Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-159

169. országos ülés jannér 14. 1886 347 sát, fejlesztését tekintették elsőrendű ezélnak; kü­lönös a dologban csupán az, hogy hozzátartozóik egyúttal sejteni engedték, miszerint ez azért törté­nik, hogy a hatalmassá vált, pénzügyileg rendezett Magyarországgal intézhessenek elszánt rohamot —- egy banális kifejezést használva — a közös­ügyes boszorkány vár már akkor majd porladozó bástyái ellen. Hát t. képviselőház, ezt én elfogadom, mint fontos elhatározások rugóját; bizonyos körül­ménj-ek közt helyeselhetném is az indokokat; sőt áldani tudnám a férfiakat, kik népszerűségük, sőt részben politikai jó hírnevük feláldozásától sem riadtak vissza, hogy valósítsák, vagy csak meg­közelítsék is a czélt, melyek megvalósítása nélkül én — isten bocsássa meg bűnömet — nem képze­lek, nem tudok képzelni magamnak Magyarorszá­got, olyat, mely ősi hagyományainknak megfelel; mely annyi hősiesen kiontott magyar vér szentelt tárgyát képezi s mely az állandóság attribútumai­val körülvéve, a fenmaradhatás solid tényezői­vel bir. Hiszem, hogy igy volt; de itt azután említett kiváló államférfiaink szereplésében egy nagy kérdőjellel állok szemben, mely folyton kisért s nem engedi meg, hogy a tisztelet, melyet személyeik iránt mindenkor éreztem, széttörje korlátait s a maga valóságában nyilatkozzék nem tűri, hogy a hit, mely boldogít, az én eltemetett aggodalmaim sír­ját ékítse. S ez a kérdőjel t. ház, abból .áll: mi szüksége volt a már három sánczczal körülvett várt ostromló hadvezérnek, hogy beleegyezését adja, miszerint a vár újabb három bástyával körittessék, (Helyeslés a szélső baloldalon) mi okok indíthatták a mélyen t. ministerelnök urat, hogy nyugalommal nézze, sőt közreműködjék, hogy az 1887-ik évi XII. törvény­czikk szabványaiban megállapított s Magyarország állami önállóságának útját álló három közösügy tiz évi kormányzása alatt újabb hárommal: a kö­zös vámterület, közös bank és közös udvartartás­sal szaporittassék ? Mi lesz ebből, ha ez a kiegyezést meghami­sító retrográd irány még tiz évig üli orgiáit? Én, t. ház, az én egyszerű, államférfiúi, éles­látástól tán hasznomra ment elmémmel agy gondol­kodom, hogy ez ott fog végződni, a hol kezdődött, tudniillik a közös birodalmi'pariamentnál. (Igaz! a szélső baloldalon.) Vagy ez is csak a kilátásba helyezett hatalmas elö'reugrást előkészítő hátrálás jellegével birna? a mint tekintve a tiz év előtti Ígéreteket azok előtt, kik nem akarnak közéletünk e két kiváló tényezőjében kételkedni, valószínűnek látszik? De hát nem könnyebb lett volna-e a kiegye­zés által még nyitva hagyott kérdéseknek a nem­zeti érdek tekintetbe vételével leendő megoldását összes erőink latbavetésével akkor megkísérlem, midőn először napirendre kerültek? S nem lesz e kétségtelenül nehezebb később azok kiküldése a már félig feladott helyzettel szemben ? Vagy tán annyira reménytelen volna már helyzetünk, hogy azok, kiknek a viszonyokba be­pillantásuk van s kik hivatva volnának nemzeti önállóságunk kivívását czéízó nagy actio élén állani, már rég eltemették a fiatal kor hazafias, szép re­ményeinek egész összegét abba a közös sirba, melyre e két szó van eltörülhetlenül felírva: nincs feltámadás ?! Vagy tán igazuk lenne azoknak, kik ugy gondolkodnak, hogy a beszédemben említett két férfiú életcsillaga beletévedt abba a bűvkörbe, mely fényével ellenállhatlanul ragad magával min­dent, mi közelébe jut; mely képes multat, meggyő­ződést, hazafiságot egy csapással átalakítani s mely a történelem tanúsága szerint akaczagányos magyar főúrból annyiszor csinált már parókával ékesített osztrákot ? [Tetszés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, részemről nem tudom feladni a re­ményt, hogy látni fogok, vagy a ki ntánnam ezt az igénytelen helyet elfoglalja, látni fog még azon a piros bársonyszéken, melyet a ministerelnök ur el­foglal — kívánom, hogy akkor is ő foglalja el —• legalább nem sokáig kell várnunk — tehát látni fog ministerelnököt, kit az uralkodóház közössé­gének fentartása mellett, önállóvá lett magyarság­tisztelete és szeretete fog környezni. Tudom reményleni, hogy Jókai Mór képviselő ur ragyogó tollának és ékesszólásának felhaszná­lásával olyan nagyhatású támogatásban fogja része­síteni azt a ministerelnököt, a ki akkor ott fog lenni, mint tette azzal, ki, legalább is egy ideig a nemzeti nagy áldozatokat képviselte. S ha akkor is a ministerelnök ur fogja a mostani helyét elfoglalni s ha egyik fő oszlopa akkor is Jókai Mór képviselő ur fog lenni, akkor, de csakis akkor fogja reájuk alkalmazhatni a történelem a szép szavakat, melyekkel ezelőtt 24 évvel egy lánglelkű hazánkfia a szabadságról ál­modott, irván imigyen: a természeti világban a nap leáldoztán senki sem nyugtalankodik; jól tudva, hogy az nyugaton leszáll, hogy keleten is­mét feljöjjön. Ilyen körutat tesz a szellem világában a sza­badság. Eí-eltűnik néha, de csak azért, hogy más világrészre terjeszsze alá fényét s midőn keleten feljön, első sugarai ébren találják imádóit: a nem­zeteket. Nem fogadom el a költségvetést. (Elénk éljen­zés és helyeslés a szélső baloldalon) Margittay Gyula: T. ház! Az óra nagyon előrehaladt, (Nagy zaj és mozgás a jobboldalon) én pedig egy kissé hosszabban kívánnék a tárgygyal foglalkozni. Legven kegyes a t. ház megengedni, 44*

Next

/
Thumbnails
Contents