Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-161
161. országos fllés január 16. 1886. 337 legyen megengedve, hogy egész komolyan és határozottsággal azt állítsam, hogy egyenesen magyar pénzen vitetik ez agitatio: még pedig a magyar országgyűlés költségvetésének tételei közt foglalt összeggel. (Mozgás. Halljuk! Halljuk /) T. ház! Hallottuk a pénzügyi bizottságban, hogy a közoktatásügyi ministerrel szemben az egyik ellenzéki képviselő hangsúlyozta, hogy azok a magyar nyelvi póttanfolyamok már egyszer szüntettessenek be és fordittassék az az összeg az állami tanítóképezde! tanárok fizetésének javítására, melynek nyomorult voltát maga aminister ur is többszörösen elismerte és azt mondta, hogy csak azért nem j avítható, mert arra alap nincsen. A t. minister ur azzal felelt, hogy a bizottságnak statistikai adatokat mutatott be, melyek bizonyítják, hogy a póttanfolyamok óta, mely mérvben csökkent azon tanítók száma, kik a magyar nyelvet nem birják, Es e statistikai apparátus hangolta őt arra az optimismusra és győzte meg a bizottságot is arról, hogy e tanfolyamokat jövőben is fenn kell tartani, mert azoknak igen üdvös hatásuk van arra, hogy sok magyarul nem tudó tanító megtanuljon magyarul. Én nem vagyok tegnapi ember és azt hiszem, ismerem az embereket. Mikor a németek legyőzték a francziákat, ennek egyik nagy okául hozták fel azt, hogy a németek rendszeresen készültek e hadjáratra, megtanulták Francziaország geographiáját, állami, társadalmi összalkotását és mindenét, sőt a franczia nyelvet is, hogy midőn a területre nyomultak, el voltak készülve mindennel. A francziák ellenben a napóleoni korszak befolyása alatt, bízva az ő nagy számukba, elhanyagolták minden ily tudomány szerzését és az elhatározó pillanatban megbuktak. A ki az én nyelvemat megtanulja, t. ház, azt még nem tartom barátomnak, mert vannak barátok helyett intim ellenségek is, a kiknek intimitása abban áll, hogy megszerezzék maguknak mindazon föltételeket, a melyek szükségesek arra, hogy befurakodjanak házamba — igy a magyar társadalomba — és szolgálatokat tehessenek az állam elleni propagandának. Nekem, t. ház, feltűnt már igen régen, hogy ha bizonyos magyarországi vidékre eltéved egy magyarul czímzett levek azt mint egy botrányt visszautasítják és azt mondják: e nyelvet mi nem értjük s abból az illető német és román sajtó nagy lármát szokott csapni. De bámulatos, hogy a póttanfolyamokra csak igen enyhén, ugy szólván csak pro forma szoktak egy-egy megjegyzést tenni. Már régen észleltem ezt és utána jártam a dolognak ; és most tudom, hogy azon 25,000 frton összehívott nemzetiségi, tanítók igen kényelmesnek tartják a póttanfolyamot arra, hogy egymással jól megismerkedjek, ügyüket igen jól megbeszélhessék és tapasztaljuk azután, hogy az a propa- I ganda, mely irredenta-proelamatiókkal és másokkal űzetik, bámulatos rendszerességgel megy, sokkal jobban, mint a ministerelnök ur közigazgatási bizottságainak működése. Hát t. képviselőház, a t. ministerelnök ur fennen hirdeti, hogy ő mondta ki azt egykoron, hogy a magyar állam a magyarokért van s ő e mellett meg fog állani és azt meg fogja védelmezni. Ennek a mondásnak, t. ház, két momentuma volt. Mindkettő nagyon fontos. Legelőször is a ministerelnök ur tapsokra ragadta az egész házat; én constatálom, hogy nem volt egy ember is, a ki ne tapsolt volna. De igen, volt egy és az magam voltam, (Élénk derültség és tetszés a szélső haloldalon.) A második az volt, hogy én azért nem tapsoltam, mert igen megfigyeltem akkor Polyt Mihály volt képviselőt, mert én ismerem az agitátiónak azon eljárását, hogy midőn az agitátiónalis anyagból kifogynak, elmennek az anyag forrásához, hogy áj anyagot kapjanak. Az ő itteni beszédei mindig ugy voltak tartva, hogy Magyarország ministerelnökét megharagítsák; és a ministerelnök ur az ő kedvükért meg is haragudott és mondott nekik olykor valami erősét, a mivel azután megadta az anyagot, hogy tovább is izgassanak és agitálhassanak, azt mondván, hogy bizony ezt mondta a ministerelnök, hogy titeket ki fognak irtani, háborút fognak ellenetek viselni. Én épen az ellenkezőt állítom, mint a ministerelnök ur, ki ugy tetteti, mintha a nemzetiségi kérdésben és annak megoldásában egészen bizton érezné magát. Én constatálom, hogy a legkisebb érzéke sincs hozzá, (Ugy van ! a szélső baloldalon.) hogy tudósíttatja magát a főispánok által, azon főispánok által, a kik nagyon át vannak hatva azon érzettől, hogy a kegyelmes urnak kellemetlenséget okozni nem szabad, tehát minden kellemetlenséget egyszerűen elfojtanak, bízván magukban, hogy opportunus, a hazafiság szempontjából bizony igen csekélyre vehető magatartásuk által addig fentartják a békét, míg ők a főispáni tisztet viselik. Mi következik azután? Következik az özönvíz. Nem akarom a t. ház türelmét tovább fárasztani. (Halljuk! Halljuk!) Hanem, midőn én a magyar társadalom mai állapotára s a nemzetiségi kérdésre egy pillantást vetettem, követem Horánszky Nándor t, képviselő ur példáját, ki az újévi üdvözlések alkalmával hivatkozott Szontagh Pál t. képviselőtársam szavára. Én nem Szontagh Pál t. képviselő urat akarom citálni, hanem én citálom Falk Miska országgyűlési képviselő urat, ki e háznak általam is igen t. elnöke előtt az üdvözlő beszédet elmondta, (Halljuk!) a ki behatóan foglalkozott a szabadelvű párt mai állapotával, azzal a szellemmel, mely azt együtt tartja í és azt mondta, hogy emelkednek fel hangok a 49*
