Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-159

346 "*• országos ülés január 14. 1SSS. mélyzet felett a legszigorúbb fegyelem tartassák es a legszorosabb ellenőrzés foganatosíttassák. Szükségesnek tartanám végre, az adótörvények revisióját és azt, hogy legalább azok egy része, mely a népnek igen szűk keretben mozgó igényeit illeti, egy kis káté formájában a nép közt kiosztassék, mert különben lehetetlen, hogy a nép azokon eligazodjék. Akár milyen keveset is kell fizetnie, tönkre teszi a sok költség, melybe az eljárás körüli előismeretek megszerzése kerül. Igen kívánatosnak tartom — s erre nagy súlyt fektetek — hogy a szükséges befektetések? s melyek ellen én soha sem fogok fölszólalni, a mennyire csak lehetséges, belföldi erők által eszközöltessenek; mert ha a befektetésekre kiadott pénz külföldre megy, abból az államnak kétszeres kára van, mig ha benmarad az országban, minden mozgásában a forintnak annak egy része az állampénztárba foly. Ha sikerülend a védvám megoldása; ha sikerülend a valuta rendezése, ez nagy érdeme lesz a kormánynak. S itt kénytelen vagyok még egy eszmét fölemlíteni s ezt igen ajánlom a t. ház figyelmébe s azon kellemes helyzetben vagyok, hogy Istóczy képviselőtársam nézetét oszthatom. 0 ezelőtt pár héttel szives volt egy interpellatiót terjeszteni be a regale eltörlése, vagy inkább a regale megváltása ügyében. (Halljuk!) Eltekintve attól, hogy ezen ügy megoldása a népre igen üdvös és boldogító hatású lesz, (ügy van! balfelöl); meg vagyok győződve arról is, hogy a mi Ausztriába sikerült, az nálunk is fog sikerülhetni. És Ausztria e tekintetben budgetszerú'leg egyáltalán semmiféle pénzeket erre nem költött; és azt is tudom, hogy vannak nálunk is községek, melyek ezelőtt 10 évvel megváltották magukat s ma már magából a bérből kifizették az összes tartozást. Én ez ügy megoldását állami snbventio nélkül is lehetőnek tartom és ha ez lehetséges és ezt törvényerőre emeljük, méltóztassanak elhinni, hogy ez az ország-gyűlés a nép köszönetét meg fogja érdemelni. (Elénk helyeslés.) Részemről kijelentem, hogy a költségvetést általánosságban elfogadom és szerény nézeteimet ajánlom a t. kormánynak és t. háznak figyelmébe. (Helyeslés.) Boda Vilmos: T. képviselőház! (Halljuk!) A költségvetési vita kerete rendesen messze szétágazó érdekeket ölel fel, szabad mozgást engedve az eszmék harczának. Szertekalandozik az állami kormányzatnak tág és egyúttal gyakran sivár mezején, hogy felszedje, a mit a nemzet életében kiragadandónak tart léte szűk határaiból, átadva azt a nyilvánosságnak. Magasztal, birál és kárhoztat egyiránt; s végczélja, ha tiszta forrásból ered, mindig nemes, mert dicsér, hogy jutalmat osztogasson, birál, hogy javítson és korhol, hogy büntessen. S mindez történik azon magasztos fogalom érdekében, melyet a magyar ember rajongó szeretetének örökéletű zománczával díszítve, e négy betűvel szokott megjelelni: haza! A költségvetési vitának a szokás által megállapított ezen korlát nélküli volta, megengedi nekem, hogy közvetlenül személyekkel s csak közvetve foglalkozzam azon tárgygyal, mely a vita keretében helyt foghat. Tehetem pedig ezt — nézetem szerint — annyival inkább, mert az általam felemlítendő férfiak neve: hazafias politikai programm volt a múltban s sajnos politikai programm most is. Ezek után azt hiszem, leghelyesebben cselekszem, ha mindjárt előre jelzem, hogy a két férfiú, kikkel foglalkozni akarok, e házban ülnek s az egyik, mint ministerelnök, Magyarország kormányzatának élén áll, a másik hű követője, nagy regényírónk: Jókai Mór képviselő ur. (Halljuk! Halljuk !) Daczára, hogy az állás, melyet elfoglalnak, különböző, azt hiszem, összefoglalhatom őket mégis, mert habár a ministerelnök ur ez időszerint a politikai Magyarország leghatalmasabb embere, ugyanaz Jókai Mór képviselő ur egy más sphaeraban: az irodalom mezején. De összefoglalhatók még azért is, mert politikai pályájuk mindenha egyenközu futású. Szívós, határozott ellenzéki férfiak voltak a múltban; éveken át képviselték Magyarország nemzeti aspiratiónak soha fel nem adható elveit; fényes tehetségeik, legjobb erőik a nemzeti ügy szolgálatában állottak egy életszakon keresztül, megvetve az előnyöket: fényt tekintélyt, anyagi jólétet s mindent, mi a hatalom polczán állók helyzetével együtt jár. S én ugy vagyok meggyőződve, hogy a nemzet túlnyomó nagy része az őszinte tisztelet és szeretet nyíl vánulásaival halmozta el akkor kegyeltjeit, kik el nem évülhető jogaiért kitartván, önfeláldozással küzdöttek. Egyszerre azonban, mint egy varászsütésre, a helyzet egészen megváltozott. Az ellenzéki férfiak egyike vállalkozott az eddig el nem fogadott alapon az ország kormányzatának vitelére s a másik annak oda adó támogatására. Hát t. képviselőház, én egész életemet a bírói pályán töltöttem el; megszoktam, elvem volt, hogy az absolut igazság felderítésével foglalkozzam s igy ezen alkalommal is iparkodni fogok pártállástól nem sugalt, szenvedélytől ment ítéletet mondani ezen lépés felett. (Halljuk!) Szívesen elismerem tehát; a minthogy ezt, tekintve az említettem férfiak senki által nem tagadott szenytelen köz- és magánéletét, máskép nem is tehető, hogy azon meggyőződés szolgált alapul elhatározásuknak, a mint ezt ugy hiszem többször ki is jelentették, hogy a nemzeti erők consolidálá-