Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-140

140. országos ülés november 25. 1885. 69 jegyzői functiót. {Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A beterjesztett novellából az tűnik ki, hogy ezentúl a közjegyzői ügyforgalomnak sarkpontját a hagyatéki tárgyalások fogják képezni. Ezen czélzattal szemben felmerül azon kérdés, vájjon ezen változtatás szükségességét a közönség érdeke igényli-e, vagy pedig inkább a közjegyzők anyagi existentiája ? Én merőben tagadom, hogy a közönség érdeke kivánná. Mert mi volt az eddigi gyakorlat? 1877 óta a hegyatékok legnagyobb részét a járási szolgabirák tárgyalták s lehet mondani t. ház, hogy az egész országban talán csak egy csekély kivétellel, a közönség ezen eljárással meg volt elégedve, mert a szolgabirák a hagyatéki ügyeket eléggé tisztességesen s felette olcsón tárgyalták le. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Nem járt sok nehézséggel, nem járt nagy késedelemmel, mert a gyakorlat szerint a járási szolgabíró hivatalos körútjai alkalmával magához vette azon hagyatékokat, melyek kőrútjába estek s letárgyalta s igy az árvaszék igen helyesen cselekedett, midőn épen a közönség érdeke szempontjából, nem a közjegyzők iránti sztíkkeblüségből a járási szolgabirákat bizta meg a hagyatékok tárgyalásával. Tehette ezt annál inkább, mert a legtöbb árvaszék azon keserű meggyőződésre jutott, hogy a közjegyző urak az úgynevezett zsiros hagyatékok után kapkodtak ugyan, azonban oly apró ügyeket, melyek mellett kevés haszon nézett ki, ha elintézték is, bizony csak az „olcsó hús" elve szerint intézték el, sőt a legtöbb esetben egyáltalában nem, hanem hónapokig s évekig a közjegyzők íróasztalán lepte a por. {Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Sőt megtörtént — igen számos példával lehetne igazolnom — hogy a közjegyzők által letárgyalt hagyatéki ügy később a szolgabíró tárgyalása által vált végeredményuvé ; megtörtént, hogy a közjegyző által összekuszált hagyatéki ügyet a szolgabíró hozta rendbe, a telekkönyvi állapotokat rendbehozta, az örökösödési igényeket megállapította s a felek megelégedésére az osztályos egyezséget létesítette. A közönség érdeke tehát absomte nem igényli, hogy ezentúl a hagyatékok ismét oly drágán, vagy ha olcsón, miként taxatíve felsoroltatik, csakugyan a közönség érdekének megóvása szempontjából közjegyzők által tárgyaltassanak. {Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Azon ágazatok között, melyeket a törvény a közjegyzőre biz, én, t. ház, legfontosabbnak tartom azt, a mely a közjegyzőt kiválólag bizalmi állássá teszi a közönséggel szemben. Ezen bizalmi állás megköveteli azon teljes garantiát, melyet az ügyforgalom fontossága igényel; s ha a közönség tapasztalni fogná azt, hogy a közjegyző kezébe teljes megnyugvással teheti le értékeit s okmányait, azon esetben nem lesz szükség a hatáskör kibővítésére, azon esetben a közönség újra fel fogja keresni a közjegyzőt s eléggé tisztességes megélhetési módokat fog neki nyújtani; de ha a közjegyzők vagy helyesebben szólva az állam ezen garantiát akként értelmezi, miként azt ezelőtt 2 évvel a t. igazságügyminister ur egy felmerült concrét eset alkalmával értelmezte, midőn egy vidéki közjegyző körülbelül 50,000 forint, leginkább árvapénz, elsikkasztása után elszökött és midőn én itt e házban felpanaszolván az esetet, azt kérdeztem, hogy ki fogja az árvákat kárpótolni, a t. igazságügyminister ur bámulandó cynismussal azt vetette oda, hogy ott van a 3,000 forint közjegyzői cautio, tessék magukat abból kárpótolni. A garantia ilyen értelmezése mellett ne várja senki, hogy a közjegyzői állás bizalmi állás legyen, ne várja senki, hogy a közönség bizalommal viseltessék a közjegyzők iránt és ez esetben csakugyan nem marad más hátra, mint foltozgatás által a hatáskörnek folytonos kiszélesbítése, a mi épen a közönségnek rovására történik. Én különösen a jelzett biztosíték megadása nélkül a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Madarász József: T. ház! En azt vártam, hogy talán az igazságügyminister ur, vagy pedig valaki azok közül, a kik a törvényjavaslatot pártolják, itt e részen most egymásután felszólalt két barátom után meg fogja tenni az elmondottakra észrevételeit. Azonban minthogy senki felírva nincs, habár én is az előttem szólott képviselőtársaimmal vagyok kénytelen a tapasztalatok folytán szavazni, kötelességemnek tartom meggyőződésemet néhány szóval kinyilatkoztatni. Tökéletesen csatlakozom az előttem szólottakhoz. Megismerem, hogy kivált hazánk fővárosában és mindazon városokban, a melyeknek ipara, kereskedése és forgalma nagyobb, a közjegyzői intézmény meghonosítása hazánkban is szükségessé vált; de hogy a vidéken, sőt még a vidéki kisebb városokban is ugyanazon jogi észleletek és tapasztalatok követelnék a közjegyzők fennállhatásának és megélhetésének továbbfejlesztését, azt kénytelen vagyok kétségbe vonni. En a tapasztalás szerint nem oda következtetnék, hogy talán több megélhetési módot kell a közjegyzőknek teremteni és igy a közjegyzői hatáskört ki kell terjeszteni, hanem más módokról gondoskodnám azon tárgyaknak czélszerübb elintézése tekintetében, amelyek a közjegyzőkhöz akarnak utaltatni.Egy t, képviselőtársam, a ki elfogadja a törvényjavaslatot, azzal fejezte be beszédét, hogy ha