Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-168

178 ÍM , országos ülés jranér 25. 1SS6. A törvénytelen zsarolás, melyre a belügyminister ur figyelmét felhívni bátor vagyok, az, (Halljuk! Halljuk!) hogy a falusi jegyző nrak a központi postahivataloktól kiveszik a község összes leveleit s azt a falusi polgár által kézbesittetik az illetőknek; de mivel egy-egy jegyző alá néha 3—4 kisebb község is van sorozva, e kézbesítés oly rákmódra történik, hogy az illető hetek múlva kapja meg leveleit és hírlapjait, a melyeket előbb a jegyző urak olvasnak el. Ezen újabb keletű divatnak nemcsak a késedelmes kézbesítés, hanem hallatlan zsarolás a következménye, mert á jegyző urak a posta kezeléseért 100—200 forint külön honoráriumot fizettetnek maguknak a községek által. E külön fizetésnek természetesen azon színezetet adják, hogy azt a község önként szolgáltatja; azonban meggyőződtem, hogy a község legtöbb esetben arról mitsem tud, hanem a jegyző nrak módját találják annak, hogy egy pár feláldomásozott kolompossal aat keresztül vigyék. Nem tudom, hogy ez valamely ministeri rendeleten alapszik-e? de azt tudom, hogy törvényen nem. Azt sem tudom, hogy általános-e? de azt tudom, hogy Udvarhelymegyében igy van. Valamint azt is tudom, hogy az ily visszaélések, ha csirájában el nem fojtatnak

5 igen könnyen szoktak nálunk gyökeret verni. Fölhívom abelügyministerur figyelmét a szegény falusi nép ez újabb zsarolására s kérem, hogy annak eltiltása iránt mihamarabb intézkedni méltóztassék, (Helyeslés a szélső baloldalon) hiszen a legtöbb faluba éven át alig érkezik a hadseregben levő fiuktól egy-egy levél el vétve s hogy azért a község még külön is megadóztassék, azt eltűrni nem lehet. Azt hiszem, ennek csak ugy lehet elejét venni, ha a jegyző urakat egyenesen eltiltják a magán levelek és hírlapoktól való postálkodástól, avagy, ha azt ők kezelni óhajtják, mint a község fizetett szolgái, az ezért való külön fizetés vagy díj szedésétől szigorúan eltiltassanak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Olay Szilárd: Az 1879: L. törvényczikk rendeli, hogy állami vagy köztörvényhatósági tisztségekre csak az nevezhető ki, illetőleg csak az választható meg és a kinevezés csak arra tekinthető véglegesnek, a választás pedig érvényesnek, ki magyar állampolgár és a magyar nyelvet Írásban és szóval bírja. T. ház! az 1879 : L. törvényczikk megalkotása előtt ki lett mondva, hogy mindazon államtisztviselők, kik régenten alkalmazva voltak, akkor vétetnek át a magyar állam kötelékébe, ha a magyar nyelvet elsajátítják. E tekintetben az előző időkben is már több ministeri rendelet bocsáttatott ki. Ezekbenévről évre kimondatott, hogy az illetők kötelesek a magyar nyelvet Írásban és szóban elsajátítani, különben nyugdíjaztatnak, vagy végkielégítéssel bocsáttatnak el. Tudok is számos esetet, midőn ezen ministeri rendeletet tényleg aplicalták is. Sajnos azonban, hogy a közlekedési ministerium ressortjába tartozó távirda- és postaosztálynál még mai nap is igen számosan vannak, különösen a magasabb rangú tisztviselők közt, kik a magyar nyelvet sem Írásban, sem szóval nem bírják. Ismerve a minister urnak jóakaratát, igyekezetét, bátor vagyok figyelmét felhívni azon körülményre, hogy ne csak tanácsosai által informaltassa magát, hanem győződjék meg személyesen arról, hogy a postai és távirdai osztályoknál még most is igen számosan vannak, kik a magyar nyelvet nem birják. Alkalmazza tehát a meghozott törvényt és az illető tisztviselőket vagy nyugdíjazza, vagy végkielégítéssel bocsássa el a magyar állam szolgálatából, hogy ez által a fiatal tisztviselőknek előmenetelét ne akadályozza. Ezt kívántam a minister ur becses figyelmébe ajánlani. Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha tehát szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. B. Kemény Gábor közmunka- és közlekedésügyi minister: T. ház! Thaly Kálmán t. képviselőtársam is említette, hogy ő a postaintézményt általában véve sikerültnek tartja. En magam sem állítom legkevésbé sem, hogy a postánál, e nagy intézménynél, az a száz meg száz, ezer meg ezer ember, ki ott alkalmazva van, mindig hibátlanul teljesíti kötelességét. Sehol sem érhető el, hogy egy hivatalnok — testület oly pontossággal járjon, mint a jó óra. Hiszen még a jó óra is elhibázza némelykor az időmutatást. Nálunk a postának nehezebb viszonyokkal kell küzdeni, mint sok más helyt a művelt külföldön. Méltóztassék megfontolni, hogy nálunk a postaintézmény, mint nagy intézmény még új. Igaz, hogy már régen vannak nálunk posták, de ezelőtt 30—40 évvel alig volt néhány állomás. És azok is milyenek voltak ? Még emlékezetes gyerekkoromból, midőn a vidéki nagy városokban hetenkint csak egyszer volt postanap. Egy darabig cariol-posta járt és midőn később bejött a kocsiposta, csudájára jártunk is. Később hetenkint kétszer járt a posta, azután mindennapivá lett, később mellékkocsik jöttek, mig végre a vasúthálózat kiépítésével a postaforgalom nem várt terjedelmet öltött, Rosszalták a helybeli főposta helyiségét. Azon nagy épület akkor emeltetett, mikor még nem voltam szerencsés a közmunka- és közlekedésügyi tárczát vezetni. Magam sem tartom szerencsésen választottnak a helyet; a forgalom terjedésére, kifejlődésére ott szűk a tér. Csakhogy nehéz oly nagy épületet, mely oly sokba került, egyszerre otthagyni. Hova menjünk? Építsünk? Vásároljunk? Ezt jól meg kell gondolni, nehogy később majd azt mondhassák,