Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-171

244 171. országos ülés janmár 28. 1SSS. közgazdaságunkkal szemközt a lótenyésztés fontosságát egy harmadrésznél fontosabbnak mertem volna állítani. De ha még ehhez hozzáveszszük azt, hogy állattenyésztésünk más nemeiről is a költségelőirányzatban nagyon szépen van gondoskodva, bár közel sem oly arányban, mint a lótenyésztésről : el kell ismerni azt, hogy miután esaknem fele az összes előirányzatnak állattenyésztésre fordittatik, ez kissé túlságos a többi gazdasági érdekeinkhez képest. Ismerem én, t. ház, azt a szerintem téves elfogultságot, a mely az igen t. szakminister urat s gazdatársaim nagy többségét vezeti, hogy mi közgazdasági javulásunkat nagyrészt csakis az állattenyésztéstől várjuk; és épen, mert én félek, hogy ha ebből idejekorán ki nem fogunk ábrándulni ezen elfogultságnak nagyon meg fogjuk adni az árát, én bátor vagyok az ellenkezőt állítani, hogy a magyar gazdának nem épen az állattenyésztéstől, hanem oly termények termesztésétől kell a jövőt várnia, a mely termények hazánk climaticus és talajviszonyait kedvelve, termesztésük haszonnal, ár és évi fáradságunk díját mindenkor eredménynyel jutalmazzák, oly terményektől, a melyek földkerekségünk egész lakossága által mindenütt fogyasztatnak és a melyek nem minden világrészben, nem minden országban termeszthetők és a termesztésük mintegy ide van utalva. És épen azért, t. ház, én már a múlt esztendőben voltam bátor rámutatni, szabadítsuk fel a dohánytermesztést, fejleszszük boriparunkat, termeszszünk komlót és más ehhez hasonló iparczikkeket és csak akkor, ha ezeknek a kereskedelem fejlesztése által külföldi piaczokat szerzünk, igy fogjuk hazánk jobb közgazdasági jövőjét megállapítani. Hiszen azaz erőltetett lótenyésztés, a mely roppant beruházásokkal későn jövedelmez, évek alatt igen sok esélynek van kitéve, nekünk biztos alapot nem nyújt, bár a lótenyésztés szükséges közgazdaságunk többi ágazata mellett, de hogy arra fektessük a súlyt, én azt oly gazdag talajerővel biró országban, mint a minő a mienk, egyáltalán indokoltnak nem találom. Nem riadok vissza gazdatársaim többségével és a t. minister ur állításaival szemközt azt állítani, hogy a mely gazda az állattenyésztést többnek tekinti, mint gazdasága emeléséhez és gazdasága megmunkálásához szükséges eszközt, az a gazda elfogultságának az árát nagyon meg fogja adni És engedelmet kérek t. ház — ez már talán a tárgyhoz vág — szabad legyen e tárgynál bővebben időznöm és ezt kézzel fogható adatokkal bebizonyítanom. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Hivatkozom az élet tapasztalataira. Azok, a kik birnak élettapasztalattal, nagyon jól fogják tudni, hogy egy oly gazdaságnak felszerelése, mely tisztán állattenyésztésre van fektetve, legalább is annyi befektetést igényel, mint a gazdaságnak alapját képező összes fekvősége, azaz ha egy százezer forintos birtokot állattenyésztésre akarunk felszerelni, a szükséges épületeken felül még a takarmánytermelésre szükséges táblákat bemunkáltuk, még legalább egy évi takarmánykészletről kell gondoskodnunk, mert a nélkül állattenyésztést képzelni sem lehet; azután még az anyaállatokat megszerezzük és növendékmarhákat anynyira felneveljük, hogy abból pénzelni lehet, minderre legalább százezer forintot újabban kell a birtokba befektetni. Képzeljünk magunknak egy kezdő gazdát, kinek százezer forintos birtoka van egy krajezár adósság nélkül. Legelőször is egy banktól olcsó kölcsönt kell felvennie, legalább 30—40,000 forintig. De ez az adósság még nem öli meg. Hanem mivel az állattenyésztéssel czélt csak évek múlva fog érni, bele kell mennie 60 — 70,000 forintig váltó-adósságba. És ki merne jó akarattal elfogultság nélkül akármely kezdő gazdának ily gazdasági rendszert s kölcsönt ajánlani ? A nagy birtokosnál, kinek több birtoka van, melyek egyike alkalmas az állattenyésztésre s birja azt fejleszteni, bír tehetséggel a tenyésztését a középszerűségen felülemelni, ily állattenyésztésnek utóbb kedvező eredménye lehet. De a középosztályt erőltetni az állattenyésztésre, ezt a tapasztalatból mondhatom, nagyon veszedelmes volna. Hallottam azt mondani, hogy hát az a polgár, hiszen az csak ebből gyarapszik? Igenis, elismerem, de az a polgár, ki egy fél sessio mellett tart két lovacskát, egy tehenet és 4—5 darab növendékmarhát, ez egészen megfelel az ő gazdaságának. De ha már négy lovat tart és gazdasági erejét túlerőlteti, ez ép ugy vesztére van, mint bárkinek, daczára annak, hogy gazdaságát a legnagyobb gonddal maga végzi és folytatja. De hogy tovább menjek, legyen szabad egy pár példát felhozni, hogy ezen tévés felfogásból kiábránduljunk. A ki ismeri az 1863-iki nagy szárazság szomorú következményeit és tudja, hogy abban az esztendőben minden legelőtakarmány kisült, ugy hogy egy szál takarmány sem maradt nyár közepén: a gazda ilyenkor kénytelen, hogy marhája éhen ne veszszen, vándorbotot fogni kezébe és bejárni az országot, hogy egyedül értékesíthető állatain túladhasson, de könnyű megjövendölni, hogy vándorbot helyett koldusbottal kezében és üres zsebbel fog visszatérni és ha még lesz benne elég erő, ott fogja újra kezdeni, hogy a föld természetes erejét kiaknázza és mindenki által használt növény czikkeket terme jen. De hivatkozom a legközelebb múlt esztendőre. Rendes gazdákra nézve nem is mondható az rossz évnek; mert igaz, hogy az árak egy kissé