Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-161

161. országos ülés január 16. 188G, 391 melyben jól érzik magukat az emberek, a nemzetiségi izgatók befolyásától megóvhattuk volna a nép tömegeit s megtarthattuk volna a magyar haza iránti hűségben és ragaszkodásban. Mi előnyben vagyunk velük szemben, ők adhattak a népnek megnem értett phrasisokat, mi reális előnyöket, a rendezett állami lét jótéteményeit. Tizennyolcz éve már, hogy az ország kormányzatát átvettük s akadálytalanul valósíthatjuk meg érdekeinket, azt hihetné tehát valaki, hogy ezt az időt arra használtuk fel, hogy kívánjuk a közjogi kiegyezés consequentiáit s hogy a magyar állam megszilárdulása azóta jelentékeny haladást tett. De ép az ellenkező történt. A magyar állam épületén évről-évre nyugtalanítóbb repedések mutatkoznak. Az állam belső ellenségei szervezetebbek, erősebbek, merészebbek, évről évre nagyobb tért foglalnak s ma már azt látjuk, hogy a szervezett izgatás mozgatni kezdi a nép tömegeit is. Ily jelenségeket látva, nem csuda, ha maga a kormány egyik tagja nyiltan hirdeti választóinak, hogy már a magyar állam dissolutiójának előjelei mutatkoznak. De, t. ház, erre már hivatkozott más is és nem azért hivatkozom rá én is,hogy csupán constatáljam, hogy ezt ő mondta, hanem leginkább azért, hogy kifejezzem esudálkozásomat a felett, hogy ha már e tudat megvan a kormány körében is, miért folytatják mégis azt a politikát továbbra is változatlanul — mert a ministerelnök ur tegnapi beszédéből azt lehet következtetni — mely a magyar állam dissolutiójára vezet. [Tetszés halfelöl.) Ezt a megdöbbentő eredményt kizárólag a nemzetiségi izgatásnak tulajdonítani nagy tévedés volna. Ha az állam eszközeivel kezünkben ennyire jutottunk, nekünk magunknak kellett végzetes hibákat elkövetnünk. 1868-ban államférfiaink ismert doctrinarismusokkal arról, a mit nemzetiségnek neveztek, nagyon homályos képzetével birtak s e tekintetben saját phantasiájukra voltak utalva, mert az ország különböző vidékeinek, népfajainak viszonyait, hangulatát teljességgel nem ismerték, de föltették róluk, hogy lényegileg ellenséges indulattal viseltetnek a magyarság iránt. E képzelt tényezők megnyugtatására alkották meg a nemzetiségi törvényt abban a meggyőződésben, hogy a nemzetiségi kérdést Magyarországonparagraphusokkal lehet megoldani. Az nem volt hiba, hogy a törvény a legliberalisabban engedte meg az anyanyelv használatát; de már hiba volt az, hogy nemzetiségeket ismert el; de a legnagyobb hiba az volt, hogy e törvény alkotása után államférfiaink azt hitték, hogy nem szükséges többé a kérdéssel foglalkozniok s most már nyugodtan és gondtalanul mulathatunk képviselőválasztásokkal, tisztújításokkal s ehhez hasonló időtöltésekkel, mert most már megszűnt minden veszély, mely erről az oldalról fenyegethetett. S e megnyugvással csináltuk azt a politikát, melynek szomorú eredményeit ma magunk előtt látjuk. Egy nemzet, melynek száma csekély, ha egy többség felett uralkodik, csak erejének concentratiója, fegyelmezettsége, czélszerü szervezése által tarthatja fenn magát. Mi ennek ép ellenkezőjét tettük. Mi magunk kezdtük meg a háborút a magyar állam ellen, mi magunk tettük lehetetlenné a nemzet erejének, czéljainknak megfelelő szervezését s gyengék és tehetetlenek lettünk. A régi Magyarország eszmekörének megfelelő politikát követtünk, mely az államban ellenséges tényezőt látott s a particularismus formáiba menekült s erényt látott az állam ellen folytatott küzdelemben. Az új Magyarország helyzetét és feladatát még nem láttuk, hogy a nemzet helyzete és feladatai teljesen megváltoztak. Ma az állam hatalma a kezünkben van s törekvésünk nem lehet az állam megbénítása, hanem az, hogy egy erős, szabad, jótékony államot alkossunk s ez által igazoljuk képességünket s jogosultságunkat az uralomra. A rendelkezésünkre álló időt azonban nem használtuk fel az állam kiépítésére s intézményeinknek megfelelő kifejtésére. így mai napig sem voltunk képesek oly igazságszolgáltatást szervezni, mely egy rendezett állam igényeinek megfelel. 1869-ben letettük a helyes bírósági szervezet alapjait. S mégis ma egy demoralisalt bírósági szervezet áll előttünk, melynek erkölcsi emelésére nem történik semmi; a felső bíróságok P rájuk ruházott fegyelmi jogot nem használják fel a bírósági organismus megtisztítására s valóságos szerencsétlenség, hogy oly vidékekre, melyeknek lakosságát a magyar államnak meg kellene nyernünk, kevés kivétellel a birói kar legcorruptabb elemeit alkalmazzak s igy nemcsak az igazságszolgáltatás, hanem a magyar állam erkölcsi tekintélyét ássuk alá s elidegenítjük az embereket a nemzettől is. Még rosszabb a közigazgatás állapota. Vannak dicséretes kivételek, egyesek, a kik üdvös tevékenységet fejtenek ki, de teszik ezt a szervezet daczára, mert képesek ellentállni a szervezet corrumpáló hatásának, de az ország legnagyobb részében a közigazgatás valóságos csapás az állampolgárokra nézve. E téren a hatóságok önkényét, mindennemű visszaélést, sikkasztásokat és zsarolásokat s atyai gondoskodás helyett rossz bánásmódot, brutális erőszakot s a nép érdekeinek érzékeny sérelmét látjuk az ország nagy részében. Ez a közigazgatás a helyett, hogy a nép tiszteletét és bizalmát megnyerné s kivonná az izgatók befolyása alól, felbőszíti ellenünk a népet s ez a közigazgatás több ellenséget csinált a nemzetnek, mint a