Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-133
32 133. országos ülés október 3. 18*5kérdésintézés, ha már előre el voltam határozva nem hinni azt, a mit a t. minísterelnök ur mond. Bocsánatot kérek, kétféle interpellatio van. Vannak interpellatiók, melyeket tisztán csak azért intéz egy-egy képviselő a kormányhoz, hogy némely dologra nézve akár adatokat, akár másnemű felvilágosítást nyerjen. Vannak azután másféle interpellatiók, a melyek különösen nemzetközi tárgyakra szoktak vonatkozni, a melyekben a képviselő nemcsak azért szólal fel, hogy felvilágosítást nyerjen a kormánytól, hanem azért is, hogy hangot adjon a közvéleménynek, vagy legalább a közvélemény azon részének, melyet a képviselő képvisel. így van ez a világ minden parlamentjében, mert ha nem igy lenne, akkor felesleges volna minden indokolás, akkor egyszerűen csak a kérdéseket kellene a képviselőnek szövegeznie és azt beadnia. (TJgy van! a szélső balon.) A másik, a mit nem hallgathatok el, ez : azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy az egyes képviselő nincs feljogosítva az egész nemzet nevében szólani. Ez t. ház, egyenesen ellenkezik minden modern alkotmányos felfogással. Én azt mondom, nemcsak jogosítva, sőt hivatva van erre. Ez igy van elfogadva minden modern alkotmányban, sőt vannak alkotmányok, melyekben egyenesen ki van mondva, hogy az egyes képviselő nemcsak kerületét, hanem az egész országot képviseli; ha tehát az egész országot képviseli, akkor jogosítva van az egész ország nevében szólani. Egyébiránt ez esetben biztosíthatom a t. ministerelnök urat, hogy nem egy ember és egy kerület, hanem a magyar nemzet nagy többségének érzületét voltam szerencsés tolmácsolni. (TJgy van! a szélső baloldalon.) Azt méltóztatott továbbá mondani, szomorú dolog volna, ha hazafiság csak a kisebbségnél volna. Ez bizony szomorú volna. Én ezt nem állítottam, nem is állíthatom, tisztelem, becsülöm a túloldalon levő képviselőtársaimat, hazafiságukat nem vonom kétségbe, de engedelmet kérek, a legjobb hazafiság mellett sem őrizhetik ellen a kormány politikáját. Tagadhatja-e a t. ministerelnök ur, hogy a hazafias többség ellene volt Bosznia occupatiójának, nem mondotta-e ki ezt ismét, meg ismét. Mikor az aztán már végre volt hajtva, a z más dolog volt s akkor azt gondolta: utólagos panaszszal ugy sem megyek semmire, pedig jól találom magamat itt ez állapotban, ráadom utólag az áment. Méltóztatott volna előbb megkérdeni a hazafias többséget, nemmel válaszolt volna. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szilágyi Dezső: (Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök válasza részint külügyi politikánknak a bolgáriai eseményig követett irányára, részint a jövő eshetőségeire vonatkozik. A mi az egyesítés tényének bekövetkezéséig követett irányt illeti, a három nagyhatalom egyetértésével, különösen a skierniewiczenél megállapított egyetértő politikának tartalmáról tetemesen szerényebben és óvatosabban nyilatkozik: mint nyilatkoztak akkor, midőn azon politikai actusról hivatalos felvilágosítás adatott. E tetemesen szerényebb és óvatosabb, a skiernieviczi politika értékét mondhatnám devalváló nyilatkozatot meg tudom magyarázni a jelen helyzet, a bekövetkezett események nyomása által. E különbség feltüntetésére felolvasom erre, hogy 1884-ben mi volt a hivatalos felvilágosítás és vele párhuzamba tehetjük azt, a mitjelenleg az események correctiv hatása alatt a ministerelnök úrtól kaptunk. (Halljuk!) 1884-ben november 7-én a monarchia közös külügyministere ugy nyilatkozott, hogy e találkozás fontossága épen abban rejlik, hogy három, népei által szeretve tisztelt uralkodó, a béke politikája iránt, minden más hatalom ellen irányult él nélkül és oly politika iránt, mely a fennálló jogi állapotok elismerésén alapul, megegyezett és egész tekintélyével a politikáért helyt állanak és teljes és kölcsönös bizalommal e politikát folytatni készek. Azon kérdésre, a melyet én voltam bátor a külügyminister úrhoz intézni, hogy a berlini szerződés által a Balkán-félszigeten alkotott állapotoknak esetleges megzavarásaira nézve fennáll-e bizonyos egyetértés a nagyhatalmak között, a külügyminister ur ugy nyilatkozott, hogy: „az ily eshetőségekre nézve külön egyetértés szüksége nem is létezik, mert azt hiszi, hogy az összejövetel és az ez alkalommal nyilvánult egyértelműség értéke épen abban áll, hogy a három uralkodó minden támadható kérdést a béke és a fennállójog szellemében akar értelmezni s mihelyt a jog alapjára helyezkedünk, ez által kizárjuk a jövőre nézve, hogy a jogon kivül álló czélokra törekedjenek." Ha a t. ministerelnök ur az újabb események hatása alatt — és megmagyarázottnak tartom — ugy nyilatkozott, hogy czélja az egyetértésnek az volt, hogy „a béke lehetőleg a status quo alapján tartassák fenn". Ha pedig nem lehet a status quo alapján azt íentartani, fenn kell tartani az attól való eltéréssel. Azt is mondta továbbá a ministerelnök ur, hogy nem volt ugyan megbeszélés és megállapodás a jelenlegihez hasonló esemény bekövetkezése esetére : de soha sem titkolta azon nézetet a monarchia kormánya, sem valószínűleg a többi nagyhatalmak, hogy abban az esetben, ha a berlini szerződés által teremtett állapotok egy belülről jövő mozgalom által fognak megzavartatni, a feladat az lesz, hogy az új állapot „mentől inkább összhangba hozassék a szerződéssel és az abban megállapított egyensúlylyal". A különbség látszólag nem sok és csak ebben a szóban áll, hogy „lehetőleg". Azonban sokkal lényegesebb különbség az, hogy most bevallják, hogy a monarchia.
