Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-170

170 országos ülés január Ü7. 1S86 229 van. Ki ne tudná azt statistikai kimutatások alapján, hogy Magyarországon évenkint 20 millió értékű birtok cserél urat árverezés utján és hogy csak 10 esztendő lefolyása alatt körülbelül 700 millió írt értékű birtok cserét lehet kimutatni, még pedig árverési árakon, tehát olyan potom árakon, melyek a valóságos árt és értéket távolról sem közelítik meg. Ki ne ismerné mindezeket ? Hisz szerte-széjjel az országban, idebenn a fővárosban is, a gazdakörben legközelebb, de minden oldalról, DélMa gyarországróh Temesmegyéből, Szatmármegyéből, az erdélyi részekből, mindenünnen halljuk a felszólalásokat, a vész- és segélykiáltásokat! Ki ne látná azt t. képviselőház, hogy ebből az országból, a hova eddig még más országban megélni nem tudó emberek is menekültek, egy idő óta — a mi alig fordult elő valaha egy ország történetében •— állandó kivándorlási áramlat van ? Tény az, t, képviselhőáz, hogy pusztán csak kivándorlás által 10 évnek lefolyása alatt ez a nemzet többet vesztett 170 ezer embernél. De t. képviselőház, tény ez másrészről, hogy a mi mezőgazdasággal foglalkozó munkás népünk egyáltalán menekül a mezőgazdaság teréről, a hol a legnagyobb küzködés mellett sem tud megélhetési forrásokra találni. Én statistikáról beszélek, t. képviselőház. A legutóbbi, az 1880. évben keresztülvitt népszámlálás eredményeiből tudjuk, hogy csak 1870— 1880-ig, tehát ezen utóbbi évtized folyamán is 785,447 azon egyéneknek a száma, a kikkel az őstermelők Magyarországon kevesebben vannak. Látjuk, t. képviselőház, [hogy egyes helyeken az országban — megnevezhetem a helyeket, például Szatmárm egyében Hevesújfalu, látjuk Tokaj Hegyalján, látjuk, t. képviselőház, Dél-Magyarországon és sok helyén az országnak — hogy a löklek míveletleniil maradnak, parlagon heverő szőlőket látunk, mert az óriási közterhek miatt, a rettentő nehéz megélhetési viszonyok között a munka, a törekvés ki nem fizeti magát és a nép menekül más keresetforrásokra. T. képviselőház! Minden oldalról keressük a bajok orvosszereit. Foglalkozik ezzelkormány és társadalom egyaránt. A t. minister ur részéről a múlt esztendőben is hallottuk, hogy a mezőgazdaságnak egyik legfőbb törekvése legyen ezután, a mostani nagy világverseny mellett és a mostani viszonyok között, minél többet és minél olcsóbban termeszteni, [ügy van! Iái felől.) De, t. képviselőház, mit látunk mindenfelé ? Az országok elzárkózását vámfalakkal. Azt látjuk, t. képviselőház, hogy körülöttünk mind szűkebbre szorulnak a piaczok, azt látjuk, hogy monopóliumokkal és másféle korlátokkal és csaknem tilalmakkal kiszorulunk terményeinkkel, kiszorulunk árúinkkal egyáltalán még a régi piäczokról is. Látjuk, t. képviselőház, hogy nem csak búzáink és kenyérterménj^eink szenvednek ebben a helyzetben, hanem ki van ennek a veszedelemnek téve állattenyésztésünk is, melyet most annyira hangsúlyoznak. Látjuk azt, t. képviselőház, hogy nem csak európai és a közbenső szárazföldi országok nagy termelése és versenye, de különösen más világrészek mily versenyt fejtenek ki.Csak Ausztráliából és Amerikából csak magába Angliába 500 millió frt értékű húst szállítanak. És mit látunk, t. képviselőház, a juhászat terén? Azt látjuk, hogy itt még nagyobb a verseny a hústermelés és kereskedés tekintetében, de különösen a bennünket közelebbről érdeklő gyapjútermelés tekintetében, épen most Németországban, szomszédságunkban általános a gazdák riadalma a gyapjúvámok miatt. És ott látjuk, t. ház, azokat a terményeket, melyeket Magyarország gazdái legfőképen szeszszé feldolgozva értékesítenek, egyrészt azért, hogy igy könnyebben tehessék pénzzé, másrészt marhahízlalás és harmadszor földjavítás szempontjából. És mit látunk e tekintetben is? Minden oldalról elzáródnak előlünk a piaczok és az államok részint monopóliumokkal, mint Kémetországban tervezik, részint nagy praemiumokkal, mint Romániában, önön gazdaságukat oly óriási mértékben fejlesztik; másrészről annyira elzárkóznak a mi /versenyünk elől, hogy e tekintetben nem kecsegtetjük magunkat valami nagy reménységgel. Hisz látjuk t. ház, hogy itt nálunk a fővárosban a szaporodó bajok miatt összejönnek a nagy gőzmalom-tulajdonosok és tanácskoznak, hogyan segíthessenek a bajokon. Látjuk továbbá, hogy a szesztermelők kénytelenek összebeszélni, hogy termelésüket leszállítsák 30°/«-kal, a mi nem csak mint a közgazdaság kényszerű megszorítása fontos, hanem magának a kincstárnak, az államjövedelmeknek szempontjából is jelentékeny hátrány. Mert ha bekövetkezik az, hogy a szesztermelők csakugyan megszorítják a termelést 80%-kal, ennek következtében három és tél millióval kevesebb lesz a kincstár jövedelme. Látjuk, hogy az ország különböző vidékeiről tódulnak a kincstárhoz ínséges kölcsönökért; látjuk, hogy egyes ősi gazdasági ágaink végveszedelemben vannak. Hogy egyebet ne említsek, a borászat, ez idő szerint az országban nem kevesebb, mint négyszáz község határa van phylloxera által ellepve. Es midőn minden oldalról látjuk a bajok ilyen torlódását, természetes hogy minden erőnket egyesíteni kell, társadalomnak és államnak egyiránt, hogy a mennyire csak lehetséges, a bajokkal szemben állást foglaljunk. Kénytelen vagyok egy esetet felhozni arra, hogy daczára a szép szavaknak és beszédeknek, a tett nem mindig felel meg a hangoztatott jelszavaknak. Idézem például a fehértemplomi esetet.