Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-170

170. omágos ftlés Janiár 27. 1886. 283 A szeszgyárak érdekeit e javaslat nem sérti. Á nyersszesz ára Németországban jelenleg mintegy 40 márka hectoliterenkint, esakhogy ebbe a termelő már betudja magának a szeszfőzési adót is, mely hectoliterenkint körülbelül 16 márka. E szerint a termelő csak 25 márkát kap. Már pedig a jövedékhivatal ezea nyersszeszt legalább 30 márkával váltja be, tehát a szeszgyártulajdonos ugy is nyerni fog. E javaslat, t. ház, következményeiben Ma­gyarországra nézve is rendkívül fontos, {Igaz!) az ott termelt szesz azon részénél fogva, melyet nem fogyasztanak el határaikon belül. Német­ország, t. ház, manapság is több szeszt termel annál, a mennyit elfogyaszt, sőt e téren a világnak leg­első exportáló állama s teljesen uralkodik az európai piacz felett. Ugyanis a német birodalom szesztermelése majd 5 millió hectoliter, a mely mennyiségből majdnem 1 millió a kivitelre esik. Ausztria-Magyarország ellenben összevéve is csak 2 millió hectolitert állít elő, kivitel pedig -— mely majd egészen Magyarországra esik — 200 ezer hectoliter 8—9 millió értékben. Szóval Német­ország szesztermelése már ma 2V*-szer nagyobb Ausztria-Magyarországénál ; kivitele pedig az utóbbiét háromszorosan felülmúlja. Már most, ha a szóban levő törvényjavaslat életbelépte után Németország szesztermelése, a mint bízvást feltehető, apadni nem fog, a belfogyasz­tás pedig a monopólium folytán csak egy harma­dával csökken is, akkor a német birodalom kény­szerítve leend az eddigi 1 millió helyett legalább 2 millió hectoliter szeszt kivinni s a külföldön bármely áron eladni. S ez iránt, ugy látszik, a német kormány tisztában is van magával, mert a szesznek kiviteli áráról az egész törvényjavaslat egy árva szóval sem tesz említést, a mi annyit. jelent, hogy e tekintetben a német kormány a szabadkéz politikáját követi s semmire sem köte­lezi magát. Hogy Magyarország, mint versenyző állam mit várhat ebből, azt előre láthatjuk. Hiszen, ha már eddig is minden állam kiviteli jutalomban részesíti a szeszt, a német kormány, ha az említett monopóliumot behozza, hogy készletén túladhasson, akár az előállítási áron viheti piaczra fölöslegét s ez által természetesen minden verseny­zőt leszorít; a mely eljárásra kényszerítve is lesz főkép oly években, midőn a belfogyasztást a na­gyobb adón kivül rossz termés, gazdasági válság, vagy más ily okok is csökkentik. Sőt a német kormány e javaslat folytán a belfogyasztás által nyerendő rendkívül nagy jövedelem mellett még azt is megteheti, hogy szesztermelésének fölös­legét a külföldön saját látszólagos kárával adja el, mi a nyerendő 300 millió márka évi jövedelem mellett számba sem jönne. Ily helyzetben, t. ház mi nem hogy a versenyre gondolhatnánk, de még' KÉPVH. NAPLÓ 1884—87. VIII. KÖTET. j belfogyasztásunk biztosítását is csak magas be­viteli vámok alkalmazásával érhetnők el. Pedig, t. ház, jól tudjuk, hogy a szesztermelés mily jelentékeny tényező minden állam gazdasá­gában. Oroszország állami bevételeinek majdnem fele, 200 millió rubel, a szeszadóból kerül ki; nálunk pedig — hogy az idei költségvetés alapján szóljak — a fogyasztási adók czímén előirány­zott 25 millió forintnyi bevételből nem kevesebb, mint 11 millió forint esik a szeszadóra. De maga a szesztermelés is nemzetgazdasági tekinteteknél fogva a legnagyobb fontosságot érdemli meg ; nagy­fontosságú, sőt mellőzhetlen kellék a mezőgazda­ság felvirágozására, a gazdasági élet fejlődésére, a mennyiben számos termék van, mely szeszszé át­alakítva, legjobban, vagy más utón nem is értéke­síthető. Ha már ez is az eddigi eljárás változtatására utal, van egy más körülmény is, mely szintén annak megváltoztatását kívánja. Ugyanis, mivel a szeszt igen sok helyen állítják elő, hogy előállítá­sának módja, valamint az anyag, melyből előállít­ják, a legkülönfélébb lehet. Mindezek az igazságos és arányos megadóz­tatást nemcsak megnehezítik, de majdnem lehetet­lenné teszik. És mivel az adó kirovása nem vihető keresztül a helyes arányban, azértaszeszgyárak, me­lyek számtalan fogyasztó helyett előlegezik az adót, nem az adóláb magassága, hanem aránytalan meg­adóztatás miatt panaszkodnak és közöttük egyesek versenyre képtelenekké válnak olyanokkal szem­ben, kik kedvezőbb elbánásban részesülnek. És tény, hogy a megadóztatásnak bármely módja — vétessék bár alapul a nyersanyag, vagy a kész termék, vagy az edény, melyben az anyag a for­rást végzi — bizonytalan és csalékony; mert mig egyfelől az adó kétszeresen sietteti e technika elő­haladását, addig másfelől az állam törvényhozása ennek csak utána sántikál. Ebben leli megfejtését a mi szeszadó-törvényeink hosszú sora is. Az ered­mény azonban mégis csak az, hogy a gyárosok nagy része több szeszt állít elő, mint a mennyit az állam megadóztat. A felhozott okok, t. ház, kívánatossá teszik a szeszadó teréna változtatást és a mondottakkal szem­ben fölmerül a kérdés, hogy a fogyasztási adók megvalósításának habár legsúlyosabb és az egye­seket a kereset teréről leszorító eszköze, a monopó­lium a szeszre nézve nem indicált-e. Szerény nézetem szerint minden körülmény, mely e szigorú eszköz­nek alkalmazását igazolhatja, itt is megvan. A szerfölött magas adóláb és ennek folytán a kibú­jásra való általános hajlam, úgyszintén a czikk természete, mely a magas megadóztatást jogosulttá teszi, e mellett az, hogy a magánosok saját hasz­nuk által a közérdeknek figyelembe vételére egy­általán nem ösztönöztetnek, egy szóval t. ház, a 30

Next

/
Thumbnails
Contents