Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-140

140. országos ülés novemfcer 25. 1885. n latot, hogy a teljes közjegyzői kényszert behozni ma még lehetetlenség, mert ma még nem értek meg erre a viszonyok s ha ki is mondaná a törvény, a köznép azt nem fogadná el és a jogügyleteket akkor is egymás közt intézné el és valószínűleg több per volna, minta közjegyzői kényszer nélkül. Nem tartom elfogadható indoknak azt, hogy körülbelül 4500 ügyvéd van Magyarországon és hogy az által ezek károsodása történik, mert a törvényhozásnak sokkal magasabb szempontok által kell vezéreltetnie. Nem fog-adhatom el ezen indokot azért sem, mert ha teljes tökéletes közjegyzői kényszer hozatnék be, a közjegyzői karnak nagy része az ügyvédi kar tisztességes elemeiből fogna valószínűen kiválasztatni. Azt méltóztatnak mondani, hogy azért nem fogadják el a közjegyzői intézményt, mert az minden esetre drágább lesz. Engedelmet kérek: hiszen a díjtételek az én szerény nézetein szerint épen nem magasak, 100 foriatig* csak 2 forint, azon felül 3—4— 5—6 — 7 forint. Ez egyáltalán nesn sok. De méltóztassanak meghinni, nem az a díj drága, melyet a fél a jó munkáért fizet, hanem az, a mit a rossz munkáért, a rossz beadványért fizet; mert nemcsak hogy visszautasítják a rósz beadványt és más, értelmes emberhez kell menni, kinek újra kell fizetni, hanem ebből erednek a perek és ez az, a mi drága a szegény népnek. Már pedig ha nincs közjegyzői intézmény, sok esetben kénytelenek a felek zugirászokhoz, vagy a községi jegyzőhöz menni és a mellett, hogy ezeknek többet fizetnek, még rossz munkát is kapnak. Ezen indokokból a magam részéről és a párt nevében is, ugy általánosságban, mint részleteiben is elfogadom a törvényjavaslatot. (Helyeslés.) Hodossy lmre: T. képviselőház! (Halljuk!) Valóban nem voltam rá elkészülve, hogy a vita a t. képviselőházban ezen novelláris törvényjavaslat alkalmából oly nagy dimensiókat fog ölteni és hogy a közjegyzői intézménynek egész lényege, fennállásának jogosultsága is kérdéssé fog itt tétetni. Nekem az a hitem, hogy talán mindegyikünknek kötelessége, ha hiszi, hogy néhány felvilágosító szóval hozzájárulhat a kérdés tisztázásához, hozzászólni és azért engedelmet kérek, hogy pár szóval én is nyilatkozhassak. (Halljuk!) Azon tétel felállítása, hogy a közjegyzői intézmény csak ott szükséges, hol már fejlettebb jogi viszonyok és állapotok léteznek, előttem egészen új és nem hiszem, hogy habár igazságügyi állapotaink ma is még nagyon sok kívánni valót hagynak fenn és sok tekintetben igen rosszak, azt lehessen mondani, hogy jogi életünk ma fejletlenebb volna, mint századokkal ezelőtt volt. Pedig nekünk századokkal ezelőtti s voltak közhitelességi! helyeink, lóca credibilia. Igaz, hogy azok a közhitelességű helyek az akkori viszonyoknak megfelelően voltak felállítva és berendezve; igaz, hogy azok az arisfcoeraticus alkotmányszervezetnek megfelelően inkább csak arra voltak rendelve, hogy a birtokos nemességi osztály a maga ügyeit ott intézze; és igaz, hogy ennek megfelelően az országban csak kevés helyen voltak elosztva; de akkor ezt az intézményt oly fontosnak tartották, hogy jól dotált apátságoknak és káptalanoknak adatott az a jog, hogy mint hiteles helyek működhessenek. Már akkor érezte az ország annak szükségét, hogy, kivált a birtokos osztály közhitelességgel állapíthassa meg a maga jogviszonyait és gondoskodott róla, hogy jól dotált kezekben legyen ez a jog és elrendezte azt ugy, a mint az akkori viszonyoknak megfelelt. Megváltozott egész alkotmányunk, megváltoztak összes birtokviszonyaink. 1848 óta nem a nemesi osztály az egyedüli birtokos osztály már, 1848 óta a legegyszerűbb polgárnak ép ugy szüksége van közhitelességtí okmányokra, mint a legelőbbkelő főúrnak, a legnagyobb birtokosnak. Birtokviszonyainknak ezen domocratisálásához képest gondoskodni kellett arról is, hogy legyenek ennek megfelelően közhitelességű egyéneink vagy helyeink. Ezért igyekeztünk mi is Magyarországon meghonosítani azt, a mi hasonló viszonyok közt e czélból a nyugaton létesíttetett, a sokkal könnyebben hozzáférhető közjegyzői intézmény behozatala által, mely nincs ugyan ugy dotálva, mint a hiteles helyek voltak, de mely mégis megállhat és ugy van elosztva az országban, hogy az országnak bármely lakosa hozzá fordulhasson, ha közhitelességű okmányra szüksége van. Főczélje a közhitelességű okmánynak az, hogy a jogviszonyok felett, melyek megköttettek, lehető legkevesebb esetben támodjon kétség. Gondoskodni kellett tehát arról, hogy azok a helyek, hol ilyen közhitelességű okmányok kiállíthatok, az országban mindenütt elszórva, a nép által megközelíthetők legyenek. Ha birtok és jogviszonyaink igy megváltoztak, ha a régi aristocraticus intézmények democratisalva lettek és nekünk ily közhitelességtí személyekről gondoskodni kell, mi következik ebből? Szerény nézetem szerint nem más, mint az, hogy a törvényhozásnak nem az a feladata, hogy ha talán egy vagy más egyén, ki azon functióval meg van bizva, azon positióval visszaél, ha egy vagy más helyen hibát lát a kezelésben, az egész intézményt mint olyant, habár szükségünk van reá, elítélje, hanem az a feladatunk, hogy igyekezzünk azon szükséges intézményt viszonyainknak megfelelőleg oda idomítani, hogy a czéljának megfeleljen, a hibák, a melyek elkövettetnek, megtoroltassanak és lehetőleg kevés számra reducáltassanak. Ez szerény nézetem és minden más felfogás előttem bizonyos tekintetben túlzásnak tűnik fel. (Helyeslés).