Képviselőházi napló, 1884. VIII. kötet • 1886. január 18–február 5.

Ülésnapok - 1884-167

181, ersitágos ülés január 21. 18S6. 141 vehetők az által, a ki akarja és az állam minden | esetre szívesen adja azt a kisgazdáknak bérbe, sőt sok tekintetben ezeknek adatik előny. De ha nem jelentkeznek ilyenek az árverésnél, hanem jobban szeretik azt kivenni mástól, azért én a felelősséget nem vállalhatom magamra. Az eljárás igy történik s e tekintetben semmi rosszalni való nincs. (Helyeslés jobb/elől.) Elnök: Lotto-jövedéki kiadás czímén 1.614,000 frt van előirányozva. Kérdem at. házat, méltóztatik-e ez összeget megszavazni. A kik megszavazzák, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. Felkiáltások balfelöl: Kisebbség!) Most méltóztassanak felállani az ok, a kik nem szavazzák meg. (Megtörténik. Felkiáltások a szélső baloldalon: Meg kell olvasni!) A jegyző urak a szavazatokat össze fogják számlálni. Méltóztassanak szakaszonként felállani azok, kik a lottó-jövedékre előirányzott 1.614,000 forintnyi kiadást megszavazzák. (Megtörténik.) Most méltóztassanak szintén szakaszonkint felállani azok, kik a tételt nem szavazzák meg. (Megtörténik.) A jegyző urak számítása szerint a tételt elfogadta 90, nem fogadta el 67. Ennélfogva a tétel megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): Bevétel 3.102,700 forint. Elnök ^Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa) : Sójövedék. Rendes kiadások: XVI. fejezet, 24 czím. Rendes bevételek. V. fejezet, 34. czím 2.623.824 forint. Orbán Balázs: T. ház! Költségvetéseink tárgyalásánál rendesen fel szoktam szólalni sóaknáink s egyáltalán sóüzemünk oktalan kezelése ellen, mindedddig eredménytelenül; de az nem rettent engem vissza attól, hogy a mit jónak, üdvösnek, az államra nézve előnyösnek tartok, ismét előtérbe hozzam; azt a mit rossznak, kiküszöbölendőnek az államra nézve károsnak tartok, ostorozzam: mert ismerem az erkölcsi élet azon törvényét, hogy a jó csak kitartó küzdelem, folytonos ápolás mellett érhető el, úgyszintén a rossz is csak folytonos gyomlálás s igy is csak nagy erőfeszítéssel irtható ki. Ennek tudata és érzete indít arra, hogy ez alkalmat is felhasználjam, hogy sóaknáink kezelésénél egy czélszerűbb módszer honosításának szükségét hangoztassam, hogy a sóár leszállításának elkerülhetlenségét erélyesen szorgalmazzam, nemcsak azért, hogy e haza szülöttjeire nézve e fontos életszükségleti ezikk beszerzését megkönnyítsük s ez által közegézségügyünknek és marha tenyésztésünknek kedvező lendületet adjunk : hanem főleg azért, hogy az olcsóbb ár által az állam jövedelmeit — mire oly nagy szükségünk van — az adózók újabb megterheltetése, sőt ellenben könnyítése mellett is, nagy mérvben fokozhassuk. Két oly nagy czél, a mi megérdemli, hogy azzalapénzügyminister ur egy kissé komolyabban foglalkozzék s nemzetgazdászatilag annyira fontos figyelmeztetéseimet ne mellőzze — miként eddig — hallgatagon, hanem azt behatóbb tanulmány tárgyává tegye. Mert elvégre is egy pénzügyministernek nem az a hivatása, hogy pusztán kezelő számtiszt legyen, ki az adókat és az ország más jövedelmeit felhajtsa és azt elköltse, illetőleg kiliferálja Bécsbe és a hitelezőknek, hanem első és nemesebb hivatása az, hogy pénzügyi politikát teremtsen — ami nálunk nem létezik — hogy az ország természetes jövedelmi forrásait felkutassa, lia azok eldugultak volna, felnyissa s az állam kormányát felmentse azon odiosus szereptől, hogy a honpolgárokat túlhajtott adóierhek s jogtalan illetékek felcsikarása által vérig zaklassa, a mint az nállunk ez újabb korszakban szokássa vált. Ki merné tagadni, hogy a valódi önsanyargatás és az élhetetlenségnek netovábbja az, mi' szerint akkor, a midőn a természet ingyenkegyelme hazánkat oly dúsan áldotta meg sóval, mint a világ egyetlen országát sem; akkor a midőn roppantja tömzsek, sőt néhol egész sóhegyek állanak rendelkezésünkre : a sófogyasztás még is hazánkban a legcsekélyebb, elannyira, hogy egyénenkét átlagosan fele részét sem használják fel azon sómennyiségnek, mint más só szegény, avagy mesterkélten előállított sót fogyasztó országokban. Igy például mig Angliában évenként egy lélekre átlagosan 40—50 font, nállunk alig esik 15 font; mig ott egy állatra átlagosan 30 — 35, nálunk csak 3 font esik. Ki merné tagadni, hogy ez egészségügyi viszonyainkra s a hazánkban oly nagy fontosságú állattenyésztésre végtelen káros befolyást gyakorol. Még abnormÍ8abb állapot az, hogy roppant sókincsünktől elzárjuk a külföldet, illetőleg kiviteli sókereskedésünknek utain ön magunk emelünk áthatlan akadályokat, meggondolatlanul lökjük el magunktól, azon roppant jövedelmet, a mi önként kínálkozik, a mi sógazdagságunk és geográfiai fekvésünknél fogva csaknem kizárólag egyedárúságunkat képezhetné és a mi szerencsétlen államközi viszonyunkból eredő túlterheltetésünkön oly nagyot könnyíthetne. (ügy van! a szélső baloldalon.) Avagy nem megszégyenítő-e, hogy a kis Romániának egyetlen rossz minőségű földes sóaknájából ötszörte annyi jövedelme van mint nekünk kiváló minőségű tiszta sót szolgáltató 8 sóaknánkból, a melyeknek számát 15-re is szaporíthatnék. Igen mert, ő tud az európai sóárakhoz alkalmazkodni s a keleti piaczot orrunk előtt elfoglalni. Avagy nem égrekiáltó bűn-e az, hogy roppant sóhegyeink mellett katonáinknak sótalan