megtartását, aminek alapján az első közgazdasági egyezség Ausztriával megkötve lett. A kormány erre következőkép nyilatkozott: „Ezen nyilatkozat után a magyar kormány kijelentette az osztrák kormánynak, hogy a német szerződés létrejötte kedvéért kész a gabonavámot, a lisztvámokat teljesen elejieni, ha az osztrák kormány a maga részéről is a nehézségeket okozó némely ipari vámok leszállításába beleegyezik." Az osztrák kormány a vámok leszállításába nem egyezett; a szerződés Németországgal meghiúsult. Ennek daczára a kiegyezés az osztrák kormánynyal megköttetett. A kormánynak tehát saját szavai igazolják, hogy a Németországgal való szerződéses politika azért nem sikerült és nem is sikerülhetett, mert az osztrák ipari védvámérdekek, tehát a vámterületi közösségi viszonynak egyik fontos tényezője megakadályozta a Németországgal való szerződéskötést. Ezt kívántam constatalni, mivel ez oly j ellemzö vonás, a mely minden esetre megvilágítja a helyzetet és következtetni engedfarra, hogy mennyiben remélhető a jövőben, szövetségben az ipari érdekek után induló Ausztriával, Magyarország gazdasági érdekeinek érvényesülése. Ezzel szemben a kormány arra szokott hivatkozni, hogy igy az a szerződési politika követése a vámszövetségben meg lett nehezítve, de azért találunk, vagy legalább keresnünk kell kárpótlást ama nagy fogyasztásban, melyet mezőgazdasági terményeink Ausztriában leltek. Fontos tehát tudnunk, mennyiben való, hogy Ausztria mezőgazdasági terményeink fogyasztója! Én erre fektettem a fősúlyt, mert azt, hogy Ausztria mezőgazdasági terményeinkkel közvetítő kereskedést űz, nem hogy előnynek, hanem bizonyos tekintetben hátránynak is tekintem. A mennyiben ugyanis Ausztriának erosebb ipara gátolja iparunk fejlődését, ugy kereskedelme is az erősebb verseny által bizonyos gátat vet kereskedelmünk fejlődése elé. Az tehát, hogy Ausztria közvetítője Magyarország termelésének szerintem, nem oly érdek, melyért nagy áldozatokat hozni indicaltnak találnám. Ha egy tekintetet vetünk a közös vámterület forgalmi viszonyaira, rögtön kitűnik, hogy az mezőgazdasági termények dolgában a legkiválóbb európai export-államok közé tartozik. Ez köztudomású dolog. Elég constatalnom, hogy a közös vámterület 1883-iki kivitele mezőgazdasági terményekből és anyagokból 221 millióval haladta meg a bevitelt. Hogy ez nem elszigetelt jelenség, kitűnik, ha tekintetbe veszszíik a kivitelt egy évtizeden át. 1874—1883-ig. Ez időben az átlagos kiviteli többlet 156 8

Ao millió volt. Hogy ez jellemző közgazdasági helyzetünkre és arra, vájjon az országnak van-e fölöslege mezőgazdasági terményekből vagy sem, arra nézve esak egy példára hivatkozom: Németország példájára, mely köztudomásúlag mezőgazdasági terményekben nagy fogyasztó. Ott természetesen az ellenkező tüneteket találjuk. Azt találjuk, hogy élelmiszerekben és mezőgazdasági terményekben való összes forgalma, 231.800,000 forinttal nagyobb behozatalt tüntet fel, mint a a mennyi volt a kivitel 1882-ben. Ha tekintjük Németország speciális forgalmát Ausztria-Magyarországgal, látjuk, hogy mezőgazdasági terményekben és elő állatokban való behozatala 127 millió forinttal haladja felül akivitelt. Németország tehát a közös vámterületből 127 millió forint értékű gabonát és egyéb mezőgazdasági anyagot fogyaszt. De azt mondhatnák, hogy ily általános nagy szám csalhat, hogy abból következtetéseket levonni nem lehet. Nem fogom a t. ház, türelmét részletekkel fárasztani, csak három marquans tételt ki-